Nem igazán érdekli a kormányt a gyenge forint
Fotó: youtube.com
Cél, hogy a következő években a magyar gazdaság 3-6 százalékos mértékben növekedjen – mondta a kancelláriaminiszter a legfrissebb Kormányinfón. Gulyás Gergely szerint ezt támogatja a már bejelentett munkáshitel, a kkv-k tőkejuttatása és a családi adókedvezmény megduplázása. A kormány most további intézkedésekről is döntött.
A miniszter a következő két év kiemelt feladatának nevezte a fiatalok megfizethető lakhatásának elérését. Ezt szavai szerint a kollégiumi férőhelyek bővítésével, a lakásépítések gyorsításával és lakbérszabályozással érhetik el. Gulyás utalt arra, ami a nemzetgazdasági miniszter már bejelentett, hogy az Airbnb szigorítása várható. A részleteket Nagy Mártonnak kell kidolgoznia.
Az egész csomag szerepel majd a költségvetési törvényben, ami november első 10 napjában nyújtanak majd be a parlamenthez. Éppen ezért október végéig ki kell dolgozni a bejelentett programok részleteit.
A kormány kiemelt célja még a bérek gyors növelése. Ezen a téren azonban Gulyás meglehetősen óvatosan fogalmazott, jelezte ugyanis, hogy az általuk ösztönzött, a munkáltatók és a munkavállalók közötti több évre szóló bérmegállapodásban a mértékeknek összhangban kell lenniük a gazdasági növekedéssel. További cél még a kisebb cégek „méretugrásának” elérése. Utóbbit a tőkejuttatás mellett különböző ösztönzőkkel remélik elérni.Amikor rákérdeztek arra, hogy mit szól a forint mélyrepüléséhez (ma 402 forint közelébe is drágult az euró), Gulyás kijelentette: a kormánynak nincs árfolyamcélja. (Megjegyezzük, ilyen korábban a jegybanknak sem volt, de végül rájöttek, mennyire romboló, ha nemzeti fizetőeszközünk erősen gyengélkedik.) Újságírói kérdésre arról is beszélt a miniszter, hogy reálisnak tartja az ezer eurós minimálbért – 2028-ra.
Szerző: BVJ
Címkék: Kormányinfó, Gulyás Gergely, forint, árfolyam, költségvetés, Airbnb, lakhatás, kollégiumi férőhely, kkv, béremelkedés
Kapcsolódó anyagok
- 2024.11.19 - Nem csökkent az alapkamat, tartósan 6,5 százalékon ragadhat
- 2024.10.28 - Még mindig akad az országban 2000 forint alatti átlagos fizikai órabér
- 2024.10.22 - Augusztusra esett az átlagkereset összege
- 2024.10.21 - Itt a bejelentés: brutálisan megemelik az Airbnb adóját
- 2024.10.07 - Beköszönhet a recesszió Magyarországra
- 2024.10.02 - Vállalkozások ezrei kapnak fontos levelet a NAV-tól
- 2024.09.30 - Megugrott a magyarok vagyona? Ezért nem veszi saját zsebén észre
- 2024.09.19 - A kormány is szigorítja a rövid távú lakáskiadást
- 2024.09.16 - 2026-tól tilos az Airbnb a hatodik kerületben
- 2024.09.05 - Jó hírként jelezte a pénzügyminiszter: lesz januárban nyugdíjemelés
- 2024.08.27 - 400 milliárdba kerülne a családi adókedvezmény duplázása
További kapcsolódó anyagok