Teljes a megújulás

Rendkívüli ülést tartott a Bankszövetség

2019. július 1. A Magyar Bankszövetség 2019. július 1-jén rendkívüli testületi ülést tartott, amelyen új elnököt, alelnököt és új elnökségi tagokat választottak. Az indoklás szerint minderre az elmúlt időszak banki vezetőváltásai miatt került sor.

A Bankszövetség testületi ülése az erről kiadott közlemény szerint egyhangú támogatással elnökének választotta Becsei András eddigi alelnököt, valamint a megüresedett alelnöki pozícióra Jelasity Radován eddigi elnökségi tagot. Új elnökségi tagként kapott mandátumot a döntéshozó testülettől Búza Éva és Vida József.

A Magyar Bankszövetségben a rendes tisztújítás háromévente esedékes, legközelebb 2020 tavaszán. Így a most megválasztott tisztségviselők a jövő év tavaszáig terjedő időszakra vállalták feladatukat, amikor teljes tisztújítás keretében választ majd a szövetség új elnökséget, felügyelő bizottságot és etikai bizottsági elnököt.

A frissen megválasztott bankszövetségi elnök felszólalásában kiemelte, hogy a Magyar Bankszövetség folytatni kívánja az eddigi konstruktív együttműködést a kormányzattal és a jegybankkal, melynek révén a bankszektor stabil pénzügyi hátteret tud biztosítani az EU-s átlagot meghaladó növekedéshez.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok