A megtakarítások terén is meghatározó a családi minta

Nyugdíj: a szülői házból hozzuk a szokásokat

2018. október 25. A jelenleg nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők aránya a lakosság átlagánál kétszer nagyobb azok között, akik a szüleiktől is ezt látták – állapította meg egy kutatás. Az otthonról hozott minta követése más téren is nagyon jól látszik. A többség saját szüleitől több erőfeszítést várt vagy várna el a nyugdíjra felkészülés terén.

Pedagógiai közhely, hogy a gyerekekre legjobban a család hat. Az már meglepőbb, hogy a szülői minta mennyire meghatározó lehet az öngondoskodási stratégiákra is. A Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatása alapján kimutatta: értékesíthető vagyontárgyakat ötször annyian gyűjtenek, de vállalkozás indításába, ingatlanbefektetésbe is legalább háromszor többen vágnak bele, ha otthon is ezt látták.

A 18-59 éves korú lakosság nyugdíjcélú takarékosságait vizsgálva is jelentős a különbség a családi minta szerint. A jelenleg ilyen megtakarítással rendelkezők aránya ugyanis a lakosság átlagánál kétszer nagyobb azok között, akik a szüleiktől is ezt látták.

A Groupama Biztosító megbízásából, az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végzett 2018 szeptemberében reprezentatív kutatást. Eredménye szerint a megkérdezettek 19 százaléka látta azt szüleitől, hogy valamilyen pénzügyi termékben tartalékoltak életük során, míg kifejezetten nyugdíjcélú takarékoskodásra 12 százalékuk látott erőfeszítést családi körben.

Nem csak követők, kritikusak is a gyerekek


A gyerekek túlnyomó többsége talál olyat, amit szerintük a szülők jobban csinálhattak volna a nyugdíjas éveikre való felkészülés során – állapította meg a Groupama. A válaszadók 55 százaléka mondta, a saját szüleitől több erőfeszítést várt vagy várna el. Közülük a legtöbben a nyugdíjcélú megtakarításokat hiányolták vagy kevesellték szüleik részéről: a kritikát megfogalmazók több mint harmada azt mondta, hogy szüleinek több nyugdíjcélú megtakarítással kellett volna vagy kellene rendelkeznie.
A kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végezte a Groupama Biztosító megbízásából. Az adatfelvétel 2018 szeptemberében történt, a 18-59 éves magyar lakosságra nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján reprezentatív 1000 fős mintán.
 
Az, hogy hogyan látják a megkérdezettek nyugdíjas szüleik anyagi helyzetét, széles skálán mozog: a válaszadók egyik fele szerint szüleik épp kijönnek vagy szűkölködnek, míg másik felük úgy látja, szüleik a napi szükségleteiken túl havi rendszerességgel valamilyen extra kiadást is megengedhetnek maguknak. Azok élnek valamivel jobban, akiknek az állami nyugdíj mellett más anyagi forrásaik is vannak. Ezeknek a plusz jövedelmeknek mintegy ötöde nyugdíj melletti munkavégzésből származik, a gyerekektől kapott támogatás aránya 12 százalék. Nyugdíjcélú vagy más megtakarításaikból a mai nyugdíjasok 15 százaléka tudja kiegészíteni jövedelmét.

A reprezentatív felmérés azt is felszínre hozta, hogy a 18-59 éves korú lakosság negyede anyagilag támogatja szüleit, és hasonló arányban vannak azok, akik szeretnék ugyan támogatni szüleiket, de nincs rá pénzük. Mindeközben a gyerek jövőjéről való gondoskodás minden második embernél felülírja még az öngondoskodási vágyat is.

A legnehezebb helyzetben – rögzítette a biztosító – az úgynevezett szendvics-generáció tagjai vannak (ők azok, akiknek szülei még élnek, és már felnőtt gyerekeik is vannak). Közülük háromból ketten támogatnak valakit, ez azonban túlnyomórészt a gyereket jelenti. A gyerekek előtérbe helyezését a nyugdíjjal kapcsolatos attitűdök is megerősítik: ha arról van szó, hogy valaki inkább saját nyugdíjáról gondoskodik vagy gyerekére fordítja az anyagi forrásait, egyértelműen a gyerek felé billen a mérleg nyelve. Ezekben a családokban a legnehezebb előteremteni az idős korra félretett pénzt.
 

Nézze meg karikatúránkat is!

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok