Segíts magadon, az állam is megsegít!

Nyugdíj: negyedmillióan már meglépték

2018. október 10. Egyre többen ismerik fel a nyugdíjcélú megtakarítás fontosságát, a lakosság nagyobbik része azonban még mindig a halogatást választja. Az állam is több megtakarítót szeretne, adójóváírással ösztönzi a hosszú távú öngondoskodást. Az elmúlt négy évben több mint negyedmillióan kötöttek már nyugdíjbiztosítást.

Feszítő az ellentmondás a lakosság nyugdíjjal kapcsolatos várakozásai és tényleges cselekvése között – legalábbis ez derül ki minden felmérésből. Az emberek döntő többsége attól tart, hogy nem fog kijönni a nyugdíjából, sőt, megélhetési nehézségei lesznek. Ennek ellenére mintegy 80 százalékuk semmit nem tesz az időskori szegénység ellen.

Pedig mára mindenki tisztában van azzal, hogy öregedő társadalomban élünk. A KSH adataiból kitűnik, hogy Magyarországon a 65 éves és ennél idősebb korosztály aránya 1990. és 2014. között 13 százalékról 18 százalékra növekedett, az előrejelzések szerint 2060-ra eléri a 29 százalékot. Az időskori eltartottsági ráta (száz aktív korúra hány idős jut) 1990. és 2014. között 20-ról 26-ra emelkedett. Az Eurostat számításai szerint 2060-ra ez az érték 53 lesz.

A most nyugdíjba vonulók még azzal számolhatnak, hogy átlagosan utolsó fizetésük 70 százalékát kapják majd nyugdíjként. Öregedő társadalmunk miatt viszont arra kell számítanunk, hogy ez a helyettesítési ráta a következő évtizedekben drasztikusan csökkenni fog, 2060 körül már 30-40 százalékra fog esni. Ugyanakkor tovább élünk majd nyugdíjasként, hiszen folyamatosan nő a születéskor várható élettartam, és a nyugdíjban töltött évek száma emelkedik.

Az állam is belátja?

Nem véletlen, hogy maga az állam is ösztönzi a nyugdíjcélú megtakarítást. Bár az emberek nehezen mondanak le a jelenben fogyasztásukról annak érdekében, hogy majd a távoli jövőben jobban éljenek, a 20 százalékos, évi legfeljebb 130 ezer forintos adójóváírás kellő ösztönzést jelenthet. Olyannyira, hogy az adójóváírással támogatott nyugdíjbiztosítás 2014-es bevezetése óta (ezzel versenysemlegesen megkapta más nyugdíjcélú megtakarítások kedvezményét) 4 év alatt, 2017 végére 251 ezren kötöttek nyugdíjbiztosítást, 2018 első félévének végére a számuk 272 ezerre nőtt. Ezek nagy többsége folyamatos díjas unit-linked konstrukció, ami a hosszú távú öngondoskodás szempontjából kedvező.

Az eddigi tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy a nyugdíjbiztosítások eddig valóban hosszú távú megtakarításnak bizonyulnak, hiszen a törlések aránya is rendkívül alacsony, 3 százalék körüli. A nyugdíjbiztosítást értik az emberek, és olyan új ügyfeleket is sikerült megszólítani velük, akiket korábban nem. A nyugdíjbiztosítási termékek megfelelnek az MNB ajánlásának, szigorú költségkorlátokkal működnek.

Az elmúlt években folyamatosan emelkedtek a reálbérek, és ha az emberek az elhalasztott beruházásokat, fogyasztásokat letudják, még a jelenlegi szintnél is jobban eljön a rendszeres megtakarítások ideje. Az már most látszik, hogy a megtakarítók között új réteg jelent meg, egyre többen ismerik fel a hosszú távú öngondoskodás fontosságát – mondta Kuruc Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) életbiztosítási tagozatának alelnöke.  

Nem mindegy, mibe teszed a pénzed                                             

A jelenlegi nagyon alacsony hozamkörnyezetben sokan keresik a megfelelő megtakarítási lehetőséget. A nyugdíjbiztosításoknál az adójóváírás nagyot dob a kezdeti hozamokon, ezzel is ösztönözve a megtakarítókat. Ugyanakkor a rendszeres díjas nyugdíjbiztosítások porlasztják a „piacra lépési” kockázatot is, hiszen nem egy időpontban fekteti be a megtakarító az összes pénzét, hanem akár évtizedeken keresztül minden hónapban kisebb összeget tesz félre – hangsúlyozta Kuruc Péter.

A nyugdíjbiztosítás előnye más megtakarítási formákkal szemben az, hogy kockázati életbiztosítási elemet is tartalmaz, és lehetőség van arra is, hogy az egyedi igényeknek megfelelően további, betegség vagy baleset esetén is fizető kockázati biztosítási elemet is hozzákapcsoljanak. Ezenfelül lehetővé teszi azt is, hogy más nyugdíjára takarítson meg valaki, aki ki tudja használni az adókedvezményt. Gyakran éppen a jövedelemadóval nem rendelkezők szorulnak rá leginkább az öngondoskodásra. (Korábban itt írtunk arról, hogy mennyivel rosszabb a nyugdíjas nők helyzete.) Így például házastárs részére is megtakaríthat valaki, de a gyermek a szülei részére is köthet ilyen módon nyugdíjbiztosítást. Ráadásul ez az egyetlen megtakarítási forma, ahol elérhető olyan típusú megtakarítás is, ami évtizedekre előre garantálja a hozamot, így a megtakarítás végén elérhető fix összeget is.  

Korábban itt foglaltuk össze, hogy 10 millió forint nyugdíjmegtakarításhoz mennyit kell félretenni havonta a különböző életkorokban.


A nyugdíjbiztosításról minden részletet itt olvashat el. 

A cikk elkészítéséhez a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) nyújtott szakmai támogatást. 

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok