Összeállítottuk az önkéntes pénztári hozamok toplistáját
2023. március 16.
Az Azénpénzem.hu kigyűjtötte, melyik önkéntes nyugdíjpénztárban gyarapodott a leginkább a pénz, és hol a legkevésbé. Nem csak tavaly, hanem az elmúlt 10, illetve 15 évben is jókorák a különbségek. Ezek pedig zsebre mennek. Nem is kicsit.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak 2022-ben átlagosan -6,80 százalékos nettó hozamot értek el – tudatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Mint jelezték, a tavalyi utolsó negyedév teljesítményének köszönhetően a 73 pénztári portfólióból 12 zárt pozitív hozammal az elmúlt év végén. Az éves nettó hozamok széles skálán, 8,5 és -14,5 százalék között szóródtak. Tavaly az előző évtől eltérően elsősorban az alacsonyabb kockázatvállalású portfóliók teljesítettek jobban.
Akik esetleg pánikolnak, érdemes elolvasniuk a lehetséges teendőkről írt korábbi anyagunkat. Az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjai a 2022-es évről saját egyenlegértesítőjüket már kézhez kapták, így a hozamot is megtudták. Mostani összeállításunkból arra eszmélhetnek rá, hogy másokhoz képest hogy jártak. Az eltérések pedig jókorák. Segítségül táblázatba szedtük a legjobb és a legrosszabb teljesítményeket. (Az összes önkéntes pénztári adatot itt találja.)
A pénztári portfoliókat kezelőkről az azért általánosságban most is elmondható, hogy derekasan igyekeztek kivédeni a kellemetlen piaci folyamatokat. Alapos egyszerűsítéssel azt is mondhatnánk, hogy a referenciahozam (erről a részletes hozamtáblákból tájékozódhat) nagysága azt jelzi, hogy az igazgatóságok mennyire éreztek rá a piaci folyamatokra (ők határozzák meg a befektetési politikát), az elért hozam és a referencia különbsége viszont a vagyonkezelők ügyességére utal. Az Aegon kivételével minden pénztár szinte minden portfóliójában sikerült felülmúlni az amúgy nem túl ambiciózus célokat.
A 2022-es év reálhozamára (ez az elért hozam és az infláció különbözete) gondolni sem szabad. Aki ezt teszi, az még a legjobban teljesítő pénztárak számait nézve is csak sírhat. Legjobb esetben is azt láthatjuk, hogy ilyen szempontból pénzük több mint 4 százalékának voltak kénytelenek búcsút mondani a tagok. A legrosszabb eredmények szerint viszont a pénz több mint negyede „füstölt” tavaly el.
A hosszabb távú, tehát a 10 és a 15 évre számított hozam alapján legalább az élbolyba tartozó kasszák és portfóliók reálértéken már gyarapodást tudtak felmutatni. Az se mellékes, amit az MNB külön hangsúlyozott: a pénztári nyugdíjcélú megtakarítások esetében egy-egy év kedvezőtlen teljesítményét ellensúlyozták a kedvező hozamot termelő időszakok. Annyira pocsék év volt a tavalyi, hogy méltán bízhatunk a továbbiakban egy határozott szépítésre (ami 2022 utolsó negyedévében valamennyire már látszott).
A jegybank mással is próbálta elvenni az élét a mostani brutális számoknak. Mint nyomatékosították: az önkéntes pénztárak alacsony, 1 százalék alatti működési és egyéb költségeit, s a befizetések után járó 20 százalékos adókedvezményt is figyelembe véve a pénztári megtakarítások továbbra is versenyképes megtakarítási formának számítanak.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: nyugdíj, nyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, MNB, hozamok, toplista, infláció
Nyugdíjra gyűjt? Nézze meg, hogy járt!
Néha jobb nem számolgatni
Fotó: clipart.com

Toplista a hozamok alapján 2022. | |||||
---|---|---|---|---|---|
A legjobban teljesítők | |||||
Pénztár/ portfolió | Éves % | Pénztár/portfolió | 10 éves % | Pénztár/ portfolió | 15 éves % |
OTP/Kockázatkerülő | 8,14 | Allianz/Kockázatvállaló | 8,59 | Allianz/Kockázatvállaló | 7,73 |
Honvéd/Pénzpiaci | 8,04 | OTP/Dinamikus | 7,08 | Bizalom/Dinamikus | 6,27 |
Generali/Eldorado abszolút | 6,12 | OTP/Növekedési | 6,39 | Aranykor/Lendület | 6,02 |
A legrosszabbul teljesítők | |||||
Pénztár/ portfolió | Éves % | Pénztár/portfolió | 10 éves % | Pénztár/ portfolió | 15 éves % |
Aegon/Kiegyensúlyozott "B" | -14,25 | Allianz/Klasszikus | -0,49 | Allianz/Klasszikus | 1,14 |
Aegon/Megatrend | -13,82 | Aegon/Klasszikus | 1,35 | MKB/Kiszámítható | 2,54 |
Aegon/Növekedési "D" | -13,24 | MKB/Kiszámítható | 1,57 | MKB/Klasszikus | 2,93 |
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés az MNB által közzétett adatokból |
A pénztári portfoliókat kezelőkről az azért általánosságban most is elmondható, hogy derekasan igyekeztek kivédeni a kellemetlen piaci folyamatokat. Alapos egyszerűsítéssel azt is mondhatnánk, hogy a referenciahozam (erről a részletes hozamtáblákból tájékozódhat) nagysága azt jelzi, hogy az igazgatóságok mennyire éreztek rá a piaci folyamatokra (ők határozzák meg a befektetési politikát), az elért hozam és a referencia különbsége viszont a vagyonkezelők ügyességére utal. Az Aegon kivételével minden pénztár szinte minden portfóliójában sikerült felülmúlni az amúgy nem túl ambiciózus célokat.
A megugrott infláció mindenkivel kibabrált
A 2022-es év reálhozamára (ez az elért hozam és az infláció különbözete) gondolni sem szabad. Aki ezt teszi, az még a legjobban teljesítő pénztárak számait nézve is csak sírhat. Legjobb esetben is azt láthatjuk, hogy ilyen szempontból pénzük több mint 4 százalékának voltak kénytelenek búcsút mondani a tagok. A legrosszabb eredmények szerint viszont a pénz több mint negyede „füstölt” tavaly el.
A hosszabb távú, tehát a 10 és a 15 évre számított hozam alapján legalább az élbolyba tartozó kasszák és portfóliók reálértéken már gyarapodást tudtak felmutatni. Az se mellékes, amit az MNB külön hangsúlyozott: a pénztári nyugdíjcélú megtakarítások esetében egy-egy év kedvezőtlen teljesítményét ellensúlyozták a kedvező hozamot termelő időszakok. Annyira pocsék év volt a tavalyi, hogy méltán bízhatunk a továbbiakban egy határozott szépítésre (ami 2022 utolsó negyedévében valamennyire már látszott).
A jegybank mással is próbálta elvenni az élét a mostani brutális számoknak. Mint nyomatékosították: az önkéntes pénztárak alacsony, 1 százalék alatti működési és egyéb költségeit, s a befizetések után járó 20 százalékos adókedvezményt is figyelembe véve a pénztári megtakarítások továbbra is versenyképes megtakarítási formának számítanak.
A részletes önkéntes nyugdíjpénztári hozamtáblát itt nézheti meg
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: B.Varga Judit
Címkék: nyugdíj, nyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, MNB, hozamok, toplista, infláció
Kapcsolódó anyagok
- 2024.01.08 - Kiszámoltuk: robbantak a nyugdíjpénztári hozamok
- 2023.12.19 - Itt az utolsó pillanat, hogy pénzhez jusson az államtól
- 2023.06.13 - Már tavaly megkezdtük a vagyonunk felélését
- 2023.06.01 - Jó hír érkezett a jövő nyugdíjasainak
- 2023.05.08 - Így fogyhat majd a nyugdíjpénz
- 2023.04.21 - Az egész világon ketyeg a nyugdíjbomba
- 2023.04.11 - A KSH kimutatta: jobban nőttek a nyugdíjak a kereseteknél
- 2023.03.22 - Sokan csak hitelből tudták fizetni a rezsiszámlákat
- 2023.03.14 - Kiderült, mennyire sok nyugdíjpénzt égetett el a tavalyi év
- 2023.03.14 - Nagyot drágul szinte minden bankszámla
- 2023.03.09 - Egyre többen tartanak a nyugdíjas évektől
- 2023.03.08 - Februárban is pokoli magas volt a drágulás üteme
- 2023.03.01 - Itt van minden válasz a nyugdíjpénzről, amire kíváncsi lehet
- 2023.02.23 - Veszteséges a nyugdíjpénz, most mit tehetünk?
További kapcsolódó anyagok