Negyvenezer nyugdíjashoz nem jutott el az Erzsébet-utalvány
2017. január 9. Jelenleg 13 ezer Erzsébet-utalványos levél várja, hogy a jogosult nyugdíjas jelentkezzen érte. Körülbelül 26 ezren azért nem juthattak hozzá a miniszterelnök karácsonyi ajándékához, mert nem vették/vehették át a küldeményt.Orbán Viktor miniszterelnök tavaly november 29-én jelentette be, hogy 2016-ban minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt. Némi hányattatás után a kormány az utalványos postai kézbesítését választotta. Az ügy félreértésektől, sőt visszaélésektől sem lett teljesen mentes. Mostanra azonban – mint arról a Magyar Posta az MTI-t tájékoztatta – szinte minden nyugdíjas hozzájutott az utalványához.
A postai adatokból azért kiderült az is, hogy (nem meglepő módon) kivételek azért még az előző hét végéig is akadtak. Eddig nagyságrendileg a küldemények 1 százalékát küldte vagy küldi vissza a posta a feladónak egyebek mellett azért, mert a címzett meghalt, elköltözött, nem vette át a küldeményt, vagy hibás volt a címzés. Az alapján, hogy a Magyar Posta közölte: 2,6 millió Erzsébet-utalványt kézbesített (az eredeti szám 2,7 millió volt), 26 ezer nyugdíjas nem juthatott hozzá az utalványhoz.
Az egyszeri juttatásra jogosultak legkésőbb február 28-ig kérhetik az Erzsébet-utalvány újbóli kiküldését a nyugdíjfolyósítótól, a kérelemben meg kell jelölni azt a lakcímet, amelyre a kézbesítést kérik. Az ismételt kézbesítést is a Magyar Posta végzi.
Vigyázni kell persze, hogy a jogosult otthon legyen, amikor a postás csenget. Ellenkező esetben ugyanis maga battyoghat el a küldeményért. Jelenleg mintegy 13 ezer utalványos csomag várja a postahivatalokban, hogy a nyugdíjasok jelentkezzenek érte. Ha erre az őrzési idő alatt nem kerül sor, akkor az utalványokat a Magyar Posta visszaküldi a feladónak, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíjas, Erzsébet-utalvány, posta