Ők kezelik legjobban a pénzünket

2018. március 26. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2018 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. Az Év Alapkezelője az OTP, az év portfólió-menedzsere Szalma Csaba, az év feltörekvő portfólió-menedzsere pedig Pálfi György lett. A legmagasabb hozamot elérő alapokat is díjazták.



A befektetési alapok szerepe kiemelkedő a megtakarítások között, a  Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint 2017. végére mintegy 6200 milliárd forintra nőtt az itt kezelt vagyon, ami az ágazatnak kiemelt jelentőséget ad. A Privátbankár.hu minden évben értékeli és díjazza az alapkezelők és az alapok teljesítményeit. Március 22-én ünnepélyes gála keretében, ötödik alkalommal osztotta ki a díjakat.


Díjak a legkiválóbbaknak

Az Év Alapkezelője 2018-ban az OTP  Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere pedig Szalma Csaba (OTP Alapkezelő). Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere Pálfi György (AEGON Alapkezelő) lett. Ez utóbbi kategóriában a 35 év alatti jelöltek között dőlt el a verseny. A fenti díjakat a szakma és a nagyközönség szavazatai alapján lehetett elnyerni.
A Budapesti Értéktőzsde különdíját, az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja címet a K&H Navigátor Alap (K&H Befektetési Alapkezelő) kapta.

Objektív számítások alapján különböző piaci kategóriákban 17 további díjat osztottak ki konkrét befektetési alapok számára. Ezek közül az OTP Alapkezelő 4, az Aegon és a Hold (korábban Concorde) Alapkezelő 3-3 díjat nyert el, az Erste Alapkezelő kettőt. Díjat nyert a CIB Alapkezelő, a Diófa Alapkezelő, a K&H Alapkezelő, az MKB-Pannónia Alapkezelő és a Raiffeisen Alapkezelő egy-egy alapja is.  
A Privátbankár.hu Klasszis díj egyfajta megkülönböztető jelzés, amely segíthet a befektetőknek kiválasztani a rendkívül széles befektetésialap-palettáról a legkiválóbb termékeket.

Összetett módszertan alapján hasonlították össze az alapokat

Az alapok teljesítményének értékelésénél pusztán a hozam figyelembe vétele nem elegendő, hiszen nem mindegy az sem, milyen kockázat mellett érték el az eredményt. A Privátbankár.hu ezért összetett, hozamot és kockázatot (hozamszórást) is figyelembe vevő mutatókat dolgozott ki a szakma által is elfogadott és elismert módszertan alapján. (Ezek leírása itt található.)

Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Alapkezelője 2018OTP Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Portfóliómenedzsere 2018Szalma Csaba  - OTP Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere 2018Pálfi György - Aegon Alapkezelő



Budapesti Értéktőzsde különdíj - Privátbankár.hu Klasszis- Az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja 2018
1K&H NavigátorK&H Befektetési Alapkezelő
2CIB Indexkövető Részvény AlapCIB Alapkezelő 
3OTP Quality AlapOTP Alapkezelő 
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb Hazai Likviditási Alap 2018
1CIB Hozamvédett Betét AlapCIB Alapkezelő
2MKB Forint Likviditási AlapMKB-Pannónia Alapkezelő 
Privátbankár.hu Klasszis  - Legjobb Hazai Pénzpiaci Alap 2018
1AEGON Pénzpiaci AlapAEGON Alapkezelő
2MPT Pénzpiaci AlapDiófa Alapkezelő
3CIB Pénzpiaci AlapCIB Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb Hazai Rövid Kötvény Alap 2018
1Concorde Rövid Kötvény AlapHold Alapkezelő
2Erste Rövid Kötvény AlapErste Alapkezelő
3Erste Kamatoptimum AlapErste Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb Hazai Hosszú Kötvény Alap 2018
1MPT Hosszú Kötvény AlapDiófa Alapkezelő
2Erste XL Kötvény AlapErste Alapkezelő
3MKB Állampapír AlapMKB-Pannónia Alapkezelő 
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb Szabad Kötvény Alap 2018
1Erste Abszolút Hozamú Kötvény AlapErste Alapkezelő 
2Aegon BondMaxx Alap A sorozatAEGON Alapkezelő
3Aegon Feltörekvő Európa Kötvény Alap A sorozat AEGON Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb Vegyes Kötvénytúlsúlyos Alap 2018
1Erste Megtakarítási Alapok AlapjaErste Alapkezelő
2Amundi Konzervatív Vegyes Alap A sorozatAmundi Alapkezelő
3OTP Prémium Klasszikus AlapOTP Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb Vegyes Kiegyensúlyozott Alap 2018
1Concorde 2000 AlapHold Alapkezelő
2OTP Paletta AlapOTP Alapkezelő
3OTP Prémium Kiegyensúlyozott AlapOTP Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb  Közép-kelet Európai Részvény Alap 2018
1OTP Orosz Részvény Alap A sorozatOTP Alapkezelő
2Concorde Részvény AlapHold Alapkezelő 
3OTP Quality AlapOTP Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap 2018
1OTP Fundman Részvény Alap A sorozatOTP Alapkezelő
2OTP Planéta Feltörekvő Piaci Részvény Alapok Alapja A sorozatOTP Alapkezelő 
3K&H Ázsia AlapK&H Befektetési Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb Fejlett Piaci Részvény Alap 2018
1MKB Észak-Amerikai Részvény AlapMKB-Pannónia Alapkezelő 
2K&H Amerika Alapok Alapja HUF sorozatK&H Befektetési Alapkezelő 
3Concorde Nemzetközi Részvény AlapHold Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis - Legjobb Globális Részvény Alap 2018
1OTP Klímaváltozás 130/30 Alap A sorozatOTP Alapkezelő
2K&H Öko AlapK&H Befektetési Alapkezelő
3Erste Stock Global HUF Alapok AlapjaErste Alapkezelő 
Privátbankár.hu Klasszis – Legjobb Árupiaci Alap 2018
1OTP Föld Kincsei Alapok Alapja A sorozatOTP Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis – Legjobb Abszolút hozamú Származtatott Alap 2018
1Citadella Származtatott AlapHold Alapkezelő
2Superposition Származtatott AlapHold Alapkezelő 
3Generali Spirit AlapGenerali Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis – Legjobb Abszolút hozamú Nem Származtatott  Alap 2018
1Aegon Alfa Alap R sorozatAEGON Alapkezelő
2MKB PB TOP AlapMKB-Pannónia Alapkezelő 
3Aegon MoneyMaxx Alap R sorozatAEGON Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis – Legjobb Ingatlan Alap 2018
1Raiffeisen Ingatlan Alap A sorozatRaiffeisen Befektetési Alapkezelő
2MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozatMKB-Pannónia Alapkezelő
3OTP Ingatlan AlapOTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő
Privátbankár.hu Klasszis – Az elmúlt 10 Év Legjobb Abszolút Hozamú Alapja 2018
1AEGON Alfa Alap A sorozatAEGON Alapkezelő
2Concorde VM AlapHold Alapkezelő 
3OTP Új Európa Alap A sorozatOTP Alapkezelő 
Privátbankár.hu Klasszis – Legjobb Zártvégű Tőkevédett Alap 2018
1K&H aktív pihenés tőkevédett alapK&H Befektetési Alapkezelő 
2K&H prémium világcégek 6 Származtatott AlapK&H Befektetési Alapkezelő 
3MKB Triumvirátus II. Tőkevédett AlapMKB-Pannónia Alapkezelő 

Forrás: Privatbankar.hu

A 2017-es díjazottak listája itt található.

A 2016-os díjazottak listája itt található. 


A 2015-ös díjazottak listája itt talákható. 

A 2014-es lista itt található.



Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok