Felértékelődött a stabil havi juttatás

Nyugdíjas főpróbát is hozott a Covid

Sajnos betegséggel is kell kalkulálni
Fotó: Latzer Anna
2021. április 27. Az idősebbeknek a nyugdíjas lét valamiféle főpróbáját is jelenthették a járvány miatti lezárások. Szakértők szerint a Covid hasznos tesztet is adhatott ahhoz, hogy kiderüljön, mire lehet elég majd a pénzük. A már nyugállományban levők közül viszont sokan akár erőn felül támogatták bajba került fiatalabb rokonaikat.

A 2020-as tapasztalatok sokak számára jelentettek kóstolót a nyugdíjas életből, egyben azonban figyelmeztettek is pénzügyeik rendbetételére – állítja a Financial Times. A cikk szerint a világjárvány kezdeti sokkját követően a nyugdíjhoz közeledők jobban figyelnek pénzügyi helyzetükre, és arra hogy mennyi pénzre lesz szükségük a visszavonulásuk után. Sokan pedig, akik kényszerűen megtapasztalták, milyen otthon ülni és nem menni sehová, arra figyelnek, hogy legyen nyugdíjazásuk után elég pénzük minél többet utazni, és élvezni az életet. Ők pénzügyi terveiket úgy alakítják, hogy nagyobb kiadásokra is képesek legyenek korai, „aktív nyugdíjas” éveikben.

A lezárások azonban megkönnyítették annak megjósolását is, hogy milyenek lehetnek későbbi, „passzív nyugdíjas” jövedelemigényeik. – A Covid előtt nem igazán kérhettük meg az ügyfeleket, hogy maradjanak egy évig otthon, hogy megnézzék, mennyivel kevesebbet költenek – jegyezte meg Michael Martin, a brit Seven Investment Management (7IM) egyik vezetője.  – Pedig mikor már a 80-as éveikben járnak, nagyjából ezt csinálják, nincs ingázás, nincs sok külföldi szabadság, és a mindennapi megélhetési kiadások is jelentősen csökkennek. – A járvány tehát hasznos teszt lehet arról, hogy mire lehet elég majd a pénzük.
Tétlenség mellett többre futhatja
A 7IM sok ügyfele számára az derült ki, hogy majdani jövedelmük több mint elegendő ahhoz, hogy bezárva éljenek. Ez magabiztosabbá teszi őket ahhoz, hogy többet költsenek, vagy többet ajándékozzanak az „aktív” szakaszban. Sok amerikai azonban inkább alábecsüli a nyugdíjas megélhetési költségeket - hangsúlyozta, éppen ellenkezőleg, Andy Sieg, a Merrill Lynch Wealth Management elnöke a társaság webszemináriumán. - Nem akarnak betegség vagy a tartós ápolás lehetőségére gondolni – fűzte hozzá Ken Dychtwald, az Age Wave elemzőcég társalapítója.
A világjárvány sokakat arra késztetett, hogy átgondolja nyugdíjtakarékossági stratégiáját – állapítja meg elemzésében az egyik legnagyobb amerikai nyugdíjpénztár. Többségük óvatosabbá vált, felmérésük szerint a válaszadók 70 százaléka többet spórol, és kevesebbet költ a nem alapvető dolgokra. Valamivel kevesebben, csak 65 százalék bízik abban, hogy képes elérni megtakarítási céljait.
Új tapasztalatokat jelent a távmunka is. Többen korengedményes nyugdíjazáson (ez nálunk nem járható út, mert a jelenlegi kormány eltörölte) gondolkodnak, miután rájöttek, hogy nem hiányoznak az irodából, és akadnak olyanok is, akik karrierváltást fontolgatnak – számolt be a Financial Timesnak David Hearne, a Satis Wealth pénzügyi tervezője. Másfelől a növekvő elbocsátások miatt olyanok vonulnak korai nyugdíjba, akik nem akarnának, és nem is engedhetnék meg maguknak.
Gond, hogy nem egyformán öregednek a férfiak és a nők
A távmunka és a napi ingázás megszűnése azonban több szabadidőt is jelent. Emellett sokaknak lehetőségük nyílt arra is, hogy a munkahelyüktől távolabb költözzenek. – Ezzel néhány 50 éven felüli ember egy lépéssel közelebb került ahhoz az élethez, amelyre majd nyugdíjban vágyik. Akadnak, akik azért költöznek, hogy közelebb kerüljenek gyermekeikhez vagy unokájukhoz. A Covid-19 által kiváltott gazdasági válság, az elbocsátások következtében ráadásul a nyugdíj felértékelődött, mivel stabil jövedelem.

Az Age Wawe egy tanulmánya szerint a felnőtt gyermekes szülők egynegyede, mintegy 24 millió amerikai nyújtott pénzügyi támogatást felnőtt gyermekeinek.  – Úgy tűnik – kommentálta a tanulmányt Dychtwald a The Streetnek –, pénzt költenek, hogy segítsék az általuk szeretett embereket ebben a nehéz időszakban, még ha nem is engedhetnék meg maguknak. Ez azért meglepő, mert a nyugdíjasok 72 százaléka állítja, hogy egyik legnagyobb félelme, hogy családja számára teherré válik – fűzte hozzá.

Gondot jelent Dychtwald szerint az is, hogy a nőknek és a férfiaknak a nyugdíja és az öregedése nem azonos. A nők várható élettartama körülbelül 5 évvel magasabb, mint a férfiaké - Ez azt jelenti, - mondta - hogy a legtöbb nyugdíjas pár esetében, ha a férj nem érzi jól magát, vagy gondozásra szorul, a feleség általában megteszi, amit kell. De a férj halála után róla ki gondoskodik? Gondoltak-e erre előre? Vajon annak a nőnek lesz-e elegendő forrása ahhoz, hogy nyugodtan túlélje a különbséget?

Szerző: Lenkei Gábor
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok