Nézegesse, mit kínálnak a pénzváltók és a bankok!
2016. június 27. Összegyűjtöttük, hogy 2016. június 24-én kora délután milyen áron lehetett beszerezni az eurót és a horvát kunát néhány banknál és valutaváltónál. Az adatok tájékoztató jellegűek, a különböző láncok egyes üzleteinél az itt közölt értékekhez képest akár jelentősebb különbségek is lehettek, és persze gyorsan változhat a helyzet.A nyaralási szezonban rendre összehasonlítjuk a bankok és a pénzváltók által alkalmazott árfolyamokat. Múlt pénteken (mint az alábbi táblázatból is jól látszik) az előző napi brit népszavazási eredményt még nem mindenki tudta megemészteni, a szokásosnál nagyobbak voltak a társaságok közötti különbségek.
Az adatok persze – mint azt mindig hangsúlyozzuk –csak pillanatképet mutatnak, hiszen nemcsak a valutaváltók, hanem a bankok is változtatnak. Minél zűrösebb a piaci helyzet, annál többször kerülhet sor rá. Az sem mellékes, hogy alapszabálynak tekinthető: a nagyon frekventált helyeken, idegenforgalmi centrumokban, a határok közelében magasabb árakkal találkozhatunk.
Feltűnő, hogy a táblázatunkban szereplő (ár szempontjából a legjobbaknak tekinthető) valutaváltók között a korábbi években tapasztalthoz képest az euró árfolyamában mennyivel nagyobb a különbség. Az viszont nem változott, hogy átlagban kilenc forinttal drágább a bankoktól beszerezni a közös európai valutát. Ennél pedig átlagosan körülbelül négy forinttal kevesebbet számolnak el a kártyás vásárlásra.
Olvassa el az árfolyamokhoz kapcsolódó cikkünket is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Az euró forintárfolyama néhány pénzváltónál, banknál (2016. június 24.)
Pénzváltók | Vételi | Eladási | Bankok | Vételi | Eladási | Deviza eladási* | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Northline | 308,0 | 323,0 | Budapest | 308,22 | 327,28 | 319,22 | |
Asmia | 314,0 | 318,0 | Citibank | 303,76 | 329,99 | 329,99 | |
Királyb | 312,0 | 319,0 | CIB | 304,33 | 329,69 | 323,35 | |
Akkad Bros | 314,0 | 317,0 | Erste | 308,35 | 326,11 | 323,57 | |
H&Mc | 312,0 | 319,0 | K&H | 308,33 | 326,09 | 323,55 | |
Star Changed | 314,0 | 317,0 | MKB | 306,69 | 326,31 | 323,46 | |
Correct Changea | 314,6 | 317,49 | OTP | 307,94 | 325,68 | 319,98 | |
Jolly Joker | 313,5 | 317,5 | Raiffeisen | 307,89 | 326,93 | 321,25 | |
Iblachangee | 314,0 | 318,0 | UniCredit | 302,72 | 324,68 | 325,96 | |
Gold Changea | 314,0 | 317,0 | FHB | 308,78 | 327,22 | 321,98 | |
*kártyás elszámolás esetén | |||||||
a) 0,3%, de max. 6000 Ft kezelési költséget számítanak fel b) a kezelési költség 100-4800 Ft c) változó a kezelési költség d) kezelési költség 0,3 % e) 0,5%, 1,5 millió Ft felett max. 4000 Ft a kezelési költség |
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: euró, árfolyam, pénzváltók, valuta, deviza, bankok, bankkártya
Kapcsolódó anyagok
- 2018.02.28 - Összeszedtük, most mit kínálnak a pénzváltók és a bankok
- 2018.01.22 - Síelni menne? Mutatjuk, melyik banknál jár jobban
- 2018.01.22 - Durván ráfizethet az euróval
- 2017.06.26 - Eddig jól jártak a külföldön nyaralók
- 2017.06.26 - Nem mindegy, hol veszi meg az eurót!
- 2017.01.13 - Olcsóbb lett a síelés
- 2017.01.13 - Most ennyiért szerezheti be az eurót
- 2016.09.14 - Okosabban is lehet devizázni
- 2016.08.01 - Így spórolhat Horvátországban
- 2016.07.29 - Így kártyázz okosan!
- 2016.07.22 - Kártyalopás: nagy változás jött
- 2016.07.15 - Kártyacsalás: megszólalt az MNB
- 2016.06.27 - Kiszúrtak a britek a nyaralókkal
- 2016.06.26 - Brit kilépés: hazugságok és butaság
- 2016.06.24 - Kilépnek a britek, jön a katasztrófa?
- 2016.01.13 - Árfolyamok: bedobták a törülközők a bankok?
- 2016.01.13 - A sílécet a forint is nyomja
- 2015.06.18 - Ráfizethetsz, ha kártyával utazol!
- 2015.06.18 - Ennyiért szerezhetsz most eurót
- 2015.02.11 - Hogy jobb megvenni az eurót?
- 2015.02.11 - Így néznek ki most az árfolyamok
- 2014.07.22 - Elhúztak a valutaváltók
- 2014.07.22 - Pénzváltók és bankok: ezek most az árfolyamok
- 2014.04.17 - Az utazók 77 százaléka vesz valutát
További kapcsolódó anyagok