A hívők kitartanak

Nem engedik tőzsdére a bitcoin-alapokat

2018. augusztus 24. FRISSÍTETT Ismét elutasította bitcoin alapú ETF-ek bevezetését az amerikai értékpapír és tőzsdefelügyelet (SEC). A digitális valutát ezúttal csak kis mértékben viselte meg a döntés. Hívei számára nem is szállt el minden remény. Ugyanakkor cikkünk megjelenése után, pénteken bejelentették, hogy a SEC négy biztosa felülvizsgálja a szerdai döntést.

Nyolc bitcoin alapú tőzsdén kereskedett befektetési alap (Exchange Traded Fund, ETF) engedélykérését utasította el, és egy alapról elhalasztotta a döntést az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) szerda este. Noha a hatóság már júliusban is elutasított két hasonló kérelmet, a digitális valuták hívei optimizmussal néztek a mostani döntés elé. A kilenc alap közül kettő ugyanis nem az azonnali, hanem a határidős kereskedésen alapult volna. Úgy tűnik azonban, hogy egyelőre erre sem tekint más szemmel a felügyelet. Most még egy beadvány van a várólistán; sokak számára fenntartja a reményt, hogy a Chicago Opciós Tőzsde (CBOE) kéréséről szeptemberben várható döntés.


Úgy tűnik, hogy a felügyeleti hatóság továbbra is bizalmatlan a kriptopénzekkel szemben, az elutasítást ezúttal is a bitcoin piacának manipulációs és biztonsági kockázataival indokolták. Mati Greenspan, az eToro vezető piaci elemzője szerint, az ilyen termékekkel szembeni averzió a befektetők védelméről szól. - Az Egyesült Államok szabályozói nem szívesen fogadnak el bármit, ami a kriptovalutákkal kapcsolatos, különösen a lakossági befektetők számára - mondta a Marketwatchnak.

Nem okozott zuhanást

A döntés mindazonáltal nem viselte meg igazán a digitális valuta piacát. Az árfolyam elmozdult ugyan, de nem szokatlan mértékben, a digitális valuták már többször produkáltak ennél nagyobb mozgásokat is. A Bitstampon szerdán 2 órakor még 6457 dollárt ért egy bitcoin. Közvetlenül a döntés előtt – ahogy ez hasonló esetben korábban is megtörtént már – megemelkedett az árfolyam, 3 óra 30 perckor 5,6 százalékkal magasabban, 6823 dolláron állt a jegyzés. Ez a döntés nyilvánosságra hozatala után délután fél hatra 2,5 százalékkal 6659-re, majd este 10-re további 5 százalékkal 6327 dollárra esett. Ezután azonban ismét fölfelé mozdult az árfolyam, egy nappal később, csütörtök délután már ismét közel két százalékkal többet, 6449 dollárt ért egy bitcoin. 

A bitcoin-ipar már hosszú ideje próbálkozik azzal, hogy egy ETF létrehozására jóváhagyást szerezzen a SEC-től, eddig azonban minden kérését elutasították.

Az érdekeltek azonban kitartanak. Ahogy a Kriptoakadémia.com még korábban megjegyezte: joggal feltételezhetjük, hogy bármilyen előrelépés az ügyben bullrunt fog előidézni. Valószínűleg arra spekulál mindenki, hogy ugyanaz fog történni a bitcoinnal, mint ami történt az arannyal, mikor arany ETF-eket vezettek be sok évvel ezelőtt.” Akkor hirtelen jelentősen megugrott a nemesfém piaci árfolyama.

A helyzet nem reménytelen

Megalapozhatja ezt a reményt, hogy a bitcoin piacán minden – nehezen érkező – előrelépést jelentős áremelkedés követett. Tavaly a Chicago Board Options Exchange (CBOE) és a CME Group (CME) december elején kapta meg az engedélyt az amerikai határidős tőzsdéket felügyelő CFTC-től a bitcoin határidős tőzsdei kereskedésének megindítására, ami a már amúgy is lendületben lévő árfolyamnak újabb lökést adott, alaposan továbbfújva az – azóta igencsak leeresztett – piaci buborékot. A december elején 10 ezer dollár körüli árfolyam akkor december 16-ra egészen a 19187 dolláros csúcsig röpült.

A CBOE egyelőre – ha végül megkapja az engedélyt - először az intézményi befektetőket szándékozik megcélozni – így valószínűleg több esélyt látnak a SEC döntéshozói szívének meglágyítására. Az elemzők többsége azonban számít arra, hogy ha egyszer megnyílik a kapu, további ETF-ek is az eddigieknél több eséllyel pályázhatnak majd az indulásra.

Bár a bitcoinnal szembeni fenntartások – ahogy ezt a SEC mostani döntése is mutatja - egyelőre nemigen csökkennek, hívei számára biztató lehet, hogy – mint a Marketwatch hírt adott róla - a CME Group Inc. adatai szerint a határidős ügyletek volumene csökken. Ez önmagában még nem lenne jó hír, de ennek következtében a volatilitás is mérséklődik, s mint Mati Greenspan megfogalmazta: egy állandó árszint egészséges a bitcoin számára, mivel növeli a használatát, és több időt ad a fejlesztőknek a szükséges infrastruktúra kiépítésére.

FRISSÍTÉS

A SEC négy biztosa felülvizsgálja a szerdai döntést - jelentették be pénteken, cikkünk megjelenése után. A biztosoknak, akiket az Egyesült Államok elnöke nevez ki a Szenátus tanácsával és beleegyezésével, erre jogosítványuk van. Egy korábbi hasonló esetben közülük csak hárman szavaztak mellette. A republikánus Hester Perce vélte akkor úgy, hogy a bitcoin ETF-ek akadályozása az innováció elfojtása.

Szerző: Lenkei Gábor
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok