Az adótanácsadók társadalmi egyeztetést sürgetnek

Nem minden katás csaló

2019. november 28. Társadalmi egyeztetést kezdeményezett a Pénzügyminisztériumnál az Adótanácsadók Egyesülete a kisadózó (kata) törvény tapasztalatairól, és a jogszerűtlen alkalmazás megelőzéséhez szükséges intézkedésekről. A szakemberek szerint most is fel lehet lépni a visszaélésekkel szemben, a jogkövető vállalkozókat pedig meg kellene nyugtatni.

A Pénzügyminiszter sajtóban megjelent nyilatkozatára reagálva az Adótanácsadók Egyesülete társadalmi egyeztetést kezdeményezett a kisadózó (kata) törvény tapasztalatairól, és a jogszerűtlen alkalmazás megelőzéséhez szükséges intézkedésekről – adta hírül az egyesület. Az elmúlt időben több szervezet és közszereplő tett a katával kapcsolatosan a lehetséges változásokról eltérő nyilatkozatot, amelyek nagyfokú zavart és bizonytalanságot keltettek az érintettek körében.

Mint megírtuk, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szigorításának felröppent hírét ugyan cáfolták, de a pénzügyminiszter egy interjúban elmondta: visszaéléseket tapasztalnak, ezért jövőre változhatnak a szabályok. 

Mindebből úgy tűnik, hogy a kérdés napirendre került, de fontos lenne a problémák felmérése, megvitatása, mielőtt a változásokról döntés születik. Szerencsés lenne olyan megoldások megtalálása, amelyek a jogkövető vállalkozókat is megnyugtatják – mondta Zara László, az egyesület elnöke.

Fehérítette a gazdaságot 

Az Adótanácsadók Egyesülete olyan szakembereket tömörít, akik nagy tapasztalatot szereztek a vállalkozók adózási kérdéseiben, így a kisadózók adózásában is. A szervezet számára nyilvánvaló, hogy a kata jelentősen hozzájárult a gazdaság fehérítéséhez. Ezért – ha valóban vannak visszaélések a formával kapcsolatban – olyan hosszú távú megoldást kell ezekre találni, amely biztosítja a jogkövető adózók biztonságát, megnyugtatását.

Ugyanakkor az egyesület is elismeri, hogy lehetnek olyan megbízó társaságok és kisadózók, akik nem a jogalkotó szándéka szerint alkalmazzák ezt az egyszerű adózási formát. Ez ellen valóban fel kell lépni, de nem ez igényel jogszabály-módosítást.

Megvan az adatbázis a visszaélések ellen

A meglévő szabályozás alapján az adóhatósági adatbázisok használatával – és kockázati eljárásokkal – ugyanis nagy biztonsággal megállapítható, hogy mely foglalkoztatók és kisadózók élhettek vissza a jogszabállyal; kisadózóként ugyanazt a munkát végzik, mint korábban, akármelyik fél kezdeményezésére történt a változtatás (presszióval vagy önkéntesen). Az adóhatóság minden foglalkoztatottról évekre visszamenőleg rendelkezik adatokkal, tudja, hogy milyen jogviszonyban és hol foglalkoztatták. Továbbá ismeri minden kata szerint adózó adatait is, ezért az átfedések a NAV informatikai eszközeivel egyértelműen megállapíthatóak. Minden kisadózót megbízó cég adatot szolgáltat a kata szerint adózó által kiállított számla összegéről, és a kata szerint adózó is adatot szolgáltat az ugyanazon megbízó adózónak számlázott bevétele összegről, ha az a naptári évben meghaladja az 1 millió forintot.

Kideríthető a burkolt munkaviszony

A szervezet szerint a fenti adatok alapján egyértelműen megállapítható az egybeeső kör –a kata adózók és az őket vállalkozóként foglalkoztatók– így ellenőrzés alá vonhatók, megállapítandó, hogy munkaviszonyt leplez-e közöttük lévő jogviszony.

Az egyesület tehát mindennek figyelembevételével kéri, hogy a Pénzügyminisztérium mielőbb kezdeményezzen társadalmi egyeztetést az adózási szakmai érdekképviseletek, az érintett köztestületi kamarák, vállalkozói érdekképviseletek, és amennyiben szükséges, az érintett munkavállalói érdekképviseletek részvételével a lehető legjobb megoldás megtalálása és a jogkövető kisadózók körében keletkezett zavar és bizonytalanság megszüntetése érdekében.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok