A harmadik negyedévben negatív lett a hozam

Nyugdíjpénz: most buktak a tagok

2015. november 26. Több mint tízmilliárd forintot vesztettek az önkéntes nyugdíjpénztárak az idei harmadik negyedévben tagjaik vagyonából az előző negyedév végéhez képest – derül ki a frissen közzétett jegybanki adatokból. Vizsgálatunk alapján a pénztárak (és a portfóliók) teljesítménye között nagyok a különbségek, az éves pénzgyarapodás pedig a szektor egészében így is impozáns.

Több olvasónk már napok óta szorgalmazza, hogy nézzük meg, mi is történt az önkéntes nyugdíjpénztárak befektetéseivel a harmadik negyedévben. Kaptunk olyan jelzést, hogy az első negyedévihez képest a tag vagyonán elért hozam a harmadik negyedévben a tizedére olvadt. És ez a reklamálók között még a jobb eredmények közé tartozik, mert negyedéves bontásban panaszoltak nekünk pénzvesztést is. A Vasutas pénztár jelezte tagjainak: az elért alacsony hozam magyarázatát az igazgatótanács levélben kérte a vagyonkezelőktől. (Pedig nem is itt lett a legrosszabb az eredmény.)

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen megjelent statisztikája beigazolni látszik a félelmeket. Eszerint az önkéntes nyugdíjpénztárak a harmadik negyedévben befektetési tevékenységükkel 10,22 milliárd forintot veszítettek tagjaik vagyonából. A kép azonban szerencsére nem ennyire sötét, ha nem kiemelten a harmadikat, hanem mind a három idei negyedévet nézzük. Az elért hozam jókorát csökkent (majdnem a felére) 2014. azonos időszakához képest, de a pénztárak még így is 4,3 százalék felett hoztak. Ami a jelenlegi kamatkörnyezetben még mindig kifejezetten impozánsnak mondható

Az MNB adatok szerint az önkéntes nyugdíjpénztári létszám az idén kilencezer fővel csökkent (többségük elérte a korhatárt vagy a kilépési pontot). A befizetések viszont az előző év azonos időszakához képest még így is emelkedtek. A pénztárak működése az idén is veszteséges, ez a 2014-es majdnem egymilliárd forinttal szemben „csak” 816 millió forint.
A most pánikolók figyelmébe ajánljuk, hogy 2008-ban a válság következtében 82 milliárd forintot veszítettek értékükből a nyugdíjpénztári megtakarítások. A következő évben viszont több mint 113 milliárd hozamot zsebelhettek be azok a tagok, akik kitartottak. A pénztárak hosszú távú megtakarításokra jók, nem véletlenül a tízéves vagyongyarapodást vizsgálja a felügyeleti hatóság is. A kapkodás (az esetleges veszteségre reagálva a portfóliók vagy akár pénztárak közötti hirtelen váltás) sokszor a legrosszabb döntés.

A kép meglehetősen sokszínű


A probléma az – mint azt a nekünk írt levelekből érzékeltük –, hogy a pénztárak ahelyett, hogy megmagyaráznák a folyamatokat, inkább mintha ködösítenének, sőt állítólag még „bujdokolnak” is. Tanulságos felidézni a Pénztárszövetség harmadik negyedévről közzétett tájékoztatóját. Ebben azt írták, hogy szeptember végére a tagpénztáraik által kezel vagyon 1042 milliárd forintra rúgott, ami 6,53 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi eredményhez képest (egy főre számolva még szebb dinamikát mutattak ki). Most kiszámolhattunk a teljes szektorra vonatkozó adatokat, abban ugyanez a növekmény 7,5 százalékra rúgott, az év elejéhez képest viszont a bővülés már mindössze 3,4 százalékos. Kár arra számítani, hogy a tagok ezt nem veszik észre.

A kép egyébként elemzésünk szerint meglehetősen sokszínű. A pénztárak (és a portfóliók) teljesítménye között ugyanis igen nagyok a különbségek. Tíz önkéntes nyugdíjpénztár mintegy 40 portfóliójának teljesítményét vizsgáltuk meg (a teljes táblázatot itt találja, amiben a privát üzenetben kapott adatokat nem tűntettük fel). A mellékelt táblázatban összegyűjtöttük, hol milyen befektetések hozták a legtöbbet, és kik lehetnek most a legszomorúbbak. A harmadik negyedéves hozamot évesítés nélkül számoltuk, vagyis ezek a számok csak azt jelzik, hogy június vége és szeptember vége között miként változott a nettó eszközérték.

Mint a „toplistából” látható, akadnak egészen jó teljesítmények is. Hangsúlyozzuk viszont: sem ezek, sem az igen kellemetlen negatív (vagyonvesztési) értékek nem jelentik azt, hogy a teljes megtakarítási időszak alatt ennyire jól vagy ennyire rosszul járnak az érintett tagok. Ezt erősítheti, hogy a válság után éppen azt lehetett tapasztalni, hogy azok a kasszák (és portfóliók) érték el a legjobb hozamot, amelyek korábban a legnagyobbat buktak.

Az önkéntes nyugdíjpénztárakról, a korábbi években elért teljesítményről itt tájékozódhat


A harmadik negyedévi önkéntes nyugdíjpénztári „toplista"*

Legrosszabb hozamokLegjobb hozamok
PénztárPortfólió%PénztárPortfólió%
OTPDinamikus-10,46AranykorCsendélet3,16
AllianzKockázatvállaló-9,66ErsteSzolgáltatási2,81
OTPNövekedési-6,92AranykorKlasszikus2,15
* 10 önkéntes nyugdíjpénztár mintegy 40 portfóliójának vizsgálata alapján, a harmadik negyedéves hozam évesítés nélküli, vagyis ezek a számok azt jelzik, hogy június vége és szeptember vége között miként változott a nettó eszközérték

 

Az általunk összegyűjtött és kiszámolt összes friss hozamot itt találja

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok