Nem várható gyors megoldás a devizahiteleseknek
2013. február 27. Megkezdődtek a devizahitelesek helyzetének rendezésével kapcsolatos tárgyalások a pénzügyi ombudsman elképzeléseinek megfelelően. Úgy tűnik, gyors megoldásra azért nem lehet számítani.Portálunk korábbi információinak megfelelően lezajlott a devizahitelesek gondjainak megoldását célzó első egyeztetés a civilek, a kormány és a bankszövetség képviselői között. A szerdai megbeszélésen az állam nevében (ahogy az jeleztük) a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és az Állami Számvevőszék képviselő vettek részt. A Magyar Bankszövetség delegációját Kovács Levente főtitkár vezette. A jövőben a tárgyalásokra várják a Magyar Nemzeti Bank szakértőit is.
Pénteken jár le a kilakoltatási moratórium, aminek 45 nappal való meghosszabbítására Doubravszky már javaslatot tett. Az pedig, hogy ebből parlamenti döntés is legyen, már a kormányon múlik.
Mint az egyeztetést kezdeményező pénzügyi biztos hivatalában a kilátásokat firtató kérdésünkre elmondták: a tárgyaló felek holnap már kézhez is vehetik majd azt a „menetrendet”, amelyben az ombudsman rögzíti, miként folytatódjon a folyamat. Az már biztos, hogy a következő megbeszélésre jövő kedden kerül sor. Doubravszky György sem számít azonban arra, hogy a hosszú évek alatt felgyűlt gondokat néhány hét alatt sikerülhet rendezni.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy közben a perek is folytatódnak. Néhány ügyvéd tanácsával ellentétben azonban az adósok érdekét semmiképpen sem szolgálja, ha beszüntetik a részletek fizetését. A későbbi esetleges elszámolást ugyanis ez csak kedvezőtlenül érintheti.
Címkék: devizahitelesek, devizahitel, bankszövetség, pénzügyi jogok biztosa, Doubravszky György, NGM, PSZÁF, ÁSZ, MNB
Kapcsolódó anyagok
- 2013.04.12 - A devizahiteles perekben még az is kiderülhet, hogy a holló fehér?
- 2013.03.09 - Kilakoltatási moratórium: nincs hosszabbítás
- 2013.03.07 - Megmenekül minden devizahiteles?
- 2013.03.06 - Devizahitelek: hibásak a számítások
- 2013.03.02 - Devizahiteles per: most az OTP nyert
- 2013.03.01 - Veszélyes az adósra a semmis szerződés
- 2013.02.25 - Indulnak a devizahiteles tárgyalások!
- 2013.02.25 - Ezt javasolja a pénzügyi biztos
- 2013.02.16 - Őszre megoldás jöhet a devizahiteleseknek?
- 2013.02.02 - Harcban a devizahiteleseket képviselők is
- 2013.01.16 - Hogyan tovább devizahitelesek?
- 2013.01.15 - Megfutamodott a felelősség elől a Kúria?
További kapcsolódó anyagok