Ezekkel nyújtható a családi takaró az ünnepekre
2016. december 5.
Az utóbbi időben a pénzügyek terén már tényleg semmit sem szabad rutinból igénybe venni. Az egykor szinte minden háztartás számára természetes folyószámlakölcsönöket sokszor – különösen akkor, ha azt a bank agresszíven ajánlgatja – jobb elkerülni. Számba vettük, milyen módon nyújtózkodhat kicsit túl egy háztartás a lehetőségein.
A karácsonyi láz sokszor olyanokat is túlköltekezésre csábít, akik a hétköznapokban példás önuralmat tanúsítanak ezen a téren. Érdemes azonban meggondolni, mihez is nyúl valaki ilyenkor. Hosszú éveken keresztül a számlahitel számított jó megoldásnak. Logikusan, hiszen olyan kaphatott plusz pénzt (hosszabb takarót) a banktól, akit ismert. Mostanra azonban (lásd grafikonunkat) kifejezetten drágává vált ez a megoldás. A bankok pedig éppen mostanában kínálják előszeretettel a számlahitelt.
Több olvasónk is jelezte, hogy pénzintézete az ünnepekre tekintettel „kedveskedett” hitelkeretes ajánlattal. Másokat telefonon keresték meg. Ezekben az esetekben pedig kivétel nélkül döbbenetesen magas, 30 százalék feletti teljes terhet (THM) jelentett volna – reményeink szerint mindenkit sikerült lebeszélni – ez a kölcsön. A kamaton felül több bank kezelési költséget is felszámít. Ráadásul helyenként rendelkezésre tartási díjat is kell fizetni. Ami azt jelenti, hogy akkor is pénzbe kerül a dolog, ha egyetlen fillért sem használ fel valaki a számára „nagylelkűen” biztosított keretből. (A számlahitelek feltételeiről itt tájékozódhat.)
Persze nem volt ez mindig így. A saját jó (vagyis hátralékba csak ritkán kerülő, jövedelmét rendszeresen a bankhoz utaltató) ügyfeleknek lehetővé tett hitelkeret viszonylag olcsónak számított. Mostanra a hitelintézetek inkább a személyi kölcsönök terén versengenek – egymás ügyfeleiért. Már nyáron megírtuk, hogy mintha valamiféle számháborúba kezdtek volna a bankok a bármire gyorsan felvehető hitelekkel. Mostanra pedig ez a folyamat nem hogy csitult volna, még erőteljesebbé is vált. (Néhány hitelintézet kínálatát itt nézheti meg.)
Az sem mellékes persze, hogy míg folyószámlahitelt alighanem többnyire szükségből és alacsonyabb összegben vesznek fel, a személyi kölcsönök minimumösszege is viszonylag magasnak számíthat. Az igazán jó feltételeket pedig a magasabb (bankhoz utalt) jövedelemmel rendelkező, jó minősítésű, nagyobb hitelt igénylő adósok érhetik el.
Aki azt a bizonyos takarót az ünnepekre tekintettel szeretné kissé kinyújtani (vagy esetleg valami nem várt kiadás nehezíti a család év végi helyzetét), az választhat még áruhitelt, de bevetheti a hitelkártyát is. Utóbbi igazán csak akkor jó választás, ha a tartozást sikerül a kamatmentes időszakon belül rendezni. Ellenkező esetben igen drága a plasztikpénz. (A hitelkártyák költségeit, a vásárlási kedvezményeket itt nézheti meg).
A kamatozó kártyakövetelésre a jegybanki adatok szerint átlagosan több mint 31 százalék kamat rakódott a második félévtől (az első negyedévben ez még „mindössze” mintegy 30,3 százalék volt). Amióta erről rendelkezésre állnak adatok, akadt olyan hónap, amikor ez a teher közel 34 százalékra is rúgott. A kártyaadósság még többe is kerülhetne (korábban került is), ha arra nem vezettek volna be egy plafont.
Ez a szabályozás egyébként a személyi kölcsönök virágzásához is hozzájárul. Az előírások szerint ugyanis a fogyasztóknak nyújtott személyi kölcsönök és – a közbeszédben – „gyorskölcsönnek” nevezett konstrukciók (valójában szintén személyi kölcsönök) THM mértéke ma nem lehet magasabb, mint a 2016. június 1-jei jegybanki alapkamat (0,9) plusz 24 százalékpont, vagyis 24,9 százalék. A hitelkártyák, áruhitelek, folyószámlahitelek és a kézizálogkölcsönök esetében viszont a THM a 39 százalékponttal növelt érték, jelenleg tehát nem egészen 40 százalék.
Az áruhitelek normál ára egyértelműen a „plafonon” van (néhány kínálatot itt szedtünk csokorba), tehát jobb távol maradni tőlük. Ez amúgy az a kölcsönfajta, amely egyben a legrosszabb, de a legjobb is lehet. Kifejezetten érdemes ugyanis élni a karácsony tájékán biztosan felbukkanó (de már most is megtalálható) nulla százalékos hiteldíjjal kínált árukölcsönökkel. Ezt alighanem sokan meg is teszik, ami magyarázatul szolgálhat a grafikonon látható kamatbakugrásokra. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ugyanis az átlagkamatokat a megkötött szerződésekben szereplő feltételek alapján számítja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: folyószámlahitel, számlahitel, személyi kölcsön, áruhitel, hitelkártya, THM
Óvakodjon a számlahiteltől!
A karácsonyi láz sokszor olyanokat is túlköltekezésre csábít, akik a hétköznapokban példás önuralmat tanúsítanak ezen a téren. Érdemes azonban meggondolni, mihez is nyúl valaki ilyenkor. Hosszú éveken keresztül a számlahitel számított jó megoldásnak. Logikusan, hiszen olyan kaphatott plusz pénzt (hosszabb takarót) a banktól, akit ismert. Mostanra azonban (lásd grafikonunkat) kifejezetten drágává vált ez a megoldás. A bankok pedig éppen mostanában kínálják előszeretettel a számlahitelt.
Több olvasónk is jelezte, hogy pénzintézete az ünnepekre tekintettel „kedveskedett” hitelkeretes ajánlattal. Másokat telefonon keresték meg. Ezekben az esetekben pedig kivétel nélkül döbbenetesen magas, 30 százalék feletti teljes terhet (THM) jelentett volna – reményeink szerint mindenkit sikerült lebeszélni – ez a kölcsön. A kamaton felül több bank kezelési költséget is felszámít. Ráadásul helyenként rendelkezésre tartási díjat is kell fizetni. Ami azt jelenti, hogy akkor is pénzbe kerül a dolog, ha egyetlen fillért sem használ fel valaki a számára „nagylelkűen” biztosított keretből. (A számlahitelek feltételeiről itt tájékozódhat.)
Tovább dúl a gyorskölcsönök versenye
Persze nem volt ez mindig így. A saját jó (vagyis hátralékba csak ritkán kerülő, jövedelmét rendszeresen a bankhoz utaltató) ügyfeleknek lehetővé tett hitelkeret viszonylag olcsónak számított. Mostanra a hitelintézetek inkább a személyi kölcsönök terén versengenek – egymás ügyfeleiért. Már nyáron megírtuk, hogy mintha valamiféle számháborúba kezdtek volna a bankok a bármire gyorsan felvehető hitelekkel. Mostanra pedig ez a folyamat nem hogy csitult volna, még erőteljesebbé is vált. (Néhány hitelintézet kínálatát itt nézheti meg.)
Az ügyfelek racionalitását mutathatja, hogy a számlahitelek nagysága az utóbbi időben csökkent (bár így is a legmagasabb összegre rúg). Közben az árukölcsön sokkal népszerűbbé vált, de jelentősen nőtt a személyi hitelek állománya is (lásd táblázatunkat).
Hitelállomány | ||
---|---|---|
Kölcsönfajta | Összeg (mrd Ft) | Változás (%)* |
Számlahitel | 382,6 | -5,2 |
Áruhitel | 45,0 | 25,4 |
Személyi hitel | 377,8 | 14,5 |
* éves Forrás: MNB-adatok |
Aki azt a bizonyos takarót az ünnepekre tekintettel szeretné kissé kinyújtani (vagy esetleg valami nem várt kiadás nehezíti a család év végi helyzetét), az választhat még áruhitelt, de bevetheti a hitelkártyát is. Utóbbi igazán csak akkor jó választás, ha a tartozást sikerül a kamatmentes időszakon belül rendezni. Ellenkező esetben igen drága a plasztikpénz. (A hitelkártyák költségeit, a vásárlási kedvezményeket itt nézheti meg).
Ahol plafonon vannak a kamatok
A kamatozó kártyakövetelésre a jegybanki adatok szerint átlagosan több mint 31 százalék kamat rakódott a második félévtől (az első negyedévben ez még „mindössze” mintegy 30,3 százalék volt). Amióta erről rendelkezésre állnak adatok, akadt olyan hónap, amikor ez a teher közel 34 százalékra is rúgott. A kártyaadósság még többe is kerülhetne (korábban került is), ha arra nem vezettek volna be egy plafont.
Ez a szabályozás egyébként a személyi kölcsönök virágzásához is hozzájárul. Az előírások szerint ugyanis a fogyasztóknak nyújtott személyi kölcsönök és – a közbeszédben – „gyorskölcsönnek” nevezett konstrukciók (valójában szintén személyi kölcsönök) THM mértéke ma nem lehet magasabb, mint a 2016. június 1-jei jegybanki alapkamat (0,9) plusz 24 százalékpont, vagyis 24,9 százalék. A hitelkártyák, áruhitelek, folyószámlahitelek és a kézizálogkölcsönök esetében viszont a THM a 39 százalékponttal növelt érték, jelenleg tehát nem egészen 40 százalék.
Az áruhitelek normál ára egyértelműen a „plafonon” van (néhány kínálatot itt szedtünk csokorba), tehát jobb távol maradni tőlük. Ez amúgy az a kölcsönfajta, amely egyben a legrosszabb, de a legjobb is lehet. Kifejezetten érdemes ugyanis élni a karácsony tájékán biztosan felbukkanó (de már most is megtalálható) nulla százalékos hiteldíjjal kínált árukölcsönökkel. Ezt alighanem sokan meg is teszik, ami magyarázatul szolgálhat a grafikonon látható kamatbakugrásokra. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ugyanis az átlagkamatokat a megkötött szerződésekben szereplő feltételek alapján számítja.
A számlakölcsönöknek itt nézhet utána
A személyi kölcsönök kínálatát itt találja
Néhány áruhitel feltételeit itt nézheti meg
A hitelkártyák költségeit, a vásárlási kedvezményeket itt szedtük össze
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: folyószámlahitel, számlahitel, személyi kölcsön, áruhitel, hitelkártya, THM
Kapcsolódó anyagok
- 2019.07.30 - Igazán kell a pénz? Akkor csak drágábban kapod!
- 2017.09.01 - Elmaradt a személyi kölcsönök uborkaszezonja
- 2017.07.11 - Csapdába ejthet a számlahitel
- 2017.04.24 - Gond a nyaralóval, a lakással? Van hová fordulni
- 2017.02.21 - Röghöz kötnek a pénzintézetek
- 2017.02.20 - Robbanásszerűen nő a személyi kölcsön piac
- 2017.01.25 - Drágul több hitelkártya
- 2017.01.24 - Túlárazottak a zálogkölcsönök
- 2017.01.23 - Tovább terjednek az állami hitelkártyák
- 2016.11.28 - Mindent kiszorít a hitelkártya?
- 2016.09.08 - Trükközött a hiteldíj feltüntetésével a Cetelem
- 2016.08.22 - Pénz gyorsan és olcsón? Már akinek
- 2016.06.23 - Megugrott a hitelkártyás vásárlás
- 2016.06.22 - Már 300 milliárd forint hitelt cipelnek a diákok
- 2016.05.23 - Kell a pénz? Akkor nem kapod!
- 2016.05.10 - Ezeket a hiteleket kerüld el!
- 2016.05.04 - Ezért vesznek fel személyi kölcsönt az emberek
További kapcsolódó anyagok