Rekord helyett csökkent az OTP nyeresége
2025. május 9. Kiemelkedő negyedévet zárhatott volna az OTP csoport, ha nem kell az egész évre vonatkozó extra kormányzati terheket az első negyedévben elszámolnia. Így 21 százalékkal alacsonyabb lett a konszolidált adózás utáni eredmény, ami így is meghaladta az elemzői várakozásokat.Nem a hazai OTP Bank vagy az OTP csoport működése okozta a 2025-ös első negyedéves eredmény csökkenését a tavalyihoz képest, hanem a brutálisan megemelkedett kormányzati terhek, és hogy az éves adókat az első negyedévben kellett elszámolni – derül ki az OTP első negyedéves gyorsjelentéséből.
A csoport adózás előtti eredménye ugyanis negyedéves alapon 19 százalékkal, éves alapon pedig 10 százalékkal 375 milliárd forintra nőtt. Az éves javulás a működési eredmény 22 százalékos erősödésének köszönhető, míg a negyedéves javulás – stabil működési eredmény mellett – a magas 4Q bázisról mérséklődő kockázati költségek hatását tükrözi.
Az összes bevétel forintban 15 százalékkal, árfolyamszűrten és a román eladás hatása nélkül 16 százalékkal nőtt a 2024-es első negyedévhez képest 689 milliárd forintra. Az alapbanki bevételeken belül a nettó kamateredmény negyedév alatt 1 százalékkal nőtt, míg éves összevetésben a növekedés organikusan és árfolyamszűrten elérte a 7 százalékot. Ebben a főszerepet az üzleti állományok bővülése játszotta, miközben a nettó kamatmarzs gyakorlatilag stabilan alakult.
A nettó díjak és jutalékok organikusan és árfolyamszűrten éves alapon 15 százalékkal nőttek. Magyarországon 2024 augusztusától jelentkezett a megemelt pénzügyi tranzakciós illeték kulcsok, illetve októbertől az újonnan bevezetett devizakonverziós illeték negatív hatása.
A működési eredmény éves bázison 22 százalékkal 408,070 milliárd forintra nőtt az első negyedévben.Az OTP Csoport 188,5 milliárd forintos konszolidált, korrigált adózott eredménye 21 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, de az eredményt 135 milliárd forintnyi, a teljes évre vonatkozóan elszámolt speciális tétel terhelte. (Ezek a különböző banki különadók, tranzakciós illeték, stb.) Ezen tételek időarányos elszámolása esetén a profit 110 milliárd forinttal magasabb lenne, azaz 299 milliárd forintot tenne ki. (Az elemzők egyébként 183,5 milliárd forintos konszolidált adózott eredményt vártak.)
Milyen lett a hazai bank eredménye?
Az OTP Magyarország 2025. első negyedévi adózás utáni eredménye 111 milliárd forint volt, ebből a leányvállalatoktól kapott osztalékbevétel 143 milliárd forintot volt. Az OTP Core 2025 első negyedévben 32 milliárd forint korrigált adózás utáni veszteséget szenvedett el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, mely 82 milliárd forinttal alacsonyabb a bázisidőszak 50 milliárd forintos összegénél. Ezt az eredményt döntően befolyásolták a megugró banki különadók, miközben a bank működési eredménye éves alapon 20 százalékkal erősödött. Az első negyedéves kockázati költségeket nagyrészt a bank könyveiben lévő orosz és magyar állampapírokra képezték.A menedzsment 2025-ben enyhe javulást vár a működési környezetben. A teljesítő hitelállomány organikus növekedési üteme árfolyamszűrten meghaladhatja a 2024-es 9 százalékos ütemet. A nettó kamatmarzs a 2024-es 4,28 százalék közelében alakulhat. A működési költség/bevételi mutató meghaladhatja a 2024-es 41,3 százalékos szintet.
A kockázati profil a 2024. évihez hasonló lehet. A ROE mutató a 2024. évi 23,5 százaléknál alacsonyabb lehet, a várhatóan csökkenő tőkeáttétel miatt.
Az OTP Bank április végi közgyűléséről itt írtunk.
Csányi Sándor elnök-vezérigazgatóval (ma már csak elnökkel) készült interjúnk itt olvasható.
Szerző: L.J.
Címkék: gyorsjelentés, tőzsde, árfolyam, OTP Bank, csoport, bankadó, különadó, tranzakciós illeték
Kapcsolódó anyagok
- 2025.05.12 - Közösen fejleszti az erdőt az OTP és a Pilisi Parkerdő
- 2025.04.29 - Csányi Sándor elárulta, mire vezet a készpénzhasználat ösztönzése
- 2025.04.26 - Lemondott Csányi Sándor a vezérigazgatói posztról
- 2025.04.15 - Felminősítette az OTP-t az S&P
- 2025.03.25 - Négy országban és a régióban is az OTP Csoport lett a legjobb
- 2025.03.07 - Ezermilliárdos profit az OTP Csoportnál
- 2024.11.08 - Közel az ezermilliárdos profit az OTP-nél
- 2024.08.09 - Tovább nőtt az OTP Csoport profitja
- 2023.11.10 - Megugrott az OTP nyeresége
További kapcsolódó anyagok