Porhintéssel vádol a GVH, a Lidl visszavágott
Nosztalgia kifli és kakaóscsiga
Fotó: Lidl
Fotó: Lidl
A GVH vizsgálatot indított, mert – mint jelezték – azt gyanította, hogy a Lidl négy, „teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazott termékével (teljes kiőrlésű nosztalgia kifli, PurPur teljes kiőrlésű stangli, teljes kiőrlésű pogácsa magvakkal és teljes kiőrlésű búzaliszt felhasználásával készült kakaós csiga édesítőszerekkel) megtéveszti a fogyasztókat. Valójában a termékekben a lisztnek csak mintegy 30-33 százaléka volt a vizsgálat idején teljes kiőrlésű, a többi az elnevezéssel ellentétben olcsóbb és egészségügyi szempontból kevésbé előnyös finomlisztből készült.
A jogsértés miatt a GVH Versenytanácsa 186 millió forint bírságot szabott ki a Lidl Magyarországra. A nemzeti versenyhatóság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat huzamosabb ideig (évekig) tartott és tart jelenleg is, így széles fogyasztói kört ért el, továbbá a kereskedelmi kommunikációval érintett fogyasztói kör részben sérülékeny, például cukorbetegek és inzulinrezisztens fogyasztók.
Valójában mennyi lehet az annyi?
A GVH érvelése szerint, ha egy vállalkozás „teljes kiőrlésű” jelzővel illet egy pékárut, akkor a termék alapanyagának legalább 50 százalékban teljes kiőrlésű lisztnek kell lennie. A Lidl a GVH bírságra reagálva jelezte: a négy termék beszállítója szerződésben garantálta a teljes kiőrlésű megnevezés használatának jogszerűségét. Fontosnak tartották megjegyezni, hogy a magyar piacon elérhető teljes kiőrlésű termékek eltérő mértékben tartalmaznak teljes kiőrlésű lisztet, és a jogszabályokban kizárólag a kenyérre vonatkozik ilyen előírás.
Mint az Azénpénzem megnézte, a Magyar Élelmiszerkönyvben valóban csak az található, hogy azt a kenyeret lehet teljes kiőrlésűnek nevezni, amelyben legalább 60 százalék a teljes kiőrlésű liszt (búza, rozs, tönköly) és legfeljebb 40 százaléka a búzaliszt, rozsliszt, tönkölybúza-őrlemény. A péksüteményeknél szabályozzák például, hogy mi nevezhető tejesnek, vajasnak, vagy akár különlegesnek, a teljes kiőrlésűre viszont nincs külön előírás. Egyelőre?
Szerző: BVJ
Címkék: vásárlás, GVH, Gazdasági Versenyhivatal, Lidl, bírság, büntetés, pékárú, teljes kiőrlésű
Kapcsolódó anyagok
- 2025.03.12 - A kimutatott többszöröse is lehet a drágulás
- 2025.03.10 - Tényleg nő a lakossági költekezés? Érdemes a számok mögé is nézni
- 2025.02.06 - Kevesebbet költöttek a magyarok decemberben a boltokban
- 2025.01.31 - Összesen 80 millió forintot ad vissza utasainak a Wizz Air
- 2025.01.23 - Lakossági forintokból remél Orbán Viktor fantasztikus évet
- 2025.01.22 - Személyzet nélküli boltot nyit az Auchan
- 2024.12.17 - Százmillióra büntették a sportos webáruházat
- 2024.12.10 - A GVH szerint átverte utasait a City Taxi
- 2024.03.23 - Aranyérmes lett a magyar kenyér
- 2023.10.16 - Kiderült, milyen kenyerek a legegészségesebbek
További kapcsolódó anyagok