Nem csak a vagyon, az adósság is elkülöníthető házassági szerződéssel
2022. június 21. Egyre többen kötnek házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatbázisában tavaly az egy évvel korábbihoz képest közel tizedével több ilyen dokumentumot jegyeztek be. A MOKK szerint egyre többen szerződnek adósság miatt.A MOKK által működtetett Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásába (HÉVSZENY) tavaly az egy évvel korábbinál kilenc százalékkal több dokumentumot jegyeztek be – tudatta a Kamara. Elsősorban azok kötnek vagyonjogi szerződést, akik nem az első kapcsolatukban élnek vagy jelentősebb vagyonnal rendelkeznek.
Mint hozzátették: egyre többen szerződnek azonban azért is, hogy elkülönítsék az egyik fél vállalkozását érintő adósságot, és ezzel egy probléma esetén megóvják a közös családi vagyon egy részét. Ugyanakkor sok megállapodás nem szerepel a nyilvántartásban, így viszont harmadik féllel – például egy bankkal – szemben nem feltétlenül hatályos.
Érvényes házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést kizárólag közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglaltan lehet kötni, az otthon, egymás között írt megállapodás akkor is érvénytelen lesz, ha azt tanúk is aláírták.
A bejegyzést a házastársak, illetve élettársak személyesen kérhetik a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük szerint illetékes vagy a szerződést közjegyzői okiratba foglaló közjegyzőtől. Régebbi házassági vagyonjogi szerződés is bejegyeztethető a HÉVSZENY-be, amennyiben az megfelel a hatályos jogszabályok szerinti kritériumoknak. Ha nincs házassági vagyonjogi szerződés, akkor a házassági vagyonközösség miatt – ha nem különíthető el egyértelműen, hogy mi számít a felek közös, illetve különvagyonába – nemcsak az életközösség során szerzett bevételek, hanem általában a kötelezettségek, hitelek, adósságok is közösek. Viszont amennyiben egy vagyonjogi szerződésben világosan el van határolva, mi számít különvagyonnak, akkor a másik fél különvagyonából nem követelhető a tartozás.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: közjegyző, házasság, szerződés, nyilvántartás, vagyon, adósság