Nagy call centeres átverésre figyelmeztet a Bankszövetség

2022. április 9. Az elmúlt napokban Lettországban és Litvániában 108 embert vettek őrizetbe call centeres csalás miatt. Előzetes számítások szerint havonta egymilliárd forinttal károsították meg a banki ügyfeleket, köztük magyarokat is.

Egy most lebuktatott bűnözői csoport – tudatta a Magyar Bankszövetség – ipari méretekben, szervezetten csalta ki az ügyfelek adatait, és vette rá a megtévesztett embereket önszántukból szupernyereséget ígérő, de valójában kedvezőtlen, csaló pénzügyi tranzakciók végrehajtására. Az előzetes számítások szerint a letartóztatott gyanúsítottak havonta több mint 3 millió euró, vagyis egymilliárd forintot meghaladó illegális haszonra tettek szert a csalással. A sértettek között magyarok is voltak.

Az Europol és az Eurojust támogatásával a lett és a litván rendőrség több mint 100 embert vett őrizetbe Rigában és Vilniusban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szerte a világon megkárosították az érintetteket. A bűnözők irányítása alatt körülbelül 200 különféle nyelveken beszélő hamis „ügyintéző” hívta fel a gyanútlan áldozatokat, hogy rávegye őket megtakarításaik átutalására – kiugróan jövedelmező befektetési lehetőségeket ígérve. A bitcoinba, nyersanyagokba és külföldi valutákba történő befektetések azonban mind hamisak voltak.

Az orosz-ukrán háborút is kihasználhatják


A Bankszövetség figyelmeztetése szerint, bár ez a társaság most lebukott, a tapasztalatok szerint újabb és újabb módszerekkel támadnak a kíberbűnözők. Egyre kifinomultabb trükköket és ígéreteket vetnek be, hogy pénzt vagy értékes pénzügyi információkat csaljanak ki. A közleményben leírták, hogy a csalókat az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja is megmozgathatta.

Magyar számítógép-használókat is elért olyan felhívás, amely az egyik ismert hackercsoport nevében kér támogatás, hogy a felajánlott számítógép kapacitásait is felhasználva hajthassanak végre „szankciót a kibertérben”, azaz támadást az orosz szerverek ellen. Ám a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a gépünk feletti kontrollt senkinek nem szabad átengedni, hiszen onnantól bármilyen adatunk nyilvánossá válik.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok