Durván nyílik az olló az idősebbek kárára
2019. március 26.
Ha valakinek a korábbi években keresett összeg alapján 2015-ben járt volna 143,6 ezer forint nyugdíj, az idén – számolta ki az Azénpénzem.hu – akkor is majdnem 203 ezret kapna, ha az eltelt években egyetlen napot sem dolgozik. Összeszedtük, az elmúlt években milyen szorzók érintették a friss és a régebbi nyugdíjasokat.
Egyik olvasónkat állítólag a nyugdíjfolyósítónál beszélték rá tavalyelőtt arra, hogy decemberben sietve menjen nyugdíjba, mert „jövőre már sokkal kedvezőtlenebbek lesznek a szabályok”. Sajnos, csak később érdeklődött nálunk, mi lenne (lett volna) számára a jó. Amellett, hogy a nyugdíjazás terén nem léptek életbe kedvezőtlenebb előírások, a rosszul megválasztott időponttal az asszony jelentős összeget is bukott. A számára 2017 végén megállapított nyugdíj 143,6 ezer forintot tett ki, ami ha egyetlen hónapot várt volna még, akkor 162 ezer fölé emelkedik.
A nyugdíj megállapítása ugyanis a keresetek korrigált (valorizált) összege és a szolgálati idő nagysága alapján kialakuló százalékos mérték alapján történik. A korábbi években kapott pénzt a jelenlegi viszonyokhoz igazítják olyan szorzószámokkal, amelyeket a kormány évről évre márciusban hirdet meg. A törvény szerint a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért keresetet, jövedelmet az országos nettó átlagkereset egyes években bekövetkezett növekedését alapul véve kell a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez igazítani.
Érthetőbben és számokkal kifejezve: ha valakinek a korábbi években keresett összeg alapján 2015-ben járt volna az előbbi példában szereplő 143,6 ezer forintos nyugdíj, az idén akkor is majdnem 203 ezret kapna, ha az eltelt években egyetlen napot sem dolgozott. Amennyiben a korábbi évek átlagát keresve ráhúzott volna még 3 évet (a nő 40 év szolgálati idő után ment nyugdíjba), akkor a 2019-ben megállapított a nyugdíja 218 ezer forint fölé emelkedett volna.
Hasonló számokkal és példákkal mutatta ki tavaly év végén egy nyugdíjjal foglalkozó közgazdász az Újegyenlőség blogon, hogy a Nők40 egy „hibás termék”. A szerző pedig akkor még nem tudhatta, hogy az idén a valorizációs szorzó további 11,3 százalékkal nő. Az 1955–1957-es korosztályok sokkal nagyobb nyugdíjveszteséget szenvednek el – állapította meg a cikk –, mint amekkora összeget a korhatár-kedvezményes időszak alatt kaptak. Talán ez lehet a magyarázat arra, hogy nem bánja a kormányzat, ha minél többen gyorsan elmennek nyugdíjba.
A nyugdíjba vonulásukat tervezőknek mindenképpen fontos tisztában lenniük ezekkel a szabályokkal, és – legalábbis amíg a mostani erőltetett bérfelzárkóztatási ütem tart – a lehető legkésőbbre halasztani (persze amennyiben ezt élethelyzetük megengedi) az aktív időszak lezárását. Nagy esélyt látunk arra, hogy 2020-ban is akár 10 százalék feletti is lehet majd a nettó átlagkereset növekedése. Részben a bérmegállapodásban szereplő 8 százalékos emelésnek, részben a cafeteria „béresítésének” következtében.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, szorzószám, kormányrendelet, infláció, átlagkereset
Néhány éve ment nyugdíjba? Nagyon bánhatja!
Nem mindegy, ki mikor megy be
Fotó: Latzer Anna

A mai frissnyugdíjasok holnap már régieknek számíthatnak, így attól a pillanattól, hogy nyugállományba vonulnak, az ő pénzük is egyre kevesebbet érhet az átlagbérekhez viszonyítva.
Az utóbbi öt év alatt 41,3 százalékkal nagyobb értékben számítják be a nyugdíjakhoz a korábbi évek keresetét (ennyivel emelkedtek a valorizációs szorzószámok) – számolta ki az Azénpénzem.hu. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kapnak többet a frissnyugdíjasok, miközben a régebben nyugállományba vonultak járandósága közben csak a hivatalosan meghatározott inflációval (öt év alatt összesen 14,8 százalékkal) nőtt. Durván nyílik tehát az olló a friss és a régebbi nyugdíjasok között. (Ha még a korábban érvényes úgynevezett svájci indexálás lenne, akkor a nyugdíjemelés fele-fele részben függene a bérek és az árak alakulásától.)
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés az aktuális kormányrendeletekből
Érthetőbben és számokkal kifejezve: ha valakinek a korábbi években keresett összeg alapján 2015-ben járt volna az előbbi példában szereplő 143,6 ezer forintos nyugdíj, az idén akkor is majdnem 203 ezret kapna, ha az eltelt években egyetlen napot sem dolgozott. Amennyiben a korábbi évek átlagát keresve ráhúzott volna még 3 évet (a nő 40 év szolgálati idő után ment nyugdíjba), akkor a 2019-ben megállapított a nyugdíja 218 ezer forint fölé emelkedett volna.
Amit fontos nyugdíj előtt tudni
Hasonló számokkal és példákkal mutatta ki tavaly év végén egy nyugdíjjal foglalkozó közgazdász az Újegyenlőség blogon, hogy a Nők40 egy „hibás termék”. A szerző pedig akkor még nem tudhatta, hogy az idén a valorizációs szorzó további 11,3 százalékkal nő. Az 1955–1957-es korosztályok sokkal nagyobb nyugdíjveszteséget szenvednek el – állapította meg a cikk –, mint amekkora összeget a korhatár-kedvezményes időszak alatt kaptak. Talán ez lehet a magyarázat arra, hogy nem bánja a kormányzat, ha minél többen gyorsan elmennek nyugdíjba.
A nyugdíjba vonulásukat tervezőknek mindenképpen fontos tisztában lenniük ezekkel a szabályokkal, és – legalábbis amíg a mostani erőltetett bérfelzárkóztatási ütem tart – a lehető legkésőbbre halasztani (persze amennyiben ezt élethelyzetük megengedi) az aktív időszak lezárását. Nagy esélyt látunk arra, hogy 2020-ban is akár 10 százalék feletti is lehet majd a nettó átlagkereset növekedése. Részben a bérmegállapodásban szereplő 8 százalékos emelésnek, részben a cafeteria „béresítésének” következtében.
Célszerű mindenkinek magának figyelnie arra, hogy mikorra esik az ő évfordulója. Vagyis: melyik az a nap, amelyet követően bezsebelheti a szolgálati idő növekedése miatti 2 százalékos pluszt. A meglehetősen leterhelt ügyintézők ugyanis általában nem hívják fel ilyesmire a figyelmet, értesültünk olyan esetről, amikor 3 nap (!) miatt kapott valaki majdnem 10 ezer forinttal kevesebb nyugdíjat.
Nézze meg karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, szorzószám, kormányrendelet, infláció, átlagkereset
Kapcsolódó anyagok
- 2019.10.24 - Egyre több az elszegényedő nyugdíjas
- 2019.10.08 - Tényleg csak ennyi az infláció?
- 2019.06.28 - Újabb fantasztikus kereseti számok a KSH-től
- 2019.06.26 - Elbúcsúzhatnak majd a prémiumtól a nyugdíjasok?
- 2019.06.07 - Elszálltak az árak
- 2019.06.06 - Mire elég a nyugdíjemelés?
- 2019.06.03 - A közepes nyugdíj 117,5 ezer forint
- 2019.05.30 - Legjobban a fiatalok keresete ugrott meg
- 2019.05.27 - Harmadával esett a céges nyugdíjpénz
- 2019.05.09 - Még magasabb lett az infláció
- 2019.05.03 - Erre számíthatnak jövőre a nyugdíjasok
- 2019.04.09 - Na, most már tényleg ugrottak az árak
- 2019.03.29 - Még mindig nem tudjuk, valójában mennyit keres a magyar
- 2019.03.19 - Ennyivel kapnak többet a frissnyugdíjasok
- 2019.03.18 - Nyugdíjpénz: mutatjuk, hol jártak legjobban és legrosszabbul a tagok
- 2019.03.14 - Nyugdíj: most érdemes félretenni
- 2019.03.12 - Olcsó számla jöhetne a nyugdíjasoknak
- 2019.03.05 - Kevesebb nyugdíjas kap valamivel többet
- 2019.03.01 - Késik a nyugdíjügyintézés? Lehet ez még rosszabb is!
- 2019.02.27 - Nyugdíjba készül? Képezzen többhavi tartalékot!
- 2019.02.24 - Már vonulnak nyugdíjba a pénztártagok
- 2019.02.08 - Összeszedték a nyugdíjasok legnagyobb gondjait
További kapcsolódó anyagok