Olajban, aranyban, kakaóban a hozam
Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő
befektetési igazgatója
befektetési igazgatója
Az OTP Föld Kincsei Alap egy különleges eszköz az OTP Alapkezelő kínálatában. Míg a többi alap főként hagyományos értékpapírokba – kötvényekbe, részvényekbe – fektet, addig Hosszú Ferenc befektetési igazgató a globális árupiacokat célozza meg.
– Szemben a versenytárs alapokkal, nem valamilyen széles piacot lefedő nyersanyagindex árfolyam-alakulására fogadok vagy nem csak egyetlen árupiaci eszközben – például az aranyban - veszek fel pozíciókat, hanem gyakorlatilag szabadon választott súllyal és iránnyal bármilyen jól kereskedhető nyersanyag bekerülhet az alap eszközei közé.
Rendszerint meghatározó részt tesznek ki a portfólióban az olajra, az ipari fémekre és a nemesfémekre felvett pozíciók, de gyakran próbálok különböző mezőgazdasági termények, mint például a kakaó, a búza vagy a kukorica árfolyam-alakulásából is profitálni. Ez azt jelenti, hogy nincsen egy előre meghatározott portfólióösszetétel, amit tartanom kell az alapban, vagy nincs egy referencia index, amellyel versenyképesnek kell lennie az alap teljesítményének. Minél magasabb hozam elérése a cél a kockázat még elfogadható szinten tartása mellett. Ráadásul a származtatott eszközök azt is lehetővé teszik számomra, hogy ne csak emelkedő, hanem csökkenő árfolyamokból is profitálhassak, azaz lehetőségem van úgynevezett short ügyleteket is felvenni. – mondta portálunknak a befektetési igazgató.
A nyersanyagok több szempontból egészen másképp működnek, mint a többi eszközosztály. Nem fizetnek osztalékot vagy kamatot, a határidős ügyletek miatt sokszor nagyon nagy a tartási költségük, nagyon változékony eszközök, ugyanakkor pozitívum, hogy hosszú távú ciklusokban mozognak, kézzelfoghatóak, és alapvetően a kereslet–kínálati viszonyok határozzák meg az árfolyamukat. Az árupiaci befektetéseknél kevéssé működik a buy and hold, azaz a „vedd meg és tartsd” stratégia. Hozzáadott értéket, azaz jó hozamot csak aktív kereskedéssel lehet teremteni. Állandóan együtt kell élni a piaccal, és akár naponta kell nyitni vagy zárni pozíciókat. Ilyen értelemben talán az árupiaci alapok menedzselése a legnehezebb, de ez adja a műfaj igazi szépségét is.
Az árupiaci befektetések kiváló diverzifikációs, azaz portfólióépítő eszközök, mivel jellemzően nem mozognak együtt sem a részvény-, sem a kötvénypiacokkal, ugyanakkor jó fedezetet nyújtanak az infláció ellen. Azt persze fontos szem előtt tartani, hogy az árupiacok és a származtatott eszközök számottevő kockázatot képviselnek, amelyek miatt az OTP Föld Kincsei Alap rövid távú árfolyam-ingadozása akár jelentős is lehet. Ennek a kockázatnak a csökkentése érdekében az alap legalább 3-5 éves befektetési időtávra ajánlott.
A cikk megjelenését a 25 éves OTP Alapkezelő támogatta.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: OTP Alapkezelő, OTP Föld Kincsei Alap, Hosszú Ferenc, befektetés, befektetési alap, hozam
Kapcsolódó anyagok
- 2020.12.06 - A kakaóbabtól a csokoládé Mikulásig
- 2020.11.11 - Aranyló búza, ingadozó árfolyam
- 2020.10.14 - Aranyérmes az arany
- 2020.09.30 - Egyszer fent, egyszer lent
- 2020.09.15 - Árupiaci befektetések, nem csak haladóknak
- 2020.06.17 - Visszatértek a befektetők
- 2020.06.16 - Egy napra megvalósult a lehetetlen
- 2020.04.15 - Tőkemenekítés és árfolyamesés
- 2020.03.25 - Hiány lett a befektetési aranyból is
- 2020.02.18 - Nőtt a vagyon, de nem a hozamok miatt
- 2020.02.13 - Jó évkezdés után a vírus ledöntötte a hozamokat
- 2020.01.29 - A részvényalapok vitték tavaly a prímet
- 2020.01.16 - Tavaly a szabályozás rondított bele a piacba
- 2020.01.03 - Bombázó évet produkált a magyar tőzsde
- 2019.12.17 - Megötszörözhették pénzüket a befektetők
- 2019.12.07 - A semmiből lett slágerbefektetés
- 2019.11.11 - Kemény verseny nevelte ki a szakma legjobbjait az OTP Alapkezelőnél
- 2019.07.18 - Privátbanki díjat nyert Szalma Csaba
- 2019.07.08 - A kitartás meghozza az eredményt
- 2019.07.01 - Gondolatban egy lépéssel előbbre járnak
- 2019.06.24 - Sikerük titka a gyors döntés
- 2019.06.17 - Így kell jól időzíteni a befektetést
- 2019.05.19 - Erre vágynak a befektetők
- 2019.04.17 - Millióktól az ezermilliárdig
- 2019.03.27 - Újra az OTP Alapkezelő az Év Alapkezelője
További kapcsolódó anyagok