Nyaralóhelyeken szedte be a duplázott bírságot a NAV

2024. szeptember 9. A Balatonnál és a Velencei-tónál minden ötödik ellenőrzésnél talált hibát július 1-je és augusztus 31-e között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Félidőben a vizsgálatok esetenként már akár kétmillió forintos bevételt is hozhattak.

A Balatonnál és a Velencei-tónál a NAV több mint háromezer vizsgálatot végzett idén július 1-je és augusztus 31-e között. A revizorok azt nézték, hogy a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adtak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat, betartották-e a jövedéki termékek árusítására, valamint a turizmusfejlesztési hozzájárulásra vonatkozó szabályokat. Az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést.

Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel; mintegy ötszáz adózónak akadt ezzel problémája. A korábbi évek tendenciája sem változott: még mindig a vendéglátók „felejtik el” leggyakrabban a nyugtaadást. Sok vállalkozásnak az áfagyűjtő helyes használata is gondot jelentett, persze a pénztárgépekben az „elütés” minden esetben az állam kárára történt. Minden negyedik jövedéki ellenőrzésnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök, és a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetése alól is többen igyekeztek volna kibújni.

A jogsértést elkövetők bírságra, a súlyosan mulasztók – a bírság megfizetésén túl – utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. A mulasztásibírság-tételek augusztus 1-től ráadásul megduplázódtak, így a NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki azóta mulasztotta el a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok