Nekilódultak az árak, már megindult a diákok albérletkeresése

2024. július 11. Tíz-húsz százalékkal is emelkedhet az olcsóbb albérletek ára, mert a pontszámaikban bízó diákok elkezdték keresni a bérleményeket. Szakértők szerint pedig aki most hosszasan válogat, az Budapesten könnyen kiszorulhat valamelyik, az iskolájától már távoli külső kerületbe.

A fővárosban már megkezdődött az albérletvadászat. Az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője, Kurecskó József szerint, akik bíznak a megszerzett pontszámaikban, nem várnak a hivatalos döntésig, s már egy ideje kutatják a jobb lehetőségeket. Mint hozzátette, indokolt is lehet a sietség, mert azok, akik a startpisztolyra várnak a helyek lefoglalásával, lehet, hogy már csak a külső kerületekben találnak számukra megfizethető szállást.

A kínálat ugyan egyelőre bőséges, már az is meglátszik rajta, hogy a pénzpiaci hozamok csökkenésével kezdenek visszatérni a befektetők az ingatlanpiacra, s ezzel nő a kiadásra szánt lakások száma is. Ugyanakkor a bérlői konkurencia is bővül: egyre több a külföldi bérlő Budapesten. Mostanában főleg az unión kívülről érkezők – főleg oroszok, ukránok, dél-koreaiak, kínaiak – érdeklődése hajtja fel az árakat. Sok külföldi fiatal jön a fizetős egyetemi képzésekre is, akik ugyancsak versenytársai lesznek a szállást kereső hazai diákoknak.

A bérleti díjak határozottan emelkedtek. Tavaly azt mondtuk – idézi fel a régióvezető –, hogy havi 150 ezer forint alatt nem igazán lehet már albérletet találni Budapesten, ez a határ mostanra felment 160-180 ezer forintra. Az olcsóbb albérletek ára pedig tíz-húsz százalékkal tovább is emelkedhet.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok