Nyárra tényleg jöhetnek az olcsó bankszámlák
2023. március 30. Három hónap felkészülési időt kaptak a bankok, hogy az alapszámlák maximális díját a mostani harmadára csökkentsék. Így egy ezresért kaphatóak lehetnek az alapvető szolgáltatást, beleértve a bankkártyát is, nyújtó csomagok. Az erről szóló rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben.A bankszámlával eddig nem rendelkezők, vagy a banki díjak miatt rendre panaszkodók számára a mai napig nem érkezett meg a 2017-re ígért szociális számla, de végre megjelenhetnek a valóban kedvező áron alapvető szolgáltatásokat nyújtó számlacsomagok. Nagy dérrel-dúrral vezették be 2016-ban a „kedvezményesnek” hirdetett bankszámlákat. Ezek díját azonban nem a magyar viszonyokhoz szabták. A havi díj jelenleg legfeljebb az előző évi bruttó minimálbér 1,5 százaléka, ami 3 ezer forintra jön ki.
A Magyar Közlönyben azonban a korábbi ígéretnek megfelelően megjelent az a rendelkezés, ami az alapszámla havi díjának harmadolását jelenti. Az új szabály a rendelet kihirdetését követő negyedik hónap első napján lép hatályba. Nyárra tehát valóban megjelenhetnek az ütőképes bankszámlák azoknak, akik nem akarnak folyószámlahitelt, és a közüzemi díjaik és utalásaik sem haladják meg a 100 ezer forintot.
Az alapszámlák maximálisan felszámítható, az idén ezer forintos díjáért az ügyfelek bankkártyát is kapnak majd. Fontos előírás azonban, hogy az ilyen számlacsomagoknak csak egy tulajdonosa lehet, ő ráadásul más bankszámlával nem rendelkezhet. (Az alapszámla jellemzőt itt foglaltuk össze.)
Szerző: BVJ
Címkék: bankszámla, alapszámla, számladíjak, bankok, rendelet
Kapcsolódó anyagok
- 2023.05.15 - Panaszkodnak az ügyvédek az új gigabankra
- 2023.05.02 - Így trükköznek a számladíjakkal a bankok
- 2023.04.03 - Mától ismét drágul több bankszámla
- 2023.03.23 - Ennyit fizetünk egy bankszámláért
- 2023.03.14 - Nagyot drágul szinte minden bankszámla
- 2023.01.31 - Új világ jöhet a bankszámláknál?
- 2023.01.12 - Ismét nagyot drágult az alapszámla
- 2022.10.06 - Íme pár ok, hogy miért érdemes bankszámlát nyitni
- 2022.06.30 - Tíz trükk, amivel átverhet a bank
További kapcsolódó anyagok