Nyugdíj: majd a gyerek eltart?

2014. június 2. A magyarok többsége nem spórol nyugdíjas korára. Harmaduk bízik az állami nyugdíjban, másik harmaduk inkább a gyerekeire számít. A megkérdezettek negyede számára gondot jelent az is, hogy haláluk esetén ki gondoskodik a temetésük költségeiről.

Csupán minden harmadik megkérdezett tudja kézben tartani pénzügyeit – állapítja meg a GfK Hungária által a Groupama Garancia Biztosító számára készített felmérés –, de mindössze hat százalékuk figyel arra is, hogy a legjobb ajánlatokat kihasználva bankot váltson. A válaszadók 70 százaléka nem spórol nyugdíjas korára, és több mint felük érzi úgy, hogy ez képtelenség, hiszen a havi kiadásaikat is alig tudják előteremteni.

Az emberek közel 60 százaléka szerint az öngondoskodás az azokról való gondoskodást is jelenti, akikért felelősnek érzik magukat. A megkérdezettek negyede (29%) nem aggódik a jövője miatt: ők remélik, hogy az állam nem hagyhatja őket nyugdíj nélkül. Egyharmaduk (36%) inkább abban bízik, hogy majd a gyermekük eltartja őket.

A Kegyeleti Index azt mutatja, hogy egy magyarországi temetkezés átlagos költsége hányszorosa az öregségi nyugdíj átlagának. Most országosan 2,6-ot mutat. A temetkezés módjától függően nagy a változatosság: koporsós temetés esetén az index országos értéke 3,2, hamvasztásos temetésnél 2,1.  Földrajzilag is jelentősek az eltérések: a Közép-Magyarországi régióban több mint egy havi átlagnyugdíjjal magasabbak a koporsós temetkezés költségei, mint a Dél-Dunántúlon.
A magyarok 12 százalékának még arra sem lenne pénze, hogy hozzátartozója temetkezéséről gondoskodjon. Ezt már a CIG Pannónia Biztosító állapította meg, amely első alkalommal publikálta Kegyeleti Indexét. A megkérdezettek közel 70 százaléka anyagi lehetőségének megfelelő, ésszerű árakra törekedne ebben az estben, csupán öt százalék válaszolta azt, hogy a lehető legolcsóbb megoldást választaná. Hat százalék azonban akár anyagi lehetőségeinél is nagyobb terhet vállalna, hogy megadja hozzátartozójának a megfelelőnek tartott végtisztességet. Köztük felülreprezentáltak a falun és vidéki városokban élők, valamint a 30 és 49 év közöttiek.

A válaszadók 43 százaléka nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az ő halála esetén hogyan adják meg számára a végtisztességét. Negyede viszont aggódik emiatt: 7 százalék nem tudja, ki gondoskodik a temetéséről, 18 százalék pedig attól tart, hogy hozzátartozói nem tudják finanszírozni a költségeket.

Jóval több ember számára jelent problémát, hogy váratlan halála esetén milyen anyagi körülmények között élnek majd szerettei (38%). Egyharmaduk adósságot is hagy hátra. A válaszadók csupán 11 százaléka gondolja, hogy megfelelően gondoskodott hozzátartozói anyagi biztonságáról. Kétharmaduk életbiztosítást kötött, 50 százalékuk megtakarítást és szintén 50 százalékuk ingatlant (is) hagyna örököseire.

Megoszlanak arról a vélemények, hogy kinek kell a búcsúztatáshoz szükséges anyagi feltételeket biztosítania. Bár a legtöbb válaszadó (62%) ezt a közeli hozzátartozók felelősségének tartja, 46 százalékuk szerint erről mindenkinek legalábbis részben saját magának kellene gondoskodni, hogy a rokonoknak ne okozzon anyagi problémát. Ez a vélekedés főként az idősebb, 50-75 éves korosztály (54%) és a falusiak (50%) körében magas.


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok