Özönlenek a befektetéseiket ellenőrzők

2016. február 18. Beindult az MNB honlapján található befektetési rendőr honlap, amit az első héten több mint 14 ezren kerestek fel. A többség közvetlenül a jegybank oldaláról érkezik. Jóval kevesebben találnak ide a befektetési szolgáltatóktól és pénzügyi portálok oldalairól.

Egy hét alatt több mint 14 ezren keresték fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elektronikus felületén elérhető befektetési rendőr honlapot, hivatalos nevén Értékpapírszámla-lekérdező alkalmazást (ÉSZLA) – tette közzé az MNB. Mint írják, egyre többen vannak azok is, akik nem csak körülnéznek az oldalon, hanem azonosító kódjukkal és a befektetési szolgáltatóktól kapott jelszavukkal belépve ténylegesen ellenőrizték számlájuk állapotát.

Az eddigi tapasztalatok szerint a befektetők négyötöde a jegybank oldaláról jut el az ÉSZLA-hoz, tizedük keresőprogramokat vesz igénybe, mintegy 7,5 százalékuk azonban valamelyik befektetési szolgáltató, illetve pénzügyi internetes portál felületéről érkezik. Mintegy 15 százalékuk angolul kommunikál az alkalmazáson, körülbelül 5 százalékuk pedig külföldről – elsősorban Nagy-Britanniából, Németországból, Ausztriából, de Csehországból és Belgiumból is – lép be.

A befektetési rendőr 42 értékpapírszámlákat kezelő társaságtól – bankok, befektetési vállalkozások, alapkezelők, vagyonkezelők – kap adatokat. Mint korábban megírtuk, a befektetők a belépési azonosító és a havonta változó jelszó segítségével kérdezhetik le a befektetési szolgáltatóknál nyilvántartott értékpapír-állományuk és pénzeszközeik előző hó végi egyenlegét.

Az ÉSZLA használata azért erősítheti a pénzügyi szektorba vetett bizalmat, mert az ügyfelek ellenőrizhetik, hogy a nekik és az MNB-nek küldött adatok egyeznek-e. Az adatokat ezzel egyidejűleg az MNB értékpapíronként összesítve össze tudja vetni a befektetési szolgáltatóknak a Keler Zrt.-ben vezetett számláival, így kibukhat, ha valami hiányzik.

Az értékpapír- és ügyfélszámlát vezető befektetési szolgáltatóknak minden hónapban az ötödik munkanapig kell átadniuk az adatokat a jegybanknak, amiket a számlatulajdonosok legkésőbb az átadást követő ötödik munkanaptól, a következő havi egyenleg adatainak feltöltéséig, de legkésőbb a következő hó tízedik munkanapjáig ellenőrizhetnek.

Szerző: LG
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok