Nagy változás az FHB-nál, de ez az ügyfeleket nem érinti

Na de mi lesz az Index sorsa?

Fotó: Kovács Attila, MTI
2016. október 15. Elképesztő gyorsasággal olvadt a Fidesszel egykor rendkívül jó kapcsolatban levő Spéder Zoltán vagyona. Mindehhez pedig úgy tűnik, az üzletember is készségesen asszisztált. Most már az a nagy kérdés, hogy mi lesz az Indexet is tartalmazó médiavállalkozással.

A takarékszövetkezeti szabályozást a már a mostani kormányzat alapjaiban alakította át, majd még az előző választások előtt felgyorsították az újonnan kialakított takarékszövetkezeti integráció „szívének”, a Takarékbanknak a privatizálását. Végül kialakult egy olyan konglomerátum, amiben az FHB Bank (nem mellékesen a Magyar Posta szerepe mellett) jelentős „játékossá” vált. Az idén nyáron a közvélemény számára teljesen váratlanul kitört a bankárháború, látványosan kegyvesztetté vált Spéder Zoltán (képünk még ez előttről való), aki haszonélvezője volt a változásoknak. Gyorsan törvényt is módosítottak ellene.

Augusztus végén a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. esett el Spéder szempontjából. Cége ugyanis szinte teljes egészében eladta abban levő érdekeltségét – 13,2 százalékkal az aktuális tőzsdei árnál olcsóbban. Spéder vezető tisztségéről is lemondott, megbízottja készségesen szavazott meg minden ellene szóló lépést. (Akit érdekelnek a részletek, érdemes a Hvg.hu erről szóló cikkét elolvasnia.)

Most tulajdonképpen a bankon is nagyot bukott


A folyamat tegnap továbbgördült. Eladta 14,354 százalékos részesedését a FHB Bankban a Spéder Zoltán többségi befolyása alatt álló A64 Vagyonkezelő Kft. – közölték a tőzsdezárást követően rendkívüli tájékoztatás keretében. A két vevő, a Fókusz Takarék és a B3 Takarék. (Ők ugye már az újabb, spédertelenített integráció részei.) Spéder kezében az ügylet után közvetlenül mindössze 0,017 százalék, de még közvetve is csak 0,319 százalék maradt. Az ügylet bejelentésével együtt a kibocsátó tudatta: Spéder a banknál nyolc éven át betöltött tisztségéről is lemondott.

Az eladásra a tőzsdén kívüli blokk-ügylet keretében került sor, az összesen 15 572 668 darab 100 forintos névértékű részvény 480 forintos árfolyamon cserélt gazdát. A parketten az FHB részvények pénteken 2 millió forintos forgalmat követően 499 forinton zártak. A banktól tehát az ellenséggé vált üzletember „csak” mintegy négy százalékos diszkonttal vált meg. Ez a számítás kicsit másképp néz viszont ki, ha a részvények 180 napos átlagárát, ami 526 forint, vagy éves átlagárát, ami 601 forint volt, nézzük.  Utóbbihoz képest már 20 százalék feletti az eladás miatti veszteség.

Mindig kapunk ilyen kérdéseket, így most azonnal jelezzük: az FHB ügyfeleit (kivéve talán néhány, nem megfelelő helyhez kötődő társaságot) egyáltalán nem érinti az ügylet. Sőt, az „újraépített” integráció és bankcsoport még hozhat a szolgáltatásokban akár kedvező változást is (az árakkal kapcsolatban erre nem igazán számítunk). Az FHB-nek a tőzsde honlapján közzétett tájékoztatása szerint a bankcsoport mára közel 350 ezer lakossági és több mint 10 ezer vállalati ügyféllel rendelkezik. A még baráti időszakban megvették az Allianz Bankot, 2013. szeptember elején az FHB-csoport tagja lett a Diófa Alapkezelő, amelynek vagyona 15,7 milliárd forintról 413 milliárd forintra emelkedett. 2013 novemberében vásárolták meg a Díjbeszedő csoport egy részét. Ugyanebben az évben az FHB 50 százalékos tulajdont szerzett a Magyar Posta Befektetési Szolgáltatóban is. A következő év elején a hitelintézet közvetetten 13,75 százalékos tulajdoni hányadot szerzett a Takarékbankban.

A média nehezen állhat így meg a lábán


A Spéder-birodalom várai a BIF (elesett), az FHB (elesett) és a CEMP. Utóbbi birtokolja az Index.hu, a Portfolio.hu, a Pénzcentrum.hu, a Napi.hu portálokat (korábban a Napi Gazdaság napilap is ide tartozott, de az először kormányhoz nagyon közeli kézbe került, mára pedig már a neve sincs meg, ez lett a Magyar Idők). A legnagyobb értéket jelentő Indexről rendre azt rebesgetik, hogy már el is adták. A szerkesztőséget mindenesetre arról tájékoztatták, hogy a portál értékesítését nem is tervezik.

A Népszabadságnál történtek után (erről bőségesen lehet olvasni a neten) még azt is mondhatjuk, egy ilyen cáfolat akár az eladás megerősítése is lehet. Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a Népszabadság osztrák tulajdonosát, Heinrich Pecinát korábban Spéder bizalmasának (sőt akár strómanjának is) tartották. Az FHB-ban pedig a Pecina érdekeltségébe tartozó VCP Finanz Holding még a Spéder cége által tegnapig birtokoltnál is nagyobb tulajdonrésszel rendelkezik.
A CEMP médiumai (beleértve az Indexet) abban az irodaházban működnek, amely a BIF tulajdona. Bármikor felmerülhet tehát a költözés szükségessége is. Azt pedig, hogy egy szerkesztőségre miként hathat, hogy csomagoljanak, mert másnap másutt kezdenek, a Népszabadságnál történtek után nem nehéz elképzelni.
A CEMP gazdasági helyzetéről pontos képet nem tudunk alkotni, már csak azért sem, mert 2015. évi mérlegére nem bukkantunk rá. Az előző évek azonban nem rajzolnak ki túl bíztató képet. A cég eladósodottságának mértéke határozottan magas (a bonitási mutató az optimálisan jóval egy alattihoz képest 10 feletti volt 2014-ben). A kötelezettségek többszörösére rúgtak a profitnak (érdekes lenne persze a csoport jövedelmezőségét úgy kiszámítani, hogy kivenni abból például azt, amit az FHB az integráció, vagy éppen a Posta által hirdetésre, szponzorációra itt költött). A CEMP egyébként 75,5 százalékban közvetlenül Spéder tulajdonában van, a további 24,5 százalékot a szlovák CEMP birtokolja.

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: B.Varga Judit–Lenkei Gábor
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok