Az első körbe 40 ezer cég kerülhet be
2021. február 23.
Kiderült, pontosan kik vehetik igénybe azt a kamatmentes 1-10 millió forintos hitelt, aminek nyújtását persze (mint szinte minden esetében) uniós támogatás teszi lehetővé. Táblázatba szedtük a kölcsönt jellemzőit.
Nemrégiben jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amelyből kiderült, hogy a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramot az „egyes európai uniós alapokból származó támogatások” felhasználásával indítják. (Az uniós források fedezik egyébként a Covid19-világjárvány és gazdasági következményei okozta válság elhárítását is.) A keretösszeg 100 milliárd forint, az indítás pedig a tervek szerint márciusban várható.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bejelentette, hogy a kormány döntésének értelmében a Gazdaság Újraindítási Akcióterv részeként ő bonyolítja le a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramot. A tájékoztatás szerint az érintett intézmények már az utolsó simításokat végzik. A hitelt a vállalkozások az MFB Pontok hálózatában (a bankfiókok listája itt érhető el) igényelhetik.
A hitelprogram első szakaszának – hangsúlyozta az MFB – alapvető célja, hogy a leginkább rászoruló vállalkozásoknak nyújtson gyors és kedvező megoldást. A lehetséges hiteligénylők köre ezért a járvány gazdasági hatásaival leginkább érintett ágazatokból kerülhet ki. Az érintett intézményekkel és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) kialakított listán a turisztikai és a vendéglátó szektor, illetve a kultúra és a sport tevékenységi körei szerepelnek. A tájékoztatás szerint már készül a program következő szakaszában elérhető termékváltozat is, amely a tervek szerint jelentősen szélesíti azoknak a vállalkozásoknak a körét, amelyek igényelhetik a nulla százalékos kamatozású hitelt.
Parragh László az MKIK elnöke az MTI beszámolója szerint az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta: az első csomag 40 ezer vállalkozást tud elérni. Az elnök beszélt arról is, hogy a második körben a terveik szerint megint 100 milliárd forint lenne elérhető. A harmadik körben pedig, az idén ősszel a kezdő vállalkozásoknak, startupoknak tennék lehetővé a kedvezményes konstrukciót.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, gazdaság, unió, forrás, támogatás, gyorskölcsön, MFB, MKIK
Összeszedtünk minden részletet az újraindítási gyorskölcsönről
Fotó: Azénpénzem

A gyorskölcsön legfontosabb jellemzői | |
---|---|
Megnevezés | Előírás |
Hitel összege | Minimum 1, maximum 10 millió Ft |
Előleg | 100% (vagyis felmerülésük előtt kapható a költségekre pénz) |
Kamat | Nulla százalék a teljes futamidő alatt |
Türelmi idő | 3 év is lehet (csak akkor kell megkezdeni a törlesztést) |
Költségek | Semmilyen plusz nem lehet |
Felhasználás | Bér-, járulék-, rezsi-, működési költség, készlet finanszírozására |
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés |
A hitelprogram első szakaszának – hangsúlyozta az MFB – alapvető célja, hogy a leginkább rászoruló vállalkozásoknak nyújtson gyors és kedvező megoldást. A lehetséges hiteligénylők köre ezért a járvány gazdasági hatásaival leginkább érintett ágazatokból kerülhet ki. Az érintett intézményekkel és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) kialakított listán a turisztikai és a vendéglátó szektor, illetve a kultúra és a sport tevékenységi körei szerepelnek. A tájékoztatás szerint már készül a program következő szakaszában elérhető termékváltozat is, amely a tervek szerint jelentősen szélesíti azoknak a vállalkozásoknak a körét, amelyek igényelhetik a nulla százalékos kamatozású hitelt.
A program első szakaszába kerülő vállalkozások |
---|
1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenységet, |
2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevékenységet, |
3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenységet, |
4. Filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenységet, |
5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenységet, |
6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenységet, |
7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenységet, |
8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenységet, |
9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenységet, |
10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102) tevékenységet, |
11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenységet |
12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenységet, |
13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312), |
14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenységet, |
15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319) tevékenységet, |
16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenységet, |
17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenységet, |
18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329), |
19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) tevékenységet, |
20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520) tevékenységet, |
21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530) tevékenységet, |
22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) tevékenységet, |
23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911) tevékenységet vagy |
24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912) tevékenységet, |
25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) tevékenységet |
Forrás: MFB |
Parragh László az MKIK elnöke az MTI beszámolója szerint az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta: az első csomag 40 ezer vállalkozást tud elérni. Az elnök beszélt arról is, hogy a második körben a terveik szerint megint 100 milliárd forint lenne elérhető. A harmadik körben pedig, az idén ősszel a kezdő vállalkozásoknak, startupoknak tennék lehetővé a kedvezményes konstrukciót.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, gazdaság, unió, forrás, támogatás, gyorskölcsön, MFB, MKIK
Kapcsolódó anyagok
- 2021.11.16 - A következő hónapban már nem kérhető az újraindítási gyorskölcsön
- 2021.06.08 - Egyszeri támogatás kapnak a fodrászok, színészek, idegenvezetők
- 2021.04.07 - Ez várható idén a magyar gazdaságtól
- 2021.02.19 - Alkotmányos követelmény, hogy jusson pénz az önkormányzatoknak
- 2021.02.18 - Coface: tovább nőhetnek a jövedelemi egyenlőtlenségek
- 2021.02.12 - Itt vannak a számok: így került padlóra a turizmust
- 2021.01.28 - Járvány: elhalasztott tervek, kényszerű kiadáscsökkentés
- 2021.01.23 - Büntethetik a bankok a hosszan tartó moratóriumot
- 2021.01.15 - Novemberben gyakorlatilag megszűnt a turizmus
- 2021.01.08 - Háromszázezer felett stabilizálódott a távmunkások száma
- 2021.01.08 - Így zsákmányolják ki a dolgozókat a koronavírus alatt
További kapcsolódó anyagok