Na így lehet túladósodni!

2018. december 6. Megsértette a hitelfékre, a tájékoztatásra és a nyilvántartási kötelezettségre vonatkozó szabályokat a Duna House ingatlanközvetítő holdinghoz tartozó közvetítő cég – állapította meg a felügyeleti hatóság. Engedhették például a lakáshitelhez szükséges önerőt személyi kölcsönnel pótolni.

Nemrégiben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik elemzésében azon borzongott, hogy milyen sok adós kerülhet veszélybe, ha kedvezőtlenebbé válik a gazdasági helyzet. A legnagyobb gondban az MNB által „túlvállalóknak” nevezett csoportba tartozók lehetnek. Elméletileg a jelenlegi szabályozás mellett a jövedelmi szinthez mérve túlzott eladósodottság csak akkor következhet be tömegesebben, ha a jegybank nem tartatja be az általa megalkotott szabályokat. A legutóbb nyilvánosságra hozott határozatuk szerint igyekeznek résen lenni.

Kiemelt összegű, 17 millió forint bírsággal sújtotta ugyanis az MNB a Hitelcentrum Szolgáltató Kft.-t – amely a felügyeleti hatóság szerint a Duna House Holding tagjaként jelentős szereplője a hitelközvetítői piacnak – mert a pénzpiaci többes ügynök a felügyeleti vizsgálat során nem tudta alátámasztani, hogy ajánlatai megtételekor vizsgálta-e az előírt hitelezhetőségi korlátokat, ezen belül azt sem, hogy ügyfelei rendelkeznek-e más hitelkérelemmel vagy egyéb hitellel. Így előfordulhatott, hogy az egy ügyfél számára adott jelzáloghitelek együttes állománya meghaladta az ingatlan értékének 80 százalékát. Több esetben vélelmezhető volt az is, hogy az ügyfél által ugyanakkor felvett személyi kölcsön valójában a szükséges önerőt pótolja.
Súlyosbító körülményként értékelte a felügyeleti hatóság, hogy a többszöri párhuzamos hitelfelvétel kockázatáról nem tájékoztatta megfelelően sem az ügyfeleket, sem a jelzáloghitelt folyósító hitelintézetet.
A társaság emellett többször nem adott át és elemzett kellő számú versengő hitelajánlatot ügyfeleinek. A nyilvántartásait nem a jogszabályoknak megfelelően vezette, és nem őrizte meg a működésének ellenőrzéséhez szükséges iratokat. Hiányos volt a megtartott oktatásokról, képzésekről szóló – a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő – nyilvántartás is. Panaszkezelési szabályzatának tartalma és közzététele sem felelt meg az előírásoknak: nem mindig nyújtott megfelelő tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségekről, illetve a panaszok teljes körű kivizsgálásának eredményéről sem.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok