Sokan vélik úgy, hogy ez most nem a nagy ünneplések ideje

Nem csak nálunk tiltakoznak a tűzijáték ellen

Idén a főváros nem engedi itt az állami ünnepséget
Fotó: Mohai Balázs, MTI
2020. június 29. A munkájukat vesztettek megsegítése fontosabb a tűzijátéknál – vélekedett egy felmérés szerint az amerikaiak kétharmada. Nem csak nálunk és náluk, a világ más tájain is akad tűzijáték-ellenes mozgalom.


Grandiózus, háromnapos Szent István fesztivált tervez a kormány augusztus 20. alkalmából — vezette fel májusban a Magyar Hírlap. Azóta több részlet is kiderült, és fellángolt a tiltakozás is (minderről remek összeállítást készített a 24.hu). Az ügy a fővárosi önkormányzat (és egyébként az összes önkormányzatokat sanyargató intézkedések, elvonások) és a kormány közötti csörte tükrében még pikánsabb. Az egésznek pedig akár emblémája is lehet a Lánchíd.
A Lánchíd és a Margit híd közötti Duna szakaszra 2017-ben helyezték át a tűzijátékot. A cég - amely a vizes világbajnokság megnyitó tűzijátékát is szervezte - nettó 175,6 millió forinttal nyerte a közbeszerzést. Az augusztus 20-i tűzijáték két évvel ezt megelőzően 118 millió forintba, 2016-ban mintegy 150 millió forintba került. Tavaly 220 millió forintot durrogtatott így el a kormány.
Civil kezdeményezésű aláírásgyűjtés is elindult, hogy a járvány károkozása után (közben) ne tűzijátékra költsék a közpénzt. Egy másik aláírásgyűjtésben részt vevők kifejezetten a Lánchíd javára mondanának le a tűzijátékról. A kormány vélhetően a közhangulatot is figyelembe veszi majd az oligarchák zsebe mellett. Legalábbis többen ezt vélik felfedezni abban, hogy Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a múlt hét második felében arról beszélt, hogy csak júliusban döntik el a kérdést.
Sokat nyomhatnak a latba az üzleti érdekek
A tűzijátékok a világban sok helyen hagyományosan az ünnepségek nélkülözhetetlen kellékét jelentik, de az utóbbi időkben másutt is viták középpontjába kerültek. Az Ausztráliát tavaly sújtó bozóttüzek miatt az ottani tűzoltóság formálisan megtiltotta Sidney-ben a szilveszteri tűzijátékot. Főleg az üzleti lobbisták nyomásának köszönhetően azonban a város végül a rendezvény megtartása mellett döntött, annak ellenére is, hogy erős társadalmi mozgalom bontakozott ki ellene, a tűzveszély mellett a költségekre, de a természetre gyakorolt további káros hatásokra is hivatkozva.

Az Egyesült Államokban sokak számára a július 4-iki függetlenségi ünnep fénypontja az esti tűzijáték. Washingtonban tavaly Trump elnök 5,4 millió dollárt biztosított a teljes ünnepségekre. Az eredetileg tervezett 17,5 perces tűzijátékra mintegy 350 ezer dollárt szántak, ezt azonban kiegészítette két extra pirotechnikát gyártó és forgalmazó cég, a Grucci Inc. és a Phantom Fireworks 750 000 dollárra becsült adománya, amivel 35 percre növelhették a hosszúságát, és vélhetőleg jóval látványosabbá is tehették.

Az USA legnagyobb tűzijátékát a hetvenes évek közepe óta New Yorkban, „társadalmi felelősségvállalása” keretében rendezi az ismert kereskedelemi vállalat, a Macy's minden július 4-én.  Költségeiket évente mintegy 6 millió dollárra becsülik. Idén – tekintettel a koronavírus-járványra - a szokásos 25 perces függetlenségi napi látványosság helyett június 29. és július 4. között New York különböző pontjain, meglepetésszerű, 5 perces „mini” tűzijátékokat tartanak. Ezek időpontját előre be sem jelentik, hogy elkerüljék a nagy tömegek gyülekezését.
Kevesebbet kellene költeni...
De július 4. hagyományosan szinte egyetlen amerikai városban sem maradhat tűzijáték nélkül. A Közép-Nyugat nagy részén tűzijátékokat értékesítő Premier Pyrotechnics szerint sok kisváros tart egy egyszerű rövid látványosságot, akár csak 2000-7000 dollár közötti áron. Egy zenés, számítógéppel vezérelt nagyobb bemutató azonban percenként kerül körülbelül 2000 dollárba, összességében 20 000 dollár fölé emelve a költségeket.

Mindennek ellenére ma már az USA-ban sem örvendenek a tűzijátékok osztatlan népszerűségnek. Az illegális tűzijátékokkal kapcsolatos panaszok száma amúgy is gyorsan növekedik. Több New York-i nem örül annak sem, hogy a Macy's ötlete nyomán egy héten keresztül minden este, ha csak rövid ideg is, hallgatnia kell a petárdák dörgését.

A koronavírus-válság és gazdasági hatásai miatt amúgy is sokan gondolják, hogy kevesebbet kellene költeni az ünnepségekre. A WalletHub által megkérdezett amerikaiak kétharmada kevesebbet szán július 4-ére, mint tavaly, és azt mondta, hogy az önkormányzatoknak nem szabad az adófizetők dollárját tűzijátékokra fordítani. Tekintettel arra, hogy több mint 20 millió amerikai veszítette el a munkáját a világjárvány kezdete óta, az ő megsegítésük fontosabb a tűzijátékoknál.

Szerző: Lenkei Gábor
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok