Még hónapokig biztosan tart a Raiffesen ügyfeleinél a bizonytalanság
2018. december 19.
Még mindig elég sokan várják, hogy a már öt évvel ezelőtt számos bank ellen indult „túlszámlázási” eljárások eredményeképpen pénz kapjanak vissza. A Magyar Nemzeti Banktól (MNB) az Azénpénzem.hu most megtudta: négy per még mindig folyamatban van. A Raiffeisen ügyfeleinek vagy van okuk még várni, vagy sem. A helyzet ugyanis ezen a téren meglehetősen ellentmondásosnak látszik.
A jegybank 2014 tavaszán jelentette be: tízmilliárdos nagyságrendben kell visszafizetniük pénzt a bankoknak az ügyfeleik részére április végéig, mert 2012-ben és 2013-ban nem jogszerűen emelték a díjaikat és költségeiket. Még 2014 nyarán kiderült, hogy a visszatérítés valójában a jelzett összeg harmadára sem rúg. Ennek oka például az volt, hogy 26 bank pert indított. Már tavaly azzal indult az év, hogy tavaszig minden ügy befejeződik. Néhány figyelmes olvasónk azonban jelezte portálunknak, hogy eddig nem kaptak vissza semmit. Ilyen jelzéseket pedig mostanában újra kaptunk.
Mint az Azénpénzem.hu a jegybanktól megtudta: a pénzügyi intézmények egyoldalú díjemeléseivel kapcsolatos témavizsgálata során hozott elmarasztaló határozataival szemben a bankok által indított 4 per még jelenleg is folyamatban van. Az eddig döntések mérlegeként elmondták, hogy 17 pert egészében, egyet nagyobbrészt jogerősen megnyert az MNB. Három további eljárásban a per megszüntetése miatt maradt hatályban az eredeti határozat.
Egyetlen ügyben a bírósági szakasz a pénzügyi intézmény pernyertességével zárult. A jegybank a döntéssel szemben az Alkotmánybírósághoz fordult. Az Alkotmánybíróság azonban nem vizsgálta érdemében az alkotmányjogi panaszt, az eljárást érdemi döntés nélkül szüntette meg (vagyis maradt nyertesként a bank – a szerk.).
A legérdekesebb eljárás a Raiffeisen Bank ügyfeleit érinti. Ebben az ügyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítéletével hatályon kívül helyezte az MNB határozatát. Az MNB fellebbezésének a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék részben helyt adott, és három termék esetében (saját ATM-ből két esetben, valamint más ATM-ből történő belföldi forint készpénzfelvételek díjára, a számlavezetés díjára, továbbá 2013. szeptember 16. napjától a kiemelt magánügyfelek forintszámláról történő pénztárkifizetés díjára) elutasította a keresetet, és a bírságot 20 millió forintra mérsékelte. Egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet alapján a bank – az MNB határozatában foglaltakhoz képest – csak részben köteles ügyfeleivel elszámolni. Az ítélettel szemben mind a Raiffeisen, mind az MNB felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriánál, amelynek elbírálása a jegybank szerint jelenleg folyamatban van, így a korábbi határozatában foglaltak teljesítésére (vagyis az ügyfélpénzek visszatérítésére) eddig nem került sor. Az MNB tájékoztatása szerint a Kúria a per tárgyalását – egy folyamatban levő jogegységi eljárásra tekintettel – felfüggesztette. Döntés szerintük a jogegységi határozat elfogadását követően, jövő év első felében várható.
Nemrégiben tartotta azonban a Kúria nagy évértékelő sajtótájékoztatóját, amelyen nem ígértek semmilyen pénzügyi területet érintő jogegységi döntést. A legmagasabb bírói fórum sajtótitkársága az Azénpénzem.hu megkeresésére most közölte, hogy a banki díjvisszatérítéseket érintő kérdésben „sem a Kúria Polgári, sem pedig a Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumában nincs folyamatban jogegységi eljárás, a közeljövőben nem várható jogegységi döntés”.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: díjvisszatérítés, MNB, bankok, Kúria, Raiffeisen
Pénz a bankoktól? Egyszer még jöhet!
Fotó: Azénpénzem
A jegybank 2014 tavaszán jelentette be: tízmilliárdos nagyságrendben kell visszafizetniük pénzt a bankoknak az ügyfeleik részére április végéig, mert 2012-ben és 2013-ban nem jogszerűen emelték a díjaikat és költségeiket. Még 2014 nyarán kiderült, hogy a visszatérítés valójában a jelzett összeg harmadára sem rúg. Ennek oka például az volt, hogy 26 bank pert indított. Már tavaly azzal indult az év, hogy tavaszig minden ügy befejeződik. Néhány figyelmes olvasónk azonban jelezte portálunknak, hogy eddig nem kaptak vissza semmit. Ilyen jelzéseket pedig mostanában újra kaptunk.
Mint az Azénpénzem.hu a jegybanktól megtudta: a pénzügyi intézmények egyoldalú díjemeléseivel kapcsolatos témavizsgálata során hozott elmarasztaló határozataival szemben a bankok által indított 4 per még jelenleg is folyamatban van. Az eddig döntések mérlegeként elmondták, hogy 17 pert egészében, egyet nagyobbrészt jogerősen megnyert az MNB. Három további eljárásban a per megszüntetése miatt maradt hatályban az eredeti határozat.
A vizsgálatokat lezáró határozatok, valamint a jogerős ítéletek nyomán eddig mintegy 4 milliárd forint „túlszámlázást” fizettetett vissza a bankokkal az MNB. Mint a jegybank hangsúlyozta: a fogyasztóvédelmi vizsgálatok eredményeképpen egymilliónál is több ügyfél érzékelte közvetlenül az MNB közbelépésnek eredményét. A még folyamatban lévő peres eljárások miatt pedig a visszatérítések összege nem tekinthető véglegesnek.
Jogegységi döntés, ami nincs?
A legérdekesebb eljárás a Raiffeisen Bank ügyfeleit érinti. Ebben az ügyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítéletével hatályon kívül helyezte az MNB határozatát. Az MNB fellebbezésének a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék részben helyt adott, és három termék esetében (saját ATM-ből két esetben, valamint más ATM-ből történő belföldi forint készpénzfelvételek díjára, a számlavezetés díjára, továbbá 2013. szeptember 16. napjától a kiemelt magánügyfelek forintszámláról történő pénztárkifizetés díjára) elutasította a keresetet, és a bírságot 20 millió forintra mérsékelte. Egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet alapján a bank – az MNB határozatában foglaltakhoz képest – csak részben köteles ügyfeleivel elszámolni. Az ítélettel szemben mind a Raiffeisen, mind az MNB felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriánál, amelynek elbírálása a jegybank szerint jelenleg folyamatban van, így a korábbi határozatában foglaltak teljesítésére (vagyis az ügyfélpénzek visszatérítésére) eddig nem került sor. Az MNB tájékoztatása szerint a Kúria a per tárgyalását – egy folyamatban levő jogegységi eljárásra tekintettel – felfüggesztette. Döntés szerintük a jogegységi határozat elfogadását követően, jövő év első felében várható.
Nemrégiben tartotta azonban a Kúria nagy évértékelő sajtótájékoztatóját, amelyen nem ígértek semmilyen pénzügyi területet érintő jogegységi döntést. A legmagasabb bírói fórum sajtótitkársága az Azénpénzem.hu megkeresésére most közölte, hogy a banki díjvisszatérítéseket érintő kérdésben „sem a Kúria Polgári, sem pedig a Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumában nincs folyamatban jogegységi eljárás, a közeljövőben nem várható jogegységi döntés”.
A következő félévben – mint arról korábban írtunk – a Kúria konzultatív testülete vizsgálja majd a devizahiteles perek egy részét – különös tekintettel az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességes vagy éppen tisztességtelen tájékoztatásra. Abban bíznak, hogy akkorra lesz majd már elegendő jogerős ítélet, amelyek tisztességtelennek minősítik az árfolyamkockázat teljes áthárítását. Jogegységi döntést azonban ezen a téren sem ígértek.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: díjvisszatérítés, MNB, bankok, Kúria, Raiffeisen
Kapcsolódó anyagok
- 2019.08.16 - Tízezreket térít vissza a Raiffeisen
- 2018.12.11 - Látszik már az újabb hitelcsapda?
- 2017.07.06 - Így olvadt le a banki díjvisszatérítés
- 2017.02.21 - Pénzeső jöhet a bankszámlásoknak?
- 2014.12.08 - Pénzt vársz a banktól? Ezt tudnod kell!
- 2014.07.14 - Harmadára olvadt a banki pénzvisszatérítés
- 2014.07.03 - Visszavonatják a banki kamatemeléseket
- 2014.04.24 - Számladíjak: készülnek a visszafizetésre a bankok
- 2014.03.17 - Banki visszatérítés: ki kaphat és ki nem
- 2014.03.13 - Tízmilliárdot kapnak vissza a banki ügyfelek
További kapcsolódó anyagok