Kiszámoltuk, miként hathat a változás az árakra

Ne csodálkozz, ha sótlan lesz a kenyér!

2017. június 20. Érdemes felkészülni arra, hogy csütörtöktől ugyanazon a néven esetleg egészen más ízű kenyeret lehet majd venni. Lejár ugyanis a határidő, amitől a pékeknek az új szabályok szerint kell sütniük. Összefoglaltuk, pontosan mi változik, és ez miként hathat az árakra. A házikenyér teljesen eltűnik a boltokból.

A kenyerekkel kapcsolatban számos panaszt fogalmaztak már meg a fogyasztók. Különösen a különböző (általában titkolt) adalékanyagok miatt aggódtak a vevők. A szakemberek már évet óta mondogatták, hogy ezek szóba sem jönnének, ha megfelelő minőségű lenne a felhasznált liszt, és a pékeknek jutna idejük a hagyományos dagasztásra, kelesztésre, sütésre. Na ez az, amin a most csütörtökön hatályba lépő új szabályok sem változtatnak. Akad azonban meglehetősen sok módosítás, ami elérheti, hogy a megszokott kenyér íze alapvetően megváltozzon.

Tavaly decemberben módosították a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásait, de az új szabályok alkalmazására féléves türelmi időt biztosítottak.  Ez a türelmi idő 2017. június 22-én lejár. Ekkortól még az egyre népszerűbb kisebb pékségekben kapható termékek íze is megváltozhat. Mint ugyanis a mellékelt táblázatban látható, több kenyérfajta előírt összetétele is jókorát módosul. Az arra érzékenyebbek emellett egy darabig sótlannak érezhetik majd a vekniket.

Kenyerek
MegnevezésKorábbanJúnius 22-től
Rozskenyérmin. 40 % rozsmin. 60% rozs
Rozsos kenyérmin.15,1% rozsmin. 30% rozs
Teljes kiőrlésűTeljes kiőrlésű liszt min. aránya 5%Teljes kiőrlésű liszt min. aránya 60%
Sótartalom1,5-2,8%1,3-2,35%
Előírások még  
Graham kenyér (új)min. 90% grahamliszt
Tönköly kemény (új)min. 60% tönkölyliszt
Magos kenyér (nem változott)min. 8% a mag
Burgonyás kenyér (nem változott)min. 5% burgonya vagy burgonya szárazanyagot tartalmazó készítmény
Búzacsírás kenyér (nem változott)min. 10% legalább 8% zsírtartalmú búzacsíra

A kenyerek tápértékét, illetve a zsírok, szénhidrátok, fehérje, rost, só 100 gramm késztermékre vonatkozó mennyiségét a csomagolt áruk esetében már a múlt év decemberétől fel kell tüntetni a csomagoláson. Mostantól ez az előírás a csomagolatlan termékekre is vonatkozik úgy, hogy ezeknek az értékeknek kéznél kell lenniük írott formában az üzletben.

Ennyibe kerülhet kilónként


Fontos változás az is, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv új rendelkezéseinek hatályba lépésével a házikenyér elnevezés megszűnik, helyette az ebbe a csoportba tartozó termékeket fehér-, vagy búzakenyérként lehet forgalomba hozni. Kézműves kenyérnek már csak azt lehet nevezni, amely főleg kézi technológiával, adalék- és tartósítószer nélkül, kovásszal készül.

Az új előírás 15 kenyér esetében szabályozza az összetételt. Az összetevők közé alapanyagként bekerültek az egyre kedveltebb álgabonák, mint a hajdina vagy az amarát. Ezek botanikailag nem tartoznak a gabonafélék családjába, de nagy keményítőtartalmúak, és magvuk hántolva, őrölve használható magas vitamin, fehérje és élelmi rost tartalmuk miatt.
Az élelmiszerkönyv felsorolja a védett elnevezésű termékeket, például a tejes tésztából készült péksüteményeket (császárzsemle, fonott kalács, nagykifli, óriáskifli, sóskalács, sóskifli), mint ahogy a leveles tésztából készült finom pékárukat is (rongyoskifli, leveles rúd, leveles pogácsa, leveles rétes). Kizárólag akkor használhatók ezek a megnevezések, ha a termékek megfelelnek a rögzített követelményeknek.
Lakatos Tibor, a Magyar Pékszövetség alelnöke az MTI-vel közölte: a fogyasztók jobb ízű termékeket kapnak, miközben emiatt várhatóan nem emelkednek az árak. A kalkulációk szerint egyébként az alapanyagok ára maximum egyötödnyi mértékben hat a kenyér árára (a többit az energia- és a bérköltségek teszik ki). A bevásárlóközpontokban 199 forintért is kapható egy kiló kenyér, a kisebb pékségekben az átlagár tapasztalataink szerint mintegy 500-600 forint, míg a különleges csomagolt (általában reformélelmiszerként árult) vekni kilónként akár 800 forintot is kóstálhat. Utóbbiak kiszerelése azonban egyértelműen kisebb, de ezt is egységesítik. A csomagolatlan termék tömegének 250 grammal oszthatónak, de minimum fél kilósnak kell lennie.

Számításaink szerint egyébként például a rozskenyér esetében az alapanyagok előírt változása 4 százalékos áremelést indokolhatna. Amennyiben elhisszük, hogy az árat az alapanyag csak 20 százalékos mértékben határozza meg, akkor a helyi péknél most 250 forintért kínált félkilós kenyér 252 forint lenne. Teljes áthárítás esetén további nyolc forint rakódhatna az árra.  (Malomipari lisztárakkal számoltunk.)

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok