Magasabb jövedelemből könnyebb elkezdeni
2019. március 14.
Minél fiatalabb korban kezdünk a nyugdíjas éveinkre spórolni, annál kisebb havi összeg is elég a megfelelő megtakarítás összegyűjtéséhez. Ugyanakkor sokszor az élethelyzet úgy hozza, hogy a nyugdíj előtti években tudnak az emberek nagyobb összeget is félretenni. Vannak erre szabott megoldások is. Érdemes az adójóváírást teljesen kihasználni.
A KSH legfrissebb adata szerint 2018-ban éves átlagban a nettó átlagkereset havi 219400 forint volt, ami 11,3 százalékkal több, mint a 2017-ben. A fogyasztói árak 2,8 százalékkal nőttek, vagyis a reálkeresetek 8,3 százalékkal emelkedtek. Decemberre az átlagos nettó fizetés már 239400 forintra nőtt.
Bár a statisztika szépsége, hogy a különbségeket kisimítja és eltakarja, az álláshirdetéseket böngészve jelentős béremelkedést lehet tetten érni. A magasabb jövedelemből pedig érdemes most elkezdeni az idős korra a takarékoskodást, hiszen a havi kiadásoknál nem vagy csak kevésbé érezzük meg a félretett pénz hiányát.
A legfontosabb annak felismerése, hogy szükség van az öngondoskodásra. Ezt bármilyen formában megtehetjük, azonban fontos tudni, hogy az állam – éppen a hosszú távú megtakarítás ösztönzése érdekében – adójóváírás formájában támogatja a nyugdíjcélú megtakarításokat. A jelenleg hatályos adójogszabály szerint ennek mértéke 20 százalék. (A személyi jövedelemadóból visszaigényelhető összeget a megtakarítás számlájára utalja az adóhatóság, azaz a megtakarított összeget növeli az adójóváírás.) Cserébe azt várja el, hogy nyugdíjba vonulás előtt ne nyúljunk az összeghez.
A megtakarítást elkezdeni nem feltétlenül anyagi okok miatt nehéz. Az azonnali költés mindent felülír. Természetes viselkedés a halogatás, a Pató Pál-os „ráérünk arra még szemlélet”. Nem véletlen, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közelebb állókban buzog fel inkább a megtakarítási kedv.
Azoknak, akik nem havonta, hanem évente egyszer tennének félre nagyobb összeget, jó megoldás lehet a piacon a klasszikus nyugdíjbiztosítási termékek közül a legkedvezőbb költségmutatóval (TKM) elérhető PostaNyugdíj Prémium nyugdíjbiztosítás – mondta portálunknak Mester Péter, a Posta Biztosító marketingvezetője. Az évente egyszeri, minimum 500 ezer forintos díj mellé további extra összegeket is befizethet az ügyfél. A terméknek mindössze évi fix 10 ezer forint a költsége. Tovább hizlalja a megtakarítást a 20 százalékos adójóváírás, ami évente legfeljebb 130 ezer forint lehet. A maximális adójóváírást évi 650 ezer forint befizetésével lehet elérni.
A nyugdíjbiztosítás lehetővé teszi azt is, hogy más nyugdíjára takarítson meg valaki, aki ki tudja használni az adójóváírást. Így például házastárs részére is lehet megtakarítani, de a gyermek a szülei részére is köthető ilyen módon nyugdíjbiztosítás.
Mint korábban megírtuk, a nők helyzete anyagi szempontból a nyugdíjas években többszörösen is hátrányos. A férfiakénál jóval alacsonyabb az átlagnyugdíjuk, amihez nagyobb kiegészítésre lesz szükségük, amelynek hosszabb ideig kell kitartania.
Sokan azért halogatják a nyugdíjcélú takarékoskodás megkezdését, mert nem tudnak rendszeresen nagyobb összeget félretenni. Pedig kisebb összeggel is elkezdhető a takarékoskodás, ami a halogatásnál mindenképpen jobb döntés – hangsúlyozta Mester Péter. A havonta akár kisebb összeget megtakarítók a PostaNyugdíj Aranytartalékot választják a Posta Biztosítónál. Ezt a terméket már általában a negyvenes éveikben megkötik az ügyfelek. Itt is nők javára kötnek több szerződést (61 százalék). A havi kiadások közé célszerű beiktatni a nyugdíjtakarékosságot is, amit a 20 százalékos, legfeljebb évi 130 ezer forintos adójóváírás is hizlal.
A nyugdíjbiztosítás előnye más nyugdíjcélú megtakarítási formákhoz képest, hogy kockázati életbiztosítási elemet és további, rokkantság esetén is fizető kockázati biztosítási elemet is tartalmaz. Emellett a befizetett összeg halál esetén megörökölhető, a szerződésben haláleseti kedvezményezett jelölhető.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, nyugdíjbiztosítás, adójóváírás, Posta Biztosító, adóoptimalizálás, PostaNyugdíj Aranytartalék, PostaNyugdíj Prémium
Nyugdíj: most érdemes félretenni
A KSH legfrissebb adata szerint 2018-ban éves átlagban a nettó átlagkereset havi 219400 forint volt, ami 11,3 százalékkal több, mint a 2017-ben. A fogyasztói árak 2,8 százalékkal nőttek, vagyis a reálkeresetek 8,3 százalékkal emelkedtek. Decemberre az átlagos nettó fizetés már 239400 forintra nőtt.
Bár a statisztika szépsége, hogy a különbségeket kisimítja és eltakarja, az álláshirdetéseket böngészve jelentős béremelkedést lehet tetten érni. A magasabb jövedelemből pedig érdemes most elkezdeni az idős korra a takarékoskodást, hiszen a havi kiadásoknál nem vagy csak kevésbé érezzük meg a félretett pénz hiányát.
Miért tegyél félre?
A most nyugdíjba vonulók még azzal számolhatnak, hogy átlagosan az utolsó fizetésük 70-80 százalékát kapják majd meg nyugdíjként. Öregedő társadalmunk miatt viszont arra kell számítanunk, hogy ez a helyettesítési ráta a következő évtizedekben drasztikusan csökkenni fog. Ugyanakkor egyre tovább élünk majd nyugdíjasként, hiszen folyamatosan nő a születéskor várható élettartam, és a nyugdíjban töltött évek száma emelkedik. Minél távolabb vannak a nyugdíjas évek, annál kisebb lesz a várható nyugdíjunk az utolsó fizetés arányában, tehát annál több megtakarításra lesz szükségünk, hogy pótoljuk a kieső bevételünket. Ráadásul a megtakarításnak tovább kell kitartania, hiszen tovább leszünk nyugdíjasok.A legfontosabb annak felismerése, hogy szükség van az öngondoskodásra. Ezt bármilyen formában megtehetjük, azonban fontos tudni, hogy az állam – éppen a hosszú távú megtakarítás ösztönzése érdekében – adójóváírás formájában támogatja a nyugdíjcélú megtakarításokat. A jelenleg hatályos adójogszabály szerint ennek mértéke 20 százalék. (A személyi jövedelemadóból visszaigényelhető összeget a megtakarítás számlájára utalja az adóhatóság, azaz a megtakarított összeget növeli az adójóváírás.) Cserébe azt várja el, hogy nyugdíjba vonulás előtt ne nyúljunk az összeghez.
A megtakarítást elkezdeni nem feltétlenül anyagi okok miatt nehéz. Az azonnali költés mindent felülír. Természetes viselkedés a halogatás, a Pató Pál-os „ráérünk arra még szemlélet”. Nem véletlen, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közelebb állókban buzog fel inkább a megtakarítási kedv.
Akik nagyobb összeget tennének félre
Természetesen az egyéni élethelyzetek is felülírhatják a megtakarítási szándékot. A gyermeket nevelők számára a nyugdíjcélú öngondoskodás háttérbe szorulhat, amíg a gyerekek ki nem repülnek. Utána viszont van felszabaduló anyagi forrás, igaz ekkor már a nyugdíjkor is vészesen közeleg.Azoknak, akik nem havonta, hanem évente egyszer tennének félre nagyobb összeget, jó megoldás lehet a piacon a klasszikus nyugdíjbiztosítási termékek közül a legkedvezőbb költségmutatóval (TKM) elérhető PostaNyugdíj Prémium nyugdíjbiztosítás – mondta portálunknak Mester Péter, a Posta Biztosító marketingvezetője. Az évente egyszeri, minimum 500 ezer forintos díj mellé további extra összegeket is befizethet az ügyfél. A terméknek mindössze évi fix 10 ezer forint a költsége. Tovább hizlalja a megtakarítást a 20 százalékos adójóváírás, ami évente legfeljebb 130 ezer forint lehet. A maximális adójóváírást évi 650 ezer forint befizetésével lehet elérni.
A nők kiszolgáltatottabbak
Jó hír, hogy ha egy-egy évben valami miatt mégsem tud az ügyfél ekkora összeget befizetni, a szerződés díjfizetés híján szüneteltethető, de nem szűnik meg. A biztosító azoknak a 40-55 éveseknek ajánlja a terméket, akik nem kívánnak befektetési kockázatot vállalni, és évente egyszer nagyobb összeget tudnak félretenni. Jelenleg főleg az ötvenes korosztály választja ezt a nyugdíjbiztosítást, a szerződések 74 százalékát nők kötik – tette hozzá Mester Péter.A nyugdíjbiztosítás lehetővé teszi azt is, hogy más nyugdíjára takarítson meg valaki, aki ki tudja használni az adójóváírást. Így például házastárs részére is lehet megtakarítani, de a gyermek a szülei részére is köthető ilyen módon nyugdíjbiztosítás.
Mint korábban megírtuk, a nők helyzete anyagi szempontból a nyugdíjas években többszörösen is hátrányos. A férfiakénál jóval alacsonyabb az átlagnyugdíjuk, amihez nagyobb kiegészítésre lesz szükségük, amelynek hosszabb ideig kell kitartania.
Kis összeggel is érdemes
Általános következtetésként elmondható, hogy a nyugdíjbiztosítás megkezdésének szempontjából még mindig késői kötések születnek. Célszerű lenne már a harmincas évek elején megkezdeni az akár kisebb összeggel való takarékoskodást – hangsúlyozta Mester Péter. Minél korábban vágunk bele a nyugdíjcélú megtakarításba, az időarányosnál jóval több pénzt tehetünk majd zsebre. Mindez a kamatos kamat hatásának köszönhető.Sokan azért halogatják a nyugdíjcélú takarékoskodás megkezdését, mert nem tudnak rendszeresen nagyobb összeget félretenni. Pedig kisebb összeggel is elkezdhető a takarékoskodás, ami a halogatásnál mindenképpen jobb döntés – hangsúlyozta Mester Péter. A havonta akár kisebb összeget megtakarítók a PostaNyugdíj Aranytartalékot választják a Posta Biztosítónál. Ezt a terméket már általában a negyvenes éveikben megkötik az ügyfelek. Itt is nők javára kötnek több szerződést (61 százalék). A havi kiadások közé célszerű beiktatni a nyugdíjtakarékosságot is, amit a 20 százalékos, legfeljebb évi 130 ezer forintos adójóváírás is hizlal.
A nyugdíjbiztosítás előnye más nyugdíjcélú megtakarítási formákhoz képest, hogy kockázati életbiztosítási elemet és további, rokkantság esetén is fizető kockázati biztosítási elemet is tartalmaz. Emellett a befizetett összeg halál esetén megörökölhető, a szerződésben haláleseti kedvezményezett jelölhető.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, nyugdíjbiztosítás, adójóváírás, Posta Biztosító, adóoptimalizálás, PostaNyugdíj Aranytartalék, PostaNyugdíj Prémium
Kapcsolódó anyagok
- 2020.06.12 - Így fizet gyorsabban a biztosító
- 2019.12.11 - Ne hagyjon pénzt az államnál!
- 2019.11.06 - Nyugdíjra gyűjtene? Kár lenne tovább halogatni!
- 2019.06.19 - Most felezheted az utasbiztosítás díját
- 2019.05.14 - Ne felejtsük el visszaigényelni az adót a nyugdíjbiztosítás után!
- 2019.03.26 - Néhány éve ment nyugdíjba? Nagyon bánhatja!
- 2019.03.18 - Nyugdíjpénz: mutatjuk, hol jártak legjobban és legrosszabbul a tagok
- 2018.12.09 - Kiderült hányan, mennyit tettek félre nyugdíjra
- 2018.11.30 - Kiderült, kik kötnek nyugdíjbiztosítást
- 2018.11.26 - Nyugdíj: ők a legpesszimistábbak
- 2018.10.10 - Nyugdíj: negyedmillióan már meglépték
- 2018.09.24 - Elegünk van a munkából, 57 évesen nyugdíjba mennénk
- 2018.06.06 - Ezért bízunk egyre jobban a biztosítókban
- 2018.05.04 - Nyugdíjbiztosítás: figyeljen az adójóváírásra!
- 2018.02.08 - Ezt tervezi az MNB a biztosítókkal
- 2018.02.01 - Ekkora nyugdíj lenne elég a magyaroknak
- 2017.11.02 - Tízmilliós nyugdíjra vágysz? Megkaphatod!
- 2017.10.24 - Így lesz elég nyugdíjad
- 2017.10.05 - Ennyivel rosszabb a nyugdíjasnak, ha nőnek született
- 2017.06.29 - Nyugdíj: rettegünk, hogy az állam lenyúlja
- 2017.04.05 - Egyre népszerűbb a nyugdíjbiztosítás
- 2016.10.25 - Nyugdíjra gyűjtenék, mit tegyek?
- 2016.10.20 - Így tehetsz szert jó nyugdíjra
- 2016.06.02 - Nyugdíj: hogyan takarítsak meg?
- 2016.05.26 - Nyugdíj: ezért ne halogass tovább!
- 2016.05.17 - Így lehet elég a nyugdíjad
További kapcsolódó anyagok