Összeomlott a ruházati piac

Fotó: Blokkk.com
2020. augusztus 10. A koronavírus járvány a boltos világban a Blokkk.com szerint a ruházati piacot nyomta a legmélyebbre. A májusi újranyitást követő akciók és a júniusra előrehozott nyári leárazások sem sokat javítottak a helyzeten.

A ruhás piac az idei első félévben a harmadát bukta – mutatta ki a Blokkk.com. Ráadásul a 100 milliárd forint feletti forgalomvesztés után a szakportál szerint legfeljebb lassú kilábalás jöhet. Kedvező esetben az év végén növekedhet valamelyest a boltok bevétele, de az éves mérleg valószínűleg mínuszban lesz.

Kérdés persze, ki marad talpon addig is. 2015-ben 20227 volt a ruházati, lábbeli boltok száma, 2019 legvégén 17047. Éves átlagban eddig 795 bolt zárt be végleg. 2020-ban előreláthatóan ennél többen lesznek.

Az elemzés szerint a koronavírus-járvány a boltos világban a ruházati piacot nyomta a legmélyebbre, hiszen áprilisban 90 százalékkal esett a piac, a kijárási korlátozás miatt csak elvétve  lehetett felhúzott redőnyt és égő villanyt látni. A vásárló egyébként is itt fékezett a legnagyobbat, ez már régi szokása: ha valahol spórolni kell, az elsők egyike a ruha, amiből kevesebbet vásárol. De már márciusban megzuhant a ruházati boltok forgalma, mivel a havi mérleg a piac felének vesztését mutatta. A 15 órás nyitvatartási korlátozás, ami visszadobta a forgalma, azonban csak március közepén lépett be, így ezekben a hetekben az áprilisihoz hasonló volt a piacvesztés.
 
A támogatásból, engedményből nem sok jutott

 A májusi újranyitást követő akciók nem sokat lendítettek a ruhás piacon, és a júniusra előrehozott nyári leárazások sem. Persze, a boltosok többségének pénze sem volt akciózni a korábbi veszteségek miatt. A kényszerű létszámfaragások sem segítettek, hiszen eladó azért kell a boltba, ám fizetni csak a bevételből lehet, így nem tudtak mindenkit visszavenni.

Nem könnyítette meg a ruhás  boltosok dolgát, hogy az üzlethelyiségek bérleti díjából a nem sok engedményt kaptak. Emiatt sem tudott mindenki újranyitni. Az állami támogatásokból pedig csak kevesebbet kaptak, miközben például a  vendéglátós piac a ruhásnál kisebbet esett.
 
És ma is sok minden sújtja a ruhásokat. A járvány miatt óvatos vásárlók, maszk a próbafülkében, kánikula, elmaradó külföldi vevők. A home office és a digitális oktatás miatt is jó volt még a tavalyi cucc.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok