Pereljenek a Buda-Cash károsultak

Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI
2015. április 7. Polgári jogi igényként is jelentsék be követeléseiket a Buda-Cash károsultjai a folyamatban levő büntetőeljárásban – javasolja a károsultaknak a cég felszámolója. A várható vagyonelkobzás csökkenti majd a felosztható vagyont. Megkezdődött az egyenlegek egyeztetése, miközben a BEVA is fogadja a kártérítési igényeket. A DRB-bankcsoport betéteseinek kártalanítását az OBA már befejezte.

Polgári jogi igényként is jelentsék be követelésüket a Buda-Cash brókerház ügyfelei – javasolja a cég felszámolója. A közzé tett tájékoztató felhívja a figyelmet arra, hogy a csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt eljárást folytató Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) zár alá vette a cég valamennyi értékpapír- és pénzforgalmi számláját, és lefoglalta a társaság egyéb vagyontárgyait is. Mint írják, a bűncselekmények súlyossága miatt a bíróság előreláthatólag vagyonelkobzásról is dönt majd, így a felszámolási eljárásban felosztható vagyon várhatóan csökkenni fog.

A Buda-Cash felszámolását március 5-én rendelték el, s mint azt korábban hírül adták, a felszámoló a március 4-iki állapotnak megfelelő ügyfélegyenlegekről és más tudnivalókról levélben tájékoztatja az ügyfeleket.

Azok, akik regisztráltak a Buda-Cash ügyfélkapuján, az egyenlegközlőt az ide történő belépéssel olvashatják el. Akik nem rendelkeznek ilyen hozzáféréssel, az egyenlegközlőt postán kapják meg a nyilvántartott levelezési címre. Az ezzel kapcsolatos észrevételeket – az eltérés okát igazoló dokumentumokkal együtt – legkésőbb április 24-ig kell jelezni, kizárólag postai úton. Észrevétel hiányában az egyenlegközlőben foglaltakat elfogadottnak tekintik.

Mint már korábban megírtuk, a Befektetővédelmi Alap (Beva) már Március 27. óta fogadja a brókerház csődje miatt károsultak kártérítési igényeit. Erre egy teljes év áll rendelkezésükre. A befektetők legkésőbb 90 nappal azután jutnak a pénzükhöz, hogy a felszámoló a szükséges adatokat közli az alappal.

Korábban a Fővárosi Főügyészség arról számolt be, hogy 68 milliárd forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat (ingatlanok, üzletrészek, bankszámlák, ingóságok és készpénz formájában), és mivel az eddig feltárt összesített kárérték mintegy 62 milliárd forint, remény van arra, hogy az eljárás sikeres befejeződésével a károsultak kielégítést nyernek. Az MNB ezt megelőzőleg mintegy százmilliárd forintos kárról szólt, amiben a Buda-Cashoz kötődő DRB bankcsoportnál okozott kár is benne van. A négy kisbank betéteseinek kártalanítását az Országos Betétbiztosítási Alap már lezárta.

Szerző: LG
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok