Jobb választás lehet, ha másik technológiai részvényt keresünk?

Rekordot döntött a Meta

Fotó: Pexels.com
2024. február 7. Elképesztőt mentek a Meta részvények pénteken, a cég értéke 196 milliárd dollárral növekedett egyetlen kereskedési nap alatt. A Facebookot és Instagramot tulajdonló vállalatcsoport a vártnál jobb eredményekről és pozitív kilátásokról számolt be.

Egyelőre jól alakul a negyedéves jelentési szezon Amerikában, az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján a cégek 80 százaléka jobban teljesített, mint ahogyan azt az elemzők átlaga várta. Ennek köszönhetően mind a technológiai szektort képviselő Nasdaq, mind a hagyományosabb iparágakat jobban lefedő S&P indexek újabb és újabb csúcsot értek el az elmúlt napokban. A növekedés egyik motorja a meglepően erős amerikai gazdaság mellett továbbra is az, hogy a technológiai cégek igen jól teljesítenek, és az ő lendületük viszi a részvénypiac egészét.

A technológiai szektorban kimagaslik a Meta teljesítménye, amely múlt pénteken ismertette negyedik negyedéves eredményeit . A piac egyöntetűen pozitívan értékelte, hogy miközben a bevételek 25 százalékkal növekedtek, a kiadások ezzel egyidőben 8 százalékkal csökkentek. Ennek megfelelően a nettó eredmény megháromszorozódott és 14 milliárd dollárt ért el. A költségcsökkentés egyértelműen a 2022 vége óta megtett könyörtelen leépítéseknek és megtakarítási programoknak köszönhető, a cég 21 ezer munkavállalótól vált meg a takarékoskodás megkezdése óta.

Biztató kilátások

A Meta nem érte be annyival, hogy jó hírekről számolt be a múltat illetően, de a befektetőknek tartogatott még külön csemegéket is. Először is, a cég bejelentette, hogy részvényvisszavásárlási programját 50 milliárd dollárral megnöveli. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a cég a piacon vásárol részvényeket és így addicionális keresletet támaszt a részvények iránt, ami értelemszerűen árfelhajtó hatású. Másrészt a Meta azt is bejelentette, hogy mostantól osztalékot is fognak fizetni, negyedévente 50 centet minden részvény után.
Azok a cégek szoktak osztalékot fizetni, amelyek már érettebbek, a fejlődés egy későbbi szakaszában járnak, amikor nincsen már annyi befektetési lehetőség a vállalat számára, és ezért szívesebben juttatják vissza a profit egy részét a részvényeseknek. Ezzel ellentétben a gyors növekedésű vállalatok szinte soha nem fizetnek osztalékot, mert minden fillért az újabb belső projektek finanszírozására költenek. A Meta tehát azért kakukktojás, mert nagyon erős növekedés mellett is van ereje és igénye arra, hogy osztalékot fizessen.
A nagyon jó számok mellett az is kedvező fogadtatásra talált, hogy a cég bevallása szerint erős növekedést tapasztal a hirdetési bevételeinél, és hogy tovább nőtt a felhasználóinak a száma is. A Meta „család”, azaz a Facebook, Instagram és egyéb, a vállalatcsoporthoz tartozó platformokat egy adott hónapban használók száma majdnem elérte a négymilliárd főt.

Mindemellett még az is elégedettségre adott okot, hogy a sokak által kritizált Metaverzum projekt is növelte bevételeit, a cég 1 milliárd dollár körüli eladásokat regisztrált az utolsó negyedévben – és ez akkor is pozitív, ha ez a projekt még mindig masszívan veszteséges, hiszen a cég majdnem 6 milliárd dollárt költött fejlesztésekre a kiterjesztett valóság alapú részlegében.

A Meta részvény árfolyama az elmúlt 12 hónapban


Forrás: marketwatch.com


Mindezek miatt valósággal kilőtt az árfolyam pénteken, egyetlen egy nap alatt 20,3 százalékkal növekedett az árfolyam, ami a valaha volt legnagyobb piaci kapitalizáció növekedést hozta: a nap végére a Meta csoport értéke 196 milliárd dollárral nőtt meg. Miközben ámulhatunk ezen a teljesítményen, tegyük gyorsan hozzá, hogy a cég befektetői már hozzászokhattak a hasonlóan nagy mértékű változásokhoz, hiszen a negatív rekord is a vállalatcsoporthoz tartozik. Szinte napra pontosan két éve, hogy a Meta részvények árfolyama 18 százalékkal zuhant, és ez akkor a világ valaha volt legnagyobb értékcsökkenését hozta, a cég akkor 195 milliárd dollárral ért kevesebbet a nap végére.

A jövő egyenlő a mesterséges intelligenciával?

Az elemzők szerint a Meta a mostani szinteken már elég drága, és ha az ember olyan technológiai részvényt keres, amely osztalékot is fizet, akkor az IBM esetleg jobb választás lehet, mert alacsonyabb, de stabilabb növekedést produkál.

A jövőbeli növekedés mértékét jelenleg főleg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozások határozzák meg. Ezen a területen azt látni, hogy a Meta lassan kapaszkodik az OpenAi által létrehozott ChatGPT szintjéhez: a Meta legutóbbi „Code Llama 70B” nevű modellje 53 százalékot ért el a teszteken, ami jobb ugyan, mint a ChatGPT első 3.5-ös verziójának 48 százalékos értéke, de még mindig elmarad a legújabb ChatGPT 4.0-s verzió 67 százalékos értékétől.  A Meta ráadásul sokféle módon használja a mesterséges intelligenciát: van olyan terület, ami áttekinthető és vonzó a befektetők számára (mint a hirdetések MI általi személyre szabása) és van olyan, ami továbbra is ködösebb, mint például a Metaverzum.

Ehhez képest az IBM egy kristálytisztának tekinthető stratégiát kommunikál a befektetők felé: ők a cégeket célozzák meg, és számukra a kipróbált és jól működő Watsonx platformot ajánlják, illetve az AI megoldások bevezetéséhez kapcsolódó tanácsadást. Az IBM ennek révén kisebb bizonytalansággal tud növekedni a jövőben, hiszen egy szélesebb hullámot próbál meglovagolni, ami bizonyosan lassabb, de valószínűsíthetően biztosabb jövőt jelenthet számára. Természetesen nem tudni még, hogy ki lesz a mesterséges intelligencia most formálódó világában a nyertes, ezért érdemes lesz kiemelt figyelemmel követnünk mind a Meta, mind az IBM sorsát a jövőben.

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!



Szerző: Szepesi László
Címkék:  , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok