Az egészségügyi ellátás úgy javult, hogy romlott

Pusztuljanak a szegényebbek?

2016. október 31. Egyre többen panaszolják, hogy ha valakinek nincs sok pénze, esélye sincs megfelelő egészségügyi ellátásra. A statisztikai adatok alapján úgy tűnik, ez a vélekedés nem lehet teljesen alaptalan.

Az utóbbi években meglehetősen sok igen lehangoló olyan véleményt osztottak meg velünk olvasóink, amiben jelzik: jövedelemi helyzetük, lakóhelyük, illetve életkoruk miatt nem számítanak hosszú életre. (Valójában persze ennél sokkal durvább megfogalmazást használtak.) A magyarok várható életkoráról korábban már írtunk, a Tárki nemrégiben megjelent Társadalmi riportjának egyik tanulmánya nemzetközi összehasonlításban vizsgálta meg az egészségi egyenlőtlenségeket.

A tanulmány (ez teljes terjedelmében itt nézhető meg) szerint a felszínen a kép sokkal szebb, mint amit a részletesebb áttekintés mutat. Magyarországon (csakúgy, mint a visegrádi országokban) 2010. és 2014. között a teljes népességben javult az egészségügyi ellátás hozzáférésével kapcsolatos mutató, miközben ezt az euróövezet tagállamai nem mondhatják el magukról. Ez azok arányát mutatja, akik arról számoltak be, hogy nem jutottak hozzá valamilyen egészségügyi vizsgálathoz az adott évben, mert például túl messzire kellett volna utazni az igénybevételhez, vagy túl hosszú volt a várólista.

Elmélyültek az egyenlőtlenségek

Miközben azonban a többi visegrádi országban a közepes jövedelműeket kivéve valamennyi jövedelmi ötödben javult a hozzáférés, Magyarországon a népesség magasabb jövedelmű 60 százalékának ugyan javult, az alsó 40 százaléknak azonban romlott, a legszegényebb 20 százaléknak pedig jelentősen, közel 30 százalékkal romlott a hozzáférése. A teljes népességre vetített javulás tehát a hozzáférés egyenlőtlenségeinek elmélyülése mellett történt meg.

A minőséget jellemző, átfogó mutató például, hogy mekkora a kórházi betegfelvételek aránya olyan krónikus betegségek esetében, amelyekkel megfelelő színvonalú alapellátás esetén nem szabadna kórházba kerülni. Aligha meglepő, hogy ezen a téren is igen rosszul állunk.

Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés vizsgálatához fontos az előbbiekből látszó kielégítetlen szükséglet, de nem mellékesek az igénybevétel során jelentkező egyenlőtlenségek sem. Ezen a téren pedig a kutatók szerint kiemelt jelentőségű, hogy mekkora közvetlen, „zsebből” fizetendő anyagi terhet jelent az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. Az uniós országok közül pedig a legutóbbi mérések szerint a magyar lakosságnál csak a görög háztartások végső fogyasztásában nagyobb a közvetlen egészségügyi kiadások aránya. (Ez az összeg nem foglalja magában sem az egyének által fizetett társadalombiztosítási járulékot, sem az önkéntes biztosítás díját, illetve visszatérített összegeket.) Az OECD adatbázisa alapján a magyar lakosság végső fogyasztásának 4 százalékát tették ki a közvetlen egészségügyi kiadások 2013-ban, míg az OECD átlaga 2,8 százalék volt.

Egy pénzügyi szakember korábban kiszámolta: százmilliárdokat költ a lakosság saját zsebből az egészségére minden évben, ami több mint az állami egészségügyi kiadások fele. Az így kifizetett összeg harmadát, több mint 200 milliárd forintot számla nélkül költik el az emberek, azaz ekkora összeg megy zsebből zsebbe. A becslések szerint ebből 70 milliárd lehetett a paraszolvencia, 144 milliárd pedig egyéb, nagyrészt a lakásrendelőkben elköltött összeg.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: egészség, szegény, egészségügyi ellátás, statisztika