Május elsejétől a takarék kártyái nem minden szolgáltatásra lesznek jók
2023. március 14.
Az infláció kibabrál a bankszámlásokkal is. Jókora díjemelésre számíthat szinte mindenki, de sokakat már el is ért a drágulás. Az OTP a hónap elején emelte díjait, de április 1-jétől így járnak a K&H és a Raiffeisen ügyfelei is. Az Unicredit és a CIB május 1-jétől hajtja ugyanezt végre.
Éveken keresztül megszokhattuk, hogy a pénzromlás csekély üteme miatt a bankok is csak visszafogottan drágítottak. Mostanra azonban annyira belendült az infláció, hogy a banki költségek emelkedése is érzékelhetőbbé vált. Számításaink szerint két év alatt több mint ötödével kerülhet többe a bankolás. Tavaly átlagosan 5,1 százalékkal, az idén viszont már 14,5 százalékkal emelik ugyanis az inflációra hivatkozva a díjakat. Persze, ahogy tavaly is, az idén sem egyszerre lépnek a hitelintézetek.
A leggyorsabb szokás szerint az OTP volt. A legnagyobb magyar bank március 1-jétől emelte szinte minden díját. A Bázis számla legalacsonyabb költsége 50 forinttal közel 400 forintra nőtt, ami 14,5 százalékos emelés. Aki viszont sem a kedvezmények, sem az akciós feltételeket (megfelelő nagyságú jövedelem jóváírása és aktív számlahasználat) nem teljesíti, és még merészel postán kérni számlakivonatot, az 170 forinttal kénytelen többet fizetni. Az OTP ugyanis a postai díjak emelését is érvényesíti. A Smart csomag normál díja papír alapú kivonattal 950 forintról 1090 forintra emelkedett. Kedvezménnyel és elektronikus kivonattal viszont ez a számla továbbra is ingyenes.
A K&H április elsejétől emeli díjait. Számításaink szerint akad 20 százalékos drágítás is. Például a Minimum plusz csomag nem kedvezményes havi díja 866 forintról 1036 forintra emelkedik. Hasonló mértékben növelik egyébként a némileg kedvezményes díjat is. Akinek a minimálbérnek megfelelő jövedelem érkezik a számlájára és legalább félmillió forintos megtakarítása van, az továbbra sem fizet a számlavezetésért. A magasabb kategóriába sorolt (jelentősebb jóváírás és befektetési állomány) csomag havi díja is közel ötödével kerül majd többe.
A lakossági mobilinfo jelenleg még nulla forintos díja 444 forintra emelkedik. A küldött üzenetekért (sms) darabonként 45 forintot számolnak majd fel. A mobilbank 131 forintról 150 forintra növelt havi díját (ez valóban az infláció ütemével egyező drágítás), azonban 2023. június végéig akciósan elengedik. Az összes átutalás is drágul, de többnyire azok is „csak” 14,5 százalékkal. Ahogy a kártyadíjak is. A választható utasbiztosítás díja a hivatkozás szerint a „banki egyéb beszerzési költségének emelkedése” miatt lesz magasabb, de ez az emelés még a 4 százalékot sem éri el, az évi 6 ezer forint ugyanis 6,2 ezer forintra nő.
A Raiffeisen is április 1-jével emeli díjait. Például a Díjnyertes számla, ha nem érkezik az elvárt pénz, és nem elég aktívan használja azt valaki (legalább húsz alkalommal nem költ kártyával) havi 2160 forint helyett 2473 forintba kerül. A Mindennapok 2.0 csomagot használóknak 708 forint helyett 810 forintot kell fizetniük. Az automatikus sms 26 helyett 29 forint lesz darabonként.
Az inflációs díjemelést az Unicredit május 1-jétől érvényesíti. Egyes díjtételekre vonatkozó akciókat visszavonnak, más akciókat viszont június végégi meghosszabbítanak. A CIB ugyancsak május 1-jétől lép. Például az ECO számlacsomag havi díja már megközelíti majd a 3 ezer forintot.
Az MKB már közzétette a nagy egyesülés utáni változásokat. Ezek (egyelőre?) csupán az elnevezések átszabását mutatják. A bank május 1-jétől mobilalkalmazását MBH Bank App néven nyújtja (eltűnik tehát az MKB és a BB jelölés is). Ez az átnevezés persze a különböző számlacsomagokat is érinti. Ez praktikusan az MKB betűk MBH-ra cserélését jelenti. A Takarékbank ugyancsak május 1-jétől a teljes állományát átruházza az MKB-ra, így a változások az ő ügyfeleiket is érintik. Ez esetben a Takarékbankot, illetve az MTB betűjeleket váltja fel az MBH.
A módosítások mindenütt csak az elnevezéseket érintik, a kondíciók változatlanok maradnak. Akad azonban szolgáltatási változás is. Az ATM-en borítékos és boríték felhasználása nélküli készpénzbefizetésre május 1-jétől nem lesz lehetőség az MTB által kibocsátott bankkártyával. Az MBH Bank által üzemeltetett ATM-eken ugyanis ezt a szolgáltatást ettől az időponttól kivezetik.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: bankszámla, folyószámla, számladíj, OTP, K&H, Raiffeisen, Unicredit, CIB, MKB, Takarékbank, infláció
Nagyot drágul szinte minden bankszámla
A bankok nem lépnek egyszerre
Fotó: Latzer Anna
Fotó: Latzer Anna
Éveken keresztül megszokhattuk, hogy a pénzromlás csekély üteme miatt a bankok is csak visszafogottan drágítottak. Mostanra azonban annyira belendült az infláció, hogy a banki költségek emelkedése is érzékelhetőbbé vált. Számításaink szerint két év alatt több mint ötödével kerülhet többe a bankolás. Tavaly átlagosan 5,1 százalékkal, az idén viszont már 14,5 százalékkal emelik ugyanis az inflációra hivatkozva a díjakat. Persze, ahogy tavaly is, az idén sem egyszerre lépnek a hitelintézetek.
A leggyorsabb szokás szerint az OTP volt. A legnagyobb magyar bank március 1-jétől emelte szinte minden díját. A Bázis számla legalacsonyabb költsége 50 forinttal közel 400 forintra nőtt, ami 14,5 százalékos emelés. Aki viszont sem a kedvezmények, sem az akciós feltételeket (megfelelő nagyságú jövedelem jóváírása és aktív számlahasználat) nem teljesíti, és még merészel postán kérni számlakivonatot, az 170 forinttal kénytelen többet fizetni. Az OTP ugyanis a postai díjak emelését is érvényesíti. A Smart csomag normál díja papír alapú kivonattal 950 forintról 1090 forintra emelkedett. Kedvezménnyel és elektronikus kivonattal viszont ez a számla továbbra is ingyenes.
Ez bizony nem áprilisi tréfa!
A K&H április elsejétől emeli díjait. Számításaink szerint akad 20 százalékos drágítás is. Például a Minimum plusz csomag nem kedvezményes havi díja 866 forintról 1036 forintra emelkedik. Hasonló mértékben növelik egyébként a némileg kedvezményes díjat is. Akinek a minimálbérnek megfelelő jövedelem érkezik a számlájára és legalább félmillió forintos megtakarítása van, az továbbra sem fizet a számlavezetésért. A magasabb kategóriába sorolt (jelentősebb jóváírás és befektetési állomány) csomag havi díja is közel ötödével kerül majd többe.
A lakossági mobilinfo jelenleg még nulla forintos díja 444 forintra emelkedik. A küldött üzenetekért (sms) darabonként 45 forintot számolnak majd fel. A mobilbank 131 forintról 150 forintra növelt havi díját (ez valóban az infláció ütemével egyező drágítás), azonban 2023. június végéig akciósan elengedik. Az összes átutalás is drágul, de többnyire azok is „csak” 14,5 százalékkal. Ahogy a kártyadíjak is. A választható utasbiztosítás díja a hivatkozás szerint a „banki egyéb beszerzési költségének emelkedése” miatt lesz magasabb, de ez az emelés még a 4 százalékot sem éri el, az évi 6 ezer forint ugyanis 6,2 ezer forintra nő.
A Raiffeisen is április 1-jével emeli díjait. Például a Díjnyertes számla, ha nem érkezik az elvárt pénz, és nem elég aktívan használja azt valaki (legalább húsz alkalommal nem költ kártyával) havi 2160 forint helyett 2473 forintba kerül. A Mindennapok 2.0 csomagot használóknak 708 forint helyett 810 forintot kell fizetniük. Az automatikus sms 26 helyett 29 forint lesz darabonként.
Nyár előtt még mások is emelnek
Az MKB már közzétette a nagy egyesülés utáni változásokat. Ezek (egyelőre?) csupán az elnevezések átszabását mutatják. A bank május 1-jétől mobilalkalmazását MBH Bank App néven nyújtja (eltűnik tehát az MKB és a BB jelölés is). Ez az átnevezés persze a különböző számlacsomagokat is érinti. Ez praktikusan az MKB betűk MBH-ra cserélését jelenti. A Takarékbank ugyancsak május 1-jétől a teljes állományát átruházza az MKB-ra, így a változások az ő ügyfeleiket is érintik. Ez esetben a Takarékbankot, illetve az MTB betűjeleket váltja fel az MBH.
A módosítások mindenütt csak az elnevezéseket érintik, a kondíciók változatlanok maradnak. Akad azonban szolgáltatási változás is. Az ATM-en borítékos és boríték felhasználása nélküli készpénzbefizetésre május 1-jétől nem lesz lehetőség az MTB által kibocsátott bankkártyával. Az MBH Bank által üzemeltetett ATM-eken ugyanis ezt a szolgáltatást ettől az időponttól kivezetik.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: bankszámla, folyószámla, számladíj, OTP, K&H, Raiffeisen, Unicredit, CIB, MKB, Takarékbank, infláció
Kapcsolódó anyagok
- 2024.04.09 - Olcsóbbak lettek a lakáshitelek, nőtt a hitelfelvételi kedv
- 2023.05.15 - Panaszkodnak az ügyvédek az új gigabankra
- 2023.05.02 - Így trükköznek a számladíjakkal a bankok
- 2023.04.28 - A hétvégén létrejön a második legnagyobb bank Magyarországon
- 2023.04.03 - Mától ismét drágul több bankszámla
- 2023.03.30 - Nyárra tényleg jöhetnek az olcsó bankszámlák
- 2023.03.23 - Bárki a neten nézegetheti majd az élelmiszerek bolti árát
- 2023.03.23 - Ennyit fizetünk egy bankszámláért
- 2023.03.22 - Sokan csak hitelből tudták fizetni a rezsiszámlákat
- 2023.03.20 - Ezért ilyen pokoli drága nálunk az üzemanyag
- 2023.03.16 - Nyugdíjra gyűjt? Nézze meg, hogy járt!
- 2023.03.13 - Az MNB akarja felügyelni a Revolutot
- 2023.01.31 - Új világ jöhet a bankszámláknál?
- 2023.01.12 - Ismét nagyot drágult az alapszámla
- 2022.11.09 - Elbúcsúzhatnak a 12 százalékos betétkamattól az OTP ügyfelei
- 2022.08.22 - Újabb bankok hárítják át az adóemelést
- 2022.06.30 - Tíz trükk, amivel átverhet a bank
További kapcsolódó anyagok