Ne hagyd a pénzt a SZÉP-kártyán!

2014. február 21. Jelenleg csak az OTP-nél mintegy 210 ezren veszíthetnek pénzt, mert munkáltatójuk SZÉP-kártyára feltöltött összegéből nem minden forintot használtak fel. A 2012-ben utalt 53 milliárd forintból még mindig a plasztikon „pihen” több mint hárommilliárd.

Akár ötmilliárd forint is „beragadhat” a SZÉP-kártyákon – írtuk meg korábban. Ekkora ugyanis az az összeg, amit 2012-ben feltöltöttek, de még nem használtak fel. Most kiderült, hogy a pénz elsöprő többsége még mindig a legnagyobb magyar bank kártyabirtokosainál „pihen”.  Az OTP most közleményben is felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki használja fel a keretét a 2014. május 31-i határidőig (a felhasználási határidőt 2012 decemberében hosszabbították meg fél évvel). A hatályos szabályozás szerint ezután az elektronikus utalványok lejártnak minősülnek, a megmaradt pénzt a kártyakibocsátóknak vissza kell fizetniük a munkáltatóknak, akiktől a feltöltés érkezett.

Az OTP meglehetősen optimista a kilátásokat illetően. Tavaly ugyanis egy átlagos napon 140 millió forintot költöttek el SZÉP-kártyásai.  Ha ez a trend az idén is folytatódik – bizakodik a pénzintézet –, akkor alig egy hónap alatt felhasználható az a 3,2 milliárd forintnyi 2012-es feltöltés. Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az OTP SZÉP-kártyabirtokosok a honlapon regisztrálva gyorsan és egyszerűen lekérdezhetik kártyájuk egyenlegét és forgalmát.  (Gyanítható, hogy sokan nem is tudnak arról, hogy még van elköltésre váró pénzük.)

Az MKB korábban arról tájékoztatott, hogy kártyabirtokosai még a 2013-as feltöltéseket is szinte teljes egészében (99,97 százalékban) elköltötték az év végéig. A kártyabirtokosok az elmúlt években már kellő rutinra tettek szert, a többség előtt ismert, hogy a 2012-ben kapott juttatások ez év májusáig hozzáférhetők– állította Lehoczky László, a kártyát kibocsátó cég ügyvezető igazgatója. Éppen ezért úgy véli, hogy az ötödik hónap végéig az összegeket várhatóan sokkal többen költik el teljesen, így a tavalyi 2 százaléknál is kevesebb maradékpénzt kell visszautalni a munkáltatóknak.


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok