Nyugdíjemelés: leleplező a megjelent rendelet
2023. október 7. Korábban sohasem fordult elő, hogy a kormány a nyugdíjemelés mértékét nem a rendeletben kihirdetett szám szerint jelentette volna be. Most pedig – mint arra a frissen megjelent Magyar Közlöny tartalma rávilágított – éppen ez történt.Megjelent a Magyar Közlönyben a nyugdíjemelésről szóló rendelet (ezt itt találja). A korábbiak tükrében nem meglepő módon az idősebbeket novemberben megillető, a drágulás ellentételezésére hivatott mérték a kormány által jelzett 3,5 százalékkal szemben 3,1 százalék. Korábban részletesen írtunk arról, hogy több ponton is csúsztatott a kormány a novemberi nyugdíjemelés számait bejelentve.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfón jelezte: a nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembevételével számolt infláció várhatóan 18,5 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést ki kell egészíteni 3,5 százalékkal. Teljesen példátlanul– korábban mindig a novemberi kiegészítő emelés mértékét jelentették be, és ez jelent meg a Magyar Közlönyben is – a kancelláriaminiszter arról is beszélt, hogy a 3,5 százalék „a matematika sajátosságai miatt” 3,1 százalék lesz.
A „matematika sajátossága” miatt az év elejei 15 százalékos emelésre rakódó 3,1 százalék valóban 18,5 százalékot ad ki. Gond azzal van, hogy úgy tesznek, mintha ezt a pénzt már januárban megkapták volna az idősebbek. De a mostani emelés utólagos, így annak indexálása (éves szintre átszámítása) amellett, hogy példa nélküli, elég nehezen indokolhatónak is tűnik. Hiszen mostanáig tulajdonképpen a nyugdíjasok hitelezték a kormányt.
A nyugdíjemelésről és a nyugdíj nagyságáról további részleteket, konkrét számításainkat itt találja
Szerző: BVJ
Címkék: nyugdíj, nyugdíjemelés, infláció, rendelet