Összevissza vallanak a tranzakciós illetékről a valutások

Rávernek a pénzváltók a kártyára

Fotó: Latzer Anna
2013. március 20. Éveken keresztül alapszabály volt, hogy jobban jár, aki külföldön kártyával költ ahelyett, hogy valutát váltana ki. Mostanra – derül ki az Azénpénzem.hu körképéből – alapvetően megváltozott a helyzet.

Az esetek nagy többségében a kártyás vásárlás díjmentes és olcsóbb is, mint a kézpénzhez jutás – írja a MasterCard a ki tudja hányadszor kiadott, a fogyasztók tévhiteit cáfoló közleményében. Sajnos mostanra az előbbi (korábban általunk is egyértelműen osztott) kijelentés került a tévhitek sorába. Legfrissebb vizsgálatunk ugyanis azt mutatja: a pénzváltóknál kedvezőbb árfolyamon lehet beszerezni az eurót, mint amennyiért azt a kártyás költéseknél a bankok elszámolják. Az átlagos különbség megdöbbentő módon meghaladja az öt forintot. A vizsgált tíz közül a legkedvezőtlenebb árfolyamot alkalmazó bank (Citi) és a legolcsóbb pénzváltó között pedig az eltérés hajszállal marad el a tíz forinttól. Eurónként, és úgy, hogy az egyik (az olcsóbb!) bankjegy, míg a másik elektronikus pénz.

Egyetlen olyan banki deviza euró eladási árfolyamot sem találtunk, ami a pénzváltók által a bankóknál (amelyeket például szállítani, őrizni kell) alkalmazott, nem kirívóan magas árakat ne haladná meg. A kinti „kártyázás” a legolcsóbb a Budapest Banknál, az OTP-nél és a Raiffeisennél, de nekik így is – legalábbis a tegnapi kondíciók alapján – csak egyetlen váltónál sikerült olcsóbbnak lenniük. (A konkrét árakat és egyéb részleteket itt nézheti meg.)

A váltóhelyeknél – mint arról beszámoltunk – a forint drasztikus gyengülése miatt megugrott az érdeklődés. Madarász úgy látja, hogy még mindig a megszokottnak a háromszorosára rúg a forgalom, és egyre kerülnek elő a „párnacihából” az euró bankjegyek. Mostanra azonban már akadnak, akik nem csak eladni igyekeznek valutájukat. A vevők száma persze még mindig elég csekély.
Ilyen körülmények között aligha meglepő, ha mindenkit csak óvni lehet attól, hogy a bankoknál akár vegyen, akár eladjon eurót. Az átlagok alapján a bankoknál a valutavétel eurónként majdnem tíz forinttal kerül többe. Az eladásnál az eltérés ennél csekélyebb, de így is megközelíti a 6,5 forintot. Mindebből az is jól látszik, hogy az ügyfeleknek nagyon kedvezőtlen jelenséget az elképesztően szélesre tárt marzs is okozza. A legvisszafogottabb bank is majdnem 16,5 forinttal adja drágábban az eurót, mint amennyiért veszi. Akad azonban 24,5 forintot meghaladó eltérés is.

Még mindig nem kaptak állásfoglalást


A pénzváltóknál ugyanakkor a marzs most mindössze 3,4 forint, ami szakemberek szerint extrán alacsony. Általában 5-6 forintra teszik azt a különbözetet, amely a valutaváltók normális (és teljes egészében legális) működéséhez szükséges. A dolgot különösen furcsává teheti, hogy időközben bevezették a tranzakciós illetéket is, amit a bankokhoz hasonlóan ezeknek a szervezeteknek is ki kell fizetniük.

Madarász Gyula, a legnagyobb hazai pénzváltó hálózat, az Exclusive-csoport vezetője az Azénpénzem.hu kérdésére korábban elmondta: a törvény szövege alapján nem egyértelmű számukra, hogy az új adó felszámításánál milyen gyakorlatot kell követniük, ezért állásfoglalást is kértek az ügyben a jogalkotóktól.  Mint most megtudtuk, az ügyben továbbra is tart a bizonytalanság. Hiába kérik a szervezetek, egyetlen hatóság sem hajlandó eligazítást adni, így a láncok a saját belátásuk szerint vallják be és fizetik az adót. A többség úgy véli, csak az eladott valutát (a vettet tehát nem) terheli az illeték.

Hasonlítsa össze, tegnap hol milyen árfolyamot alkalmaztak!


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok