Holnaptól él az új szabályozás

Rekordokkal büszkélkedik a tőzsde

2018. január 2. Tavaly az előző évit majdnem ötödével haladta meg a részvénypiac forgalma – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) összesítéséből. Az év utolsó hónapja azonban összességében annyira azért nem zárult jól, az évet viszont nem csak a forgalom szempontjából értékelték nagyszerűnek. A befektetőknek nem árt tudni, hogy a változó szabályok miatt mával minden korábbi ajánlatot törölnek.

Szinte nem volt olyan hónap 2017-ben, mikor ne döntött volna újabb csúcsot a BUX index – értékelte a tavalyi évet a BÉT. 2017-ben az egész éves átlagforgalom 10,7 milliárd forint volt, ami 17,5 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest. Mint megállapították, a historikus adatok alapján a kisebb papírok árfolyammozgását tükröző index, illetve regionális összevetés alapján (BUMIX, CETOP) sem lehet ok panaszra.


A tőzsde összesítése szerint elmúlt tíz éves hozamai alapján az utolsó három esztendő adatai mutatják azt a teljesítményt, ami nem csak a régióban, de világszinten is kiemelkedővé tették a vezető magyar indexet, a BUX-ot. A korábbi hullámzás (esések és kisebb emelkedések) után 2015-ban éves szinten közel 44 százalékos, 2016-ban 34 százalékos, tavaly pedig még mindig látványosan, 23 százalékos emelkedést produkáltak a vezető részvények. A tíz legforgalmasabb részvény teljesítménye azonban finoman szólva is elég elgondolkodtatóan alakult.


Az év utolsó hónapja viszont némiképp ellentmondásosra sikeredett. A BUX decemberben nem nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt. Az index a hónap során folyamatosan a 37-40 ezer pont között mozgott. Az év utolsó kereskedési napján, 2017. december 29-én volt a legmagasabb értékén, 39 377 ponton, azaz a BUX kis mértékű emelkedéssel zárta az első téli hónapot. A blue chipek közül decemberben az OTP árfolyama tudott csak emelkedni, a prémium kategóriás CIG Pannónia és PannErgy, illetve a standard kategóriában szereplő Altera részvényárfolyama mutatott figyelemreméltó teljesítményt.
Tavaly három társaság, az Altera, az Alteo és a Mol is részvényeinek felosztásáról adott tájékoztatást.
2018. január 3-án életbe lép az Európai Uniós MiFID II szabályozás, mely számos változást hoz magával a kereskedési rendszer működésében, és az ajánlatbeviteli szabályokban egyaránt. Ezzel összefüggésben a BÉT 2017. december 29-én a kereskedés zárását követően törölte az összes – a régi szabályok szerint beküldött – még le nem kötött tőzsdei ajánlatot az azonnali piaci termékek körében, míg a derivatív piaci termékek esetén az ajánlatok törlésére 2018. január 2-án este kerül sor.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok