Egekben az inflációs várakozások
2022. január 21.
Egy frissen készült felmérés szerint a nagy vagy közepes méretű (sokszor nemzetközi hátterű) vállalatok az infláció megugrása miatt magasabb béremelést hajtanak vége a tavaly ősszel tervezettnél. A 12 vizsgált iparágban a fizikai dolgozók keresete átlagosan közel 10 százalékkal, a szellemieké 8 százalékkal nőhet.
A Cafeteriatrend online tájékoztatóján a meghívott vendég Nánássy-Kassim András, a Smartscale ügyvezetője azt a friss kutatást mutatta be, amely még neki is meglepetést okozott. (A cég béradatbázist kínál HR vezetőknek.) A társaság tavaly októberben szokás szerint felmérte, hogy a nagy vagy közepes méretű (sokszor nemzetközi hátterű) vállalatok az idei évre mekkora béremelést terveznek.
Mostanra kiderült, hogy azokat a terveket alaposan felülírta az élet. Korábban írtunk arról, hogy a minimálbér és a bérminimum jókora idei emelése feladta a leckét a munkaadóknak. Az első bejelentett bérmegállapodások (szokás szerint) meglehetősen dinamikus növelésről szóltak. Nemrégiben az Auchan közölte, hogy nála a bérek és a juttatások mértéke két lépcsőben január 1-jétől és július 1-jétől fog emelkedni, amire a vállalat összesen 3,2 milliárd forintot fordít.
A Smartscale által megkérdezett cégek azonban már októberben is tisztában voltak azzal, hogy jókora lesz a lehetséges legalacsonyabb bérek emelése. Ezeket a társaságokat egyébként sem érinti közvetlenül ez az állami intézkedés, hiszen alkalmazottaik eleve magasabb keresetűek. Mint Nánássy-Kassim elmondta: a tervezettnél magasabb ütemű béremelés oka a cégek szerint az infláció megugrása. Több olyan társaságról is tud, amelyek anyavállalatukkal most kezdtek egyeztetésbe a keresetek további növeléséről.
A felmérésben rekord számú, összesen 182 vállalat vett rész, 12 iparágból. A szellemi dolgozók pénzén 3,4 százalékkal, a fizikai dolgozókén pedig 3,9 százalékkal emel többet a tervezetthez képest az idén a cégek közel fele. Persze ez a különböző területeken eltérően néz ki.
Az autóiparban akad a fizikaiakra 16 százalékos emelés is, de a szellemi dolgozók keresete is majdnem 8 százalékkal lesz magasabb. Az ipari termelésben is a kétkezi munkások kapnak többet (közel 10 százalék), de az „irodisták” is több mint 8 százalékos bérfejlesztésnek örülhetnek. Az üzleti szolgáltató központok béremelése a legvisszafogottabb, átlagosan 5,2 százalék. A kereskedelem és vendéglátásban a szellemi dolgozók bérének átlagos emelése 6,3 százalék, a fizikaiaké viszont 10 százalék felett. A bankoknál és biztosítóknál 6,4 százalékos átlagos emelés várható.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: bér, kereset, béremelés, alapbér, juttatások, cafeteria, Smartscale
Ráhúztak a cégek tavalyi béremelési terveikre
A fizikai dolgozók járhatnak jobban
Fotó: iclipart.com
Fotó: iclipart.com
A Cafeteriatrend online tájékoztatóján a meghívott vendég Nánássy-Kassim András, a Smartscale ügyvezetője azt a friss kutatást mutatta be, amely még neki is meglepetést okozott. (A cég béradatbázist kínál HR vezetőknek.) A társaság tavaly októberben szokás szerint felmérte, hogy a nagy vagy közepes méretű (sokszor nemzetközi hátterű) vállalatok az idei évre mekkora béremelést terveznek.
Mostanra kiderült, hogy azokat a terveket alaposan felülírta az élet. Korábban írtunk arról, hogy a minimálbér és a bérminimum jókora idei emelése feladta a leckét a munkaadóknak. Az első bejelentett bérmegállapodások (szokás szerint) meglehetősen dinamikus növelésről szóltak. Nemrégiben az Auchan közölte, hogy nála a bérek és a juttatások mértéke két lépcsőben január 1-jétől és július 1-jétől fog emelkedni, amire a vállalat összesen 3,2 milliárd forintot fordít.
A Smartscale által megkérdezett cégek azonban már októberben is tisztában voltak azzal, hogy jókora lesz a lehetséges legalacsonyabb bérek emelése. Ezeket a társaságokat egyébként sem érinti közvetlenül ez az állami intézkedés, hiszen alkalmazottaik eleve magasabb keresetűek. Mint Nánássy-Kassim elmondta: a tervezettnél magasabb ütemű béremelés oka a cégek szerint az infláció megugrása. Több olyan társaságról is tud, amelyek anyavállalatukkal most kezdtek egyeztetésbe a keresetek további növeléséről.
A különböző iparágakban akadnak eltérések
A felmérésben rekord számú, összesen 182 vállalat vett rész, 12 iparágból. A szellemi dolgozók pénzén 3,4 százalékkal, a fizikai dolgozókén pedig 3,9 százalékkal emel többet a tervezetthez képest az idén a cégek közel fele. Persze ez a különböző területeken eltérően néz ki.
A Smartscale tapasztala szerint a válság hatására igazán az alapbér értékelődött fel. Az inflációra reagáló pluszként csak nagyon kevés (körülbelül 2 százaléknyi) vállalat gondolkodik céges (például cafeteriás) extra juttatásban.
A topon – mondta el Nánássy-Kassim András – az IT és a telekommunikációs szektor áll. Ezen a területen hatalmas a verseny, ami magyarázat az átlagosan 10 százalékos béremelési tervre. A cégek ugyanis nem jótékonyságból, hanem munkatársaik megtartása, illetve új munkatársak csábítása miatt fizetnek többet.Az autóiparban akad a fizikaiakra 16 százalékos emelés is, de a szellemi dolgozók keresete is majdnem 8 százalékkal lesz magasabb. Az ipari termelésben is a kétkezi munkások kapnak többet (közel 10 százalék), de az „irodisták” is több mint 8 százalékos bérfejlesztésnek örülhetnek. Az üzleti szolgáltató központok béremelése a legvisszafogottabb, átlagosan 5,2 százalék. A kereskedelem és vendéglátásban a szellemi dolgozók bérének átlagos emelése 6,3 százalék, a fizikaiaké viszont 10 százalék felett. A bankoknál és biztosítóknál 6,4 százalékos átlagos emelés várható.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: bér, kereset, béremelés, alapbér, juttatások, cafeteria, Smartscale
Kapcsolódó anyagok
- 2023.04.18 - Az infláció miatt váltunk munkahelyet
- 2022.07.25 - Kiderült, mennyit keres a lakosság
- 2022.01.25 - Ennyit keres valójában a magyar
- 2022.01.18 - Pokolian megdrágul az alapszámla
- 2022.01.14 - Ismét belendül a cafeteria
- 2022.01.04 - Leleplező kereseti ábra a KSH-tól
- 2022.01.04 - Beindultak az extra béremelések
- 2021.12.27 - Sokan kerülhetnek lehetetlen helyzetbe a béremelés után
- 2021.12.27 - Az utolsó pillanatban felforgatták a jövő évi cafeteriát
További kapcsolódó anyagok