Meg se moccantak a betéti kamatok a szuperállampapírra
2019. július 19.
Szemmel láthatólag nem izgatja a bankokat, hogy a piaci kamatok akár 20-30-szorosát is kifizeti az állam, hogy a lehető legtöbb lakossági megtakarítást megszerezze. Nem akarnak versenyezni a pénzért, az elmúlt hetekben sem moccantak meg az évek óta történelmi mélyponton található betéti kamatok.
Nem akarnak versenyezni a bankok az állammal a lakossági pénzekért még akkor sem, ha éppen szűkül a likviditásuk. A júniusban startolt új szuperállampapír, a kamatadómentes, 5 évre átlagosan 4,95 százalékos kamatot fizető Magyar Állampapír Plusz értékesítése soha nem látott sikernek bizonyult. Az eddig eltelt 6 hét alatt 1235 milliárd forint fogyott a papírból.
Ebből a júniusi értékesítés több mint 882 milliárd forint volt. Ennek köszönhetően az első negyedéves csökkenés után az első félévben összességében 552,2 milliárd forinttal 8068 milliárd forintra bővült a lakossági forint állampapír állomány. (Ebből valójában 6330 milliárd forint lehet valóban a lakosság kezében. )
Az már kiderült az eddigi számokból, hogy a lakosság valójában a meglévő befektetéseit csoportosította át, és nem teljesült a Magyar Nemzeti Bank óhaja, hogy a parlagon heverő készpénzt fektessék be az emberek. Valójában rekordot döntött júniusban a készpénzállomány.
A vásárlások egy részét a visszaváltott vagy lejáró állampapírokból fedezték a megtakarítók, így történhetett meg, hogy májusban 193 milliárd forinttal csökkent a lakosság kezében lévő állampapír-állomány. És júniusban is korábban vásárolt állampapírokat adtak el, hogy a pénzből szuperállampapírt vegyenek. Az állampapírok nagy részét pedig nem a Magyar Államkincstár hálózatában, hanem a bankokon keresztül került váltották vissza (mint korábban megírtuk, azért ezt nem annyira saját elhatározásból és önként tették meg).
A végeredmény mindenesetre az lett, hogy a bankok mérlegében lévő lakossági állampapír-állomány felduzzadt, ezzel együtt pedig a bankközi likviditás szűkült. Erre jött még a vállalatok negyedéves áfafizetése június 20-án. Az egyhetes futamidő kamatszintje négyszeresére nőtt. Ezt már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem nézte tétlenül. A bankrendszeri likviditás átmenetileg szűkült, annak ellensúlyozására egyhetes SWAP-tendert hirdettek meg.
Ez persze csak jó a bankoknak, hiszen a lekötetlen pénzre még a 0,01 százalékos kamatot sem kell kifizetniük – szerintük. De vajon mi történik akkor, ha a bankbetétek mégiscsak megmozdulnak az állampapírok felé? Mi van akkor, ha nem készpénzből, hanem a parlagon heverő, a bankoknál lévő milliárdokból vásárol a lakosság?
Nagyon úgy tűnik, hogy semmi. A Magyar Nemzeti Bank adataira még várni kell, de valószínű, hogy a bankban tartott pénzek is megmozdultak az állampapírok irányába, és ezt a bankok is nagy előszeretettel segítik. Reklámozzák az állampapírt (szép jutalékot kapnak utána), és nem kell még a lekötés utáni láthatatlan kategóriába tartozó kamatot sem kifizetni a megtakarítóknak.
Vagyis nem emelnek betéti kamatot, nem szeretnék, hogy az emberek náluk tartsák a megtakarításaikat (hacsak ingyen nem, kamat nélkül). A likviditásra pedig nincs gondjuk, hiszen ha kell, az MNB a segítségükre siet. Az elmúlt hetekben meg se moccantak a banki kamatok, nem érkeztek a betétesek számára új ajánlatok, új akciók, hogy megtartsák a lakosság pénzét. Minden maradt a régiben: a bankok szinte semmit nem fizetnek a pénzünkre, miközben az állam 6 hónapra 3,5 százalékot, egy évre 3,75 százalékot, 5 évre pedig átlagosan 4,95 százalékot fizet.
.
Forrás: www.allampapir.hu
*EHM: egységesített értékpapír hozam mutató; Lejáratig számított éves hozam
Szerző: Lovas Judit
Címkék: állampapír, bankbetét, kamat, betét, lekötés, MNB, megtakarítás, ÁKK, készpénz, Magyar Állampapír Plusz
Nem zavarja a bankokat, hogy az állam elviszi a lakosság pénzét
Fotó: Bencze-Kiss Kata
Nem akarnak versenyezni a bankok az állammal a lakossági pénzekért még akkor sem, ha éppen szűkül a likviditásuk. A júniusban startolt új szuperállampapír, a kamatadómentes, 5 évre átlagosan 4,95 százalékos kamatot fizető Magyar Állampapír Plusz értékesítése soha nem látott sikernek bizonyult. Az eddig eltelt 6 hét alatt 1235 milliárd forint fogyott a papírból.
Ebből a júniusi értékesítés több mint 882 milliárd forint volt. Ennek köszönhetően az első negyedéves csökkenés után az első félévben összességében 552,2 milliárd forinttal 8068 milliárd forintra bővült a lakossági forint állampapír állomány. (Ebből valójában 6330 milliárd forint lehet valóban a lakosság kezében. )
Az már kiderült az eddigi számokból, hogy a lakosság valójában a meglévő befektetéseit csoportosította át, és nem teljesült a Magyar Nemzeti Bank óhaja, hogy a parlagon heverő készpénzt fektessék be az emberek. Valójában rekordot döntött júniusban a készpénzállomány.
Visszaváltották az állampapírok egy részét
A vásárlások egy részét a visszaváltott vagy lejáró állampapírokból fedezték a megtakarítók, így történhetett meg, hogy májusban 193 milliárd forinttal csökkent a lakosság kezében lévő állampapír-állomány. És júniusban is korábban vásárolt állampapírokat adtak el, hogy a pénzből szuperállampapírt vegyenek. Az állampapírok nagy részét pedig nem a Magyar Államkincstár hálózatában, hanem a bankokon keresztül került váltották vissza (mint korábban megírtuk, azért ezt nem annyira saját elhatározásból és önként tették meg).
A végeredmény mindenesetre az lett, hogy a bankok mérlegében lévő lakossági állampapír-állomány felduzzadt, ezzel együtt pedig a bankközi likviditás szűkült. Erre jött még a vállalatok negyedéves áfafizetése június 20-án. Az egyhetes futamidő kamatszintje négyszeresére nőtt. Ezt már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem nézte tétlenül. A bankrendszeri likviditás átmenetileg szűkült, annak ellensúlyozására egyhetes SWAP-tendert hirdettek meg.
A befektetési alapok is a vesztesek között vannak
A legfrissebb adatok szerint a befektetési alapokból is jelentős megtakarítást vontak ki a befektetők az új szuperállampapír vásárlására; júniusban 179 milliárd forint távozott innen. A legtöbb pénzt a kötvényalapokból és az ingatlanalapokból vettek ki, amelyek kezelői többnyire szintén állampapírba fektetnek, csak az kevesebbe kerül a költségvetésnek, hiszen piaci alapon működik.Mi lesz a bankbetétekkel?
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint március végén 7688 milliárd forintot tartottak bankbetétben a háztartások, ebből 6192 milliárd látra szóló, lekötetlen pénz volt, ami gyakorlatilag a folyószámlán dekkolt nulla százalékos kamattal. Mindössze 1496 milliárd forintot kötöttek le az emberek. A történelmi mélyponton tartott kamatok miatt évek óta tart az a tendencia, hogy csökken a lekötött betétek állománya, és ezzel aránya is a bankban tartott pénzen belül. A lekötetlenül heverő összeg és arány pedig nő. (Tavaly már megírtuk, hogy a lakosság kezében lévő készpénzállomány és a lekötetlen lakossági bankbetétek együtt tízezermilliárd forintot tesznek ki.)Ez persze csak jó a bankoknak, hiszen a lekötetlen pénzre még a 0,01 százalékos kamatot sem kell kifizetniük – szerintük. De vajon mi történik akkor, ha a bankbetétek mégiscsak megmozdulnak az állampapírok felé? Mi van akkor, ha nem készpénzből, hanem a parlagon heverő, a bankoknál lévő milliárdokból vásárol a lakosság?
Nagyon úgy tűnik, hogy semmi. A Magyar Nemzeti Bank adataira még várni kell, de valószínű, hogy a bankban tartott pénzek is megmozdultak az állampapírok irányába, és ezt a bankok is nagy előszeretettel segítik. Reklámozzák az állampapírt (szép jutalékot kapnak utána), és nem kell még a lekötés utáni láthatatlan kategóriába tartozó kamatot sem kifizetni a megtakarítóknak.
Vagyis nem emelnek betéti kamatot, nem szeretnék, hogy az emberek náluk tartsák a megtakarításaikat (hacsak ingyen nem, kamat nélkül). A likviditásra pedig nincs gondjuk, hiszen ha kell, az MNB a segítségükre siet. Az elmúlt hetekben meg se moccantak a banki kamatok, nem érkeztek a betétesek számára új ajánlatok, új akciók, hogy megtartsák a lakosság pénzét. Minden maradt a régiben: a bankok szinte semmit nem fizetnek a pénzünkre, miközben az állam 6 hónapra 3,5 százalékot, egy évre 3,75 százalékot, 5 évre pedig átlagosan 4,95 százalékot fizet.
Nézze meg karikatúránkat is!
A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.
A tartós betéti számlákra kínált friss kamatokat itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Top ajánlatok 5 millió forintra
Bank | 3 hónapra | Bank | 4 hónapra | Bank | 6 hónapra | Bank | 12 hónapra |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Budapest | 0,20% | Budapest* | 0,90% | Budapest | 0,10% | Budapest | 0,50% |
MKB | 0,10% | Budapest | 0,10% | MKB | 0,10% | MKB | 0,10% |
Unicredit | 0,10% | OTP* | 0,05% | CIB | 0,03% | CIB | 0,03% |
*A bankba érkező új pénzre Forrás: Azénpénzem.hu kalkulátor a banki hirdetmények alapján |
Június 3-tól jegyezhető lakossági állampapírok kamata
Állampapír neve | Futamidő | Éves kamat | Éves kamat számítása |
---|---|---|---|
Prémium Euró Magyar Állampapír 2022/X | 3 év | 2,40% | |
Egyéves Magyar Állampapír | 1 év | 3,00% | EHM* 2,96% |
Prémium Magyar Állampapír 2022/L | 3 év | 4,20% | Infláció + 1,4% 2019. szept. 21. |
Prémium Magyar Állampapír 2024/J | 5 év | 4,50% | Infláció + 1,7% 2019. szept. 25. |
Kincstári Takarékjegy | 1 év | 2,25% | |
Kincstári Takarékjegy II. | 2 év | 2,75% | EHM* 2,71% |
Magyar Állampapír Plusz | 5 év | 3,50-6,00% | EHM* 4,95% |
első félévben | 3,50% | ||
második félévben | 4,00% | ||
2. évben | 4,50% | ||
3. évben | 5,00% | ||
4. évben | 5,50% | ||
5. évben | 6,00% |
*EHM: egységesített értékpapír hozam mutató; Lejáratig számított éves hozam
Szerző: Lovas Judit
Címkék: állampapír, bankbetét, kamat, betét, lekötés, MNB, megtakarítás, ÁKK, készpénz, Magyar Állampapír Plusz
Kapcsolódó anyagok
- 2020.08.26 - Még több állampapírt tukmálnának a lakosságra
- 2020.02.06 - Önként és dalolva adtunk ezermilliárdokat az államnak
- 2020.01.24 - Minden rekordot megdöntött a szuperállampapír
- 2020.01.07 - Ennyi állampapírt még soha nem vettek a magyarok
- 2019.12.23 - Mibe tegyem a pénzem?
- 2019.10.29 - November 4-étől vehetjük a nyomtatott szuperállampapírt
- 2019.10.28 - Jön a nyomtatott szuperállampapír a postákon
- 2019.10.18 - Bankok és VIP ügyfelek szívják az állam vérét
- 2019.10.07 - Megérkezett a szigorítás a szuperállampapírnál
- 2019.09.22 - Trükkösen húznak ki pénzt mindenki zsebéből a gazdagok
- 2019.09.20 - Akkor sem adnak a bankok többet a pénzünkre
- 2019.09.10 - Minden pénzt bekebelez a szuperállampapír?
- 2019.08.27 - Mikor nyúl a kamatokhoz az MNB?
- 2019.08.22 - Fantasztikus növekedésekről számolt be a Kincstár
- 2019.08.12 - Újabb csúcson a készpénzállomány
- 2019.08.12 - Teljesült a kormány nagy terve
- 2019.08.01 - Kiderült, miből vettek szuperkötvényt az emberek
- 2019.07.25 - Mire próbálnak rábeszélni a bankok?
- 2019.07.17 - Betett a szuperállampapír a befektetési alapoknak
- 2019.07.15 - Már csökken a hiszti a szuperállampapírért
- 2019.07.11 - Hiába a szuperállampapír, mégis több a készpénz
- 2019.07.10 - Hatalmas kamatot tesznek zsebre a bankok a lakosság nevében
- 2019.07.08 - Megvan, miből vett a lakosság szuper állampapírt
- 2019.07.04 - Csökkenő betéti, emelkedő hitelkamatok
- 2019.07.02 - Már rombolja a hitelboom a megtakarításokat
- 2019.06.03 - Ezeket az állampapírokat vehetjük
- 2019.05.31 - Az állam minden pénzünket besöpörné
- 2019.05.20 - Teljesülhet a kormány nagy terve
- 2019.05.03 - Erre várnak ugrásra készen a megtakarítók
- 2017.04.14 - Alábbhagyott az állampapír-vásárlási roham
További kapcsolódó anyagok