Ömlik a pénz ebbe a befektetésbe
2023. február 21. Januárban 162 milliárd forinttal több pénzt hoztak a befektetési alapokba a megtakarítók, mint amennyit kivettek onnan. Az itt kezelt vagyon a hozamokkal együtt 3 százalékkal, 279 milliárd forinttal nőtt – adták hírül a befektetési alapkezelők.2023 első hónapjában a tőkeáramlások eredője 162 milliárd forint volt a befektetési alapoknál. Az egyes kategóriák esetében vegyes a kép, de érdemes kiemelni a rövid lejáratú kötvényalapokat, ahol az értékesítések domináltak, ahogy azt már megszokhattuk a korábbi hónapokban – áll a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) közleményében.
Mind a fejlett, mind a fejlődő tőzsdéken emelkedést láthattunk, amit a hazai börze csak részben tudott követni. A devizapiacon a forint az euróhoz és a dollárhoz képest is erősödni tudott. A tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a BAMOSZ-tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 3 százalékkal, 279 milliárd forinttal 9569 milliárd forintra nőtt januárban. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
Merre mozgott a pénz?
A pénzpiaci alapokhoz közel 4 milliárd forintnyi tőke áramlott. Összesen 2 százalékos a havi vagyonnövekedés. Úgy tűnik, hogy itt megtört az előző félévben tapasztalható tőkebeáramlás lendülete. A kötvényalapokhoz továbbra is özönlik a friss tőke; 161 milliárdnyi érkezett, ami magasan kiemelkedik a kategóriák között. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a rövid futamidejű kötvényalapok esetében volt csak tőkebeáramlás. A hosszú futamidejű kötvényalapok esetében és a szabad futamidejű kötvényalapoknál gyakorlatilag nem volt tőkemozgás januárban. A hozamok is segítették a vagyonnövekedést, így összesen 7,4 százalékkal nőtt a legnagyobb kategória.A vegyes alapoktól 7 milliárd forint távozott. A hozamok ugyanakkor kedvezően alakultak, így a kategória vagyona 1,6 százalékkal nőtt. Valójában a kiegyensúlyozott vegyes alapokhoz érkezett friss tőke (9,5 milliárd forint), a másik két alkategóriából távozott a pénz. Az óvatos vegyes alapoktól 10,5 milliárdnyi tőke távozott, míg a dinamikus alapoktól 6 milliárdnyi. Ennél a kategóriánál is azt láthatjuk tehát, hogy folytatódik az előző évi trend; és amennyiben tovább is folytatódik, úgy már ebben a félévben, vagy akár már ebben a negyedévben is, a kategória eggyel feljebb léphet a dobogón a kezelt vagyon tekintetében.
A részvényalapoknál 3 milliárd forintos tőkekiáramlást figyelhettünk. Az árfolyammozgások azonban kedvezően alakultak, így összességében a részvényalapok vagyona 3,1 százalékkal növekedni tudott.
A tőkevédett alapokba nem egészen egymilliárd forint friss tőke érkezett. Ez az érték is egy átsorolás következménye, azaz technikai változás volt. A nettó eszközérték 4,2 százalékkal nőtt a kategóriánál.
Az abszolút hozamú alapokba közel 11 milliárd forint friss pénz érkezett. Ezúttal a hozamok is kedvezően alakultak, így összesen 3,6 százalékkal nőtt a vagyon. A származtatott alapokból 3,5 milliárd forint távozott, ami két megszűnt alap számlájára írható. A hozamok ezen némileg javítani tudtak, de a kategória vagyona így is 6,4 százalékkal csökkent a hónapban. A nagynak tűnő szám a kategória kis méretének is köszönhető.
Az ingatlanalapoktól a hónap során 11,7 milliárdnyi tőke távozott. A hozamokra az ingatlanalapoknál természetesen most is lehetett számítani, amely segített tompítani a tőkekiáramlást. Végül a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,3 százalékkal lett kevesebb a második legnagyobb kategóriánál. Az árupiaci alapokból 2 milliárd forint távozott. A hozamok azonban kedvezően alakultak, így a vagyonváltozás csak mínusz 1 százalék lett.
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokhoz 12,6 milliárd forint érkezett. A vagyonban azonban érdemi változás nem történt.
A kötvényalapok 2023. január 31-i részletes hozamát itt találja.
A kötvényalapok és pénzpiaci alapok elmúlt években elért hozamait itt gyűjtöttük össze.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír, BAMOSZ, OTP Alapkezelő
Kapcsolódó anyagok
- 2023.10.13 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. szeptember végén
- 2023.09.18 - Továbbra is ide ömlik a pénz
- 2023.09.15 - Szép nyereséget termeltek ezek a befektetések
- 2023.08.07 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. július végén
- 2023.08.07 - Jól döntöttek, akik ide tették a pénzüket
- 2023.07.11 - A hónap, amikor kaszáltak a befektetők
- 2023.07.11 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. június 30-án
- 2023.06.20 - Ezért nyúlt bele a kormány a befektetések adózásába
- 2023.06.09 - Letörheti a kormány a szép hozamokat
- 2023.06.09 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2023. május 31-én
- 2023.06.07 - Alapkezelők: éppen ellenkező hatást érhet el a kormány
- 2023.05.18 - Ide teszik most a pénzüket az emberek
- 2023.05.12 - Jó hónap volt az április a befektetőknek
- 2023.05.12 - Így teljesítettek a kötvényalapok áprilisban
- 2023.04.21 - Eszméletlen mennyiségű pénz érkezett ide
- 2023.04.18 - Továbbra is dől a pénz ebbe a befektetésbe
- 2023.04.13 - Ilyen lett a kötvényalapok hozama márciusban
- 2023.04.13 - Ezek már látványos hozamok
- 2023.03.16 - Hozam nem volt, de dőlt a pénz
- 2023.03.10 - Jó döntés volt fél évvel ezelőtt a kötvényalap
- 2023.03.10 - Így alakult a kötvényalapok hozama februárban
- 2023.03.07 - Egy mémrészvény tündöklése és bukása
- 2023.02.28 - Hogyan segít a befektetésekben a mesterséges intelligencia?
- 2023.02.09 - Mutatjuk a kötvényalapok január végi hozamát
- 2023.02.09 - Hihetetlen, hogy megtáltosodtak a kötvényalapok!
- 2023.01.20 - A tavalyi év nagy nyertese lett ez a befektetés
- 2023.01.10 - Ilyen lett a kötvényalapok hozama 2022 végére
- 2023.01.10 - Viharos volt a tavalyi év a kötvényalapok befektetőinek
- 2022.12.16 - Rengeteg pénz érkezett rövid futamidejű kötvényalapokba
- 2022.11.18 - Ide öntötték a befektetők a pénzüket
- 2022.10.18 - Elképesztő mennyiségű pénz érkezett ide
- 2022.10.14 - Mi történt az értékpapírpiacokon?
- 2022.09.13 - Nemcsak itthon, szerte a világon is nőttek a hozamok
- 2022.08.18 - Rengeteg pénzt fektettek kötvényalapba
- 2022.08.09 - Nem erre a júliusra vártak a befektetők
- 2022.07.12 - Az infláció egyre nagyobb veszteségeket okoz a befektetőknek
További kapcsolódó anyagok