A piacinál olcsóbb kamattal indul a konstrukció
2025. augusztus 22.
A tervek szerint szeptemberben startolnak a bankok a kkv-k számára kialakított új beruházási hitellel. A Minősített Vállalati Hitel (MVH) konstrukció célja, hogy a cégek számára átláthatóbb, egységesebb és kedvezőbb feltételekkel kínált gyors beruházási hitelek legyenek elérhetőek a piacon. Táblázatba szedve mutatjuk az MVH és a támogatott kkv hitelek összehasonlítását.
Augusztus elején jelentette be a Magyar Nemzeti Bank, hogy a lakosság esetében már jól működő Minősített Fogyasztóbarát termékek mintájára elindítja a Minősített Vállalati Hitel (MVH) konstrukciót, amiről a Magyar Bankszövetséggel is megállapodott.
A magas hitelezési kapacitások ellenére az MNB meglátása szerint ugyanis a jelenlegi piaci környezetben a bankok kkv-k számára elérhető, nem állami kamattámogatott hiteltermékei nagyon heterogének, kondícióik és adminisztrációjuk pedig sok esetben nem versenyképes a vállalkozások számára. A bankok augusztus 1-jétől pályázhatnak a hiteleik minősítésére, ezt a bejelentések szerint már többen meg is tették (például az OTP és az Erste), így várhatóan szeptembertől elérhetővé válik a kkv-k számára a hitel.
A jelenleg elérhető támogatott hitelekkel szemben ez egy piaci árazású kölcsön lesz, a kamata lehet fix vagy változó, a futamideje pedig legfeljebb 10 év. A maximális összeg legalább 300 millió forint lehet, de ennél többet is adhat a bank. A folyósítási díj pedig nem lehet több 1 százaléknál, de legfeljebb 1 millió forintot számíthatnak fel így a hitelintézetek. Gyors elbírálást vár el az MNB, ami legfeljebb 15 munkanapot jelent. Díjmentes előtörlesztést is biztosítani kell.
A hitel kamata referencia kamathoz kötődik. (Ez várhatóan Bubor vagy BIRS lesz.) Erre a bank kamatfelárat tesz, ami a futamidő első harmadában, de legfeljebb a futamidő első két évében legfeljebb 0 bázispont lehet, ezt követően pedig nem haladhatja meg a 350 bázispontot. Vagyis a hitel a kezdeti időszakban a piaci árazásnál olcsóbb lesz.
Az államtitkár szerint leginkább a kamatteher tekintetében kedvezőbbek a támogatott hitelek, ugyanakkor a hitelbírálati, illetve a folyósítási határidő ígéretét tekintve az MVH a legkedvezőbbnek tűnő opció a vizsgált hiteltermékek közül, bár még nincsenek szerződött ügylet referenciák. Az SZKP, valamint az uniós hitelprogramok esetében is hosszabb a hitelbírálat, miközben a folyósítás utóbbiak esetében – a tárgyi eszközök beszerzésének kivételével – csak a számlák benyújtását követően történik meg.
A Nemzetgazdasági Minisztérium – kérésünkre – táblázatban elküldte az MVH és a támogatott hitelek összehasonítását táblázatba szedve.
Forrás: NGM
Szerző: Lovas Judit
Címkék: MVH, Minősített Vállalati Hitel, MNB, bankok, kkv, beruházás, kisvállalkozás, vállalkozás, Bankszövetség
Mutatjuk, mit kell tudni az új kkv hitelről
Fotó: clipart.com
Augusztus elején jelentette be a Magyar Nemzeti Bank, hogy a lakosság esetében már jól működő Minősített Fogyasztóbarát termékek mintájára elindítja a Minősített Vállalati Hitel (MVH) konstrukciót, amiről a Magyar Bankszövetséggel is megállapodott.
A magas hitelezési kapacitások ellenére az MNB meglátása szerint ugyanis a jelenlegi piaci környezetben a bankok kkv-k számára elérhető, nem állami kamattámogatott hiteltermékei nagyon heterogének, kondícióik és adminisztrációjuk pedig sok esetben nem versenyképes a vállalkozások számára. A bankok augusztus 1-jétől pályázhatnak a hiteleik minősítésére, ezt a bejelentések szerint már többen meg is tették (például az OTP és az Erste), így várhatóan szeptembertől elérhetővé válik a kkv-k számára a hitel.
Mit lehet tudni az MVH-ról?
A Minősített Vállalati Hitelt mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínálják majd, széleskörű beruházási célra lehet igénybe venni. A konstrukciót bármely szektorban működő kkv igényelheti, de legalább 2 lezárt üzleti év szükséges.A jelenleg elérhető támogatott hitelekkel szemben ez egy piaci árazású kölcsön lesz, a kamata lehet fix vagy változó, a futamideje pedig legfeljebb 10 év. A maximális összeg legalább 300 millió forint lehet, de ennél többet is adhat a bank. A folyósítási díj pedig nem lehet több 1 százaléknál, de legfeljebb 1 millió forintot számíthatnak fel így a hitelintézetek. Gyors elbírálást vár el az MNB, ami legfeljebb 15 munkanapot jelent. Díjmentes előtörlesztést is biztosítani kell.
A hitel kamata referencia kamathoz kötődik. (Ez várhatóan Bubor vagy BIRS lesz.) Erre a bank kamatfelárat tesz, ami a futamidő első harmadában, de legfeljebb a futamidő első két évében legfeljebb 0 bázispont lehet, ezt követően pedig nem haladhatja meg a 350 bázispontot. Vagyis a hitel a kezdeti időszakban a piaci árazásnál olcsóbb lesz.
És ha van támogatott hitel?
Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Portfolión tegnap megjelent cikkében összehasonlította a jelenleg is futó, támogatott hiteleket (Széchenyi Kártya Program (SZKP) keretén belül futó Széchenyi Beruházási Hitel MAX+, Nemzeti Bajnokok Hitelprogram és KKV Technológia Plusz Hitelprogram) és az MVH-t.Az államtitkár szerint leginkább a kamatteher tekintetében kedvezőbbek a támogatott hitelek, ugyanakkor a hitelbírálati, illetve a folyósítási határidő ígéretét tekintve az MVH a legkedvezőbbnek tűnő opció a vizsgált hiteltermékek közül, bár még nincsenek szerződött ügylet referenciák. Az SZKP, valamint az uniós hitelprogramok esetében is hosszabb a hitelbírálat, miközben a folyósítás utóbbiak esetében – a tárgyi eszközök beszerzésének kivételével – csak a számlák benyújtását követően történik meg.
Mitől lehet vonzó?
Összességében az látszik, hogy a feltételek alapján a Minősített Vállalati Hitel gyors, egyszerű, átlátható finanszírozást jelenhet, ideális lehet, ha a beruházás gyorsan indulna. A piacinál alacsonyabb kamatterhelést jelent az első időszakban, a jövőbeni kamatcsökkenések esetén változó kamatra épülve még kedvezőbb lehet. Megbízható, piaci alapú alternatíva lehet azoknak, akik vagy nem felelnek meg kormányzati támogatás feltételeinek, vagy egyszerű, rugalmas hitelt szeretnének.A Nemzetgazdasági Minisztérium – kérésünkre – táblázatban elküldte az MVH és a támogatott hitelek összehasonítását táblázatba szedve.
| Paraméterek | Minősített Vállalati Hitel | Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ | Nemzeti Bajnokok Hitelprogram | KKV Technológia Plusz Hitelprogram |
|---|---|---|---|---|
| Igénylők köre | Magyarországon székhellyel rendelkező kkv-k | Működő magyar kkv-k | A legutolsó lezárt üzleti évben min. 100 millió Ft árbevétel és min. 5 fő foglalkoztatottal rendelkező kkv | Magyarország területén, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező kkv-k |
| Minimális lezárt üzleti évek száma | 2 | 1 | 3 | – |
| Maximális futamidő | 10 év | 10 év (minimum 13 hónap) | 10 év | 10 év |
| Maximális rendelkezésre tartási idő | 23 hónap | 23 hónap | 24 hónap | 24 hónap |
| Türelmi idő | Max. 24 hónap, min. a rendelkezésre tartási idő hosszával megegyező | Max. 24 hónap, min. a rendelkezésre tartási idő hosszával megegyező | A rendelkezésre tartási idő végétől az eredményességmérés időpontjáig | A rendelkezésre tartási idő végétől számított 1-6 hónap |
| Kamat | Változó és/vagy futamidő végéig fix kamatozás, banki szabályok szerint | Fix (normál: 3% / zöld: 1,5%) | 0% / év | 0% / év |
| Kamatfelár a futamidő első harmadában | Max. 0 bázispont (0%) | – | – | – |
| Kamatfelár a kedvezményes időszak után | Max. 350 bázispont | – | – | – |
| Kezességi díj | – | átmenetileg kedvezményes 0% | – | – |
| Elérhető legmagasabb hitelösszeg | Min. 300 millió Ft (hitelnyújtónként ettől felfelé eltérhet) | 500 millió Ft | 600 millió Ft, amelynek max. 30%-a lehet vissza nem térítendő támogatás | 5-150 millió Ft |
| Számlaforgalmi előírás | Banki szabályok szerint | Az éves számlaforgalom elérje a jóváhagyott hitelösszeg kétszeresét | – | – |
| Önerő | Banki szabályok szerint | A beruházás teljes költségének min. 10%-a | A beruházás teljes költségének min. 10%-a (regionális beruházási támogatással érintett költségtételek esetén 25%) | A beruházás teljes költségének min. 10%-a (regionális beruházási támogatással érintett költségtételek esetén 25%) |
| Törlesztés | Banki szabályok szerint | A türelmi idő lejárta után indul, havi vagy negyedéves ütemezésben, egyenlő részletekben | A türelmi idő lejártát követően havonta, egyenlő részletekben | A türelmi idő lejártát követően havonta, egyenlő részletekben |
| Hitelbírálati határidő | 15 nap | 15–30 nap | 15–30 nap | 15–30 nap |
| Folyósítási határidő | 10 munkanap a feltételek teljesítésétől | Szerződéskötést és feltételek teljesítését követően a banki folyósítási szabályok szerint | A tárgyi eszközökre vonatkozóan 100% szállítói előleg igényelhető, a további folyósítás a számlák benyújtását követően lehetséges | A tárgyi eszközökre vonatkozóan 100% szállítói előleg igényelhető, a további folyósítás a számlák benyújtását követően lehetséges |
| Díjak | Max. 1% vagy max. 1 millió Ft ügyintézési díj | Szerződéskötési díj | Nem kerülnek felszámításra | Nem kerülnek felszámításra |
| Díjmentes előtörlesztés | Változó kamatozásnál a türelmi idő után; max. 1 éves kamatrögzítésnél évente min. 2 alkalommal; 1 évnél hosszabb, de nem végig fixnél minden kamatfordulókor | Nincs általánosan; a bank és program feltételei szerint | Bármikor előtörleszthető vagy végtörleszthető | Bármikor előtörleszthető vagy végtörleszthető |
| Hitelcél | Széles körű beruházási célokra | Széles körű beruházási célokra, beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz max. 20% | Széles körű beruházási célokra | Széles körű beruházási célokra |
| Biztosíték | A bank belső szabályzata szerint | Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 80%-os készfizető kezessége | A finanszírozási összeg 50%-ának megfelelő, beruházás tárgya kötelezően bevonandó | A finanszírozási összeg 50%-ának megfelelő, beruházás tárgya kötelezően bevonandó |
Forrás: NGM
Szerző: Lovas Judit
Címkék: MVH, Minősített Vállalati Hitel, MNB, bankok, kkv, beruházás, kisvállalkozás, vállalkozás, Bankszövetség
Kapcsolódó anyagok
- 2026.02.16 - Megint drágulnak a céges bankszámlák
- 2025.12.08 - Több ezer kisvállalkozást figyelmeztet a NAV
- 2025.12.03 - Nemcsak támogatást, adókedvezményt is kaphatnak a cégek az energiatárolókra
- 2025.11.16 - Kiemelkedő vállalkozásokat díjazott az OTP
- 2025.11.10 - Elképesztő roham indult az olcsó céges hitelért
- 2025.10.14 - Közös számlacsomagot indított a BinX és Számlázz.hu
- 2025.10.09 - Kiderült, mi eddig az Otthon Start mérlege
- 2025.10.06 - Mától vehetik fel a kisebb cégek a fix 3 százalékos hitelt
- 2025.08.01 - Megjelent a minősített céges kölcsön
- 2025.05.23 - Nyakunkon a cégek adóbevallása
- 2025.02.17 - Megugrott a kényszertörlési eljárások száma
- 2025.02.16 - Sohasem volt ilyen alacsony a cégeknél az innováció
- 2025.02.03 - Márciustól csökken a Széchenyi kártyahitelek kamata
További kapcsolódó anyagok