Mutatjuk, mely csemegeuborkák buktak meg a hatósági teszten
2020. június 30. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programja most 32 csemegeuborkát tesztelt. Az eredményeket a savanyú jelzővel illették, 21 termék esetében kellett ugyanis hatósági eljárást indítaniuk.A hatályos szabályozás szerint a csemegeuborkában lévő nyers uborkák mérete 3-6 cm-től egészen 12-14 cm-ig terjedhet. A Szupermenta csemegeuborka tesztjébe végül 29 „6-9 cm-es” és 3 „5-8 cm-es” termék került be, így összesen 29 márka, 32 savanyúsága képviseltette magát. A Nébih laboratóriumaiban többek között élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból vizsgálták a termékeket a szakemberek, köztük ellenőrizték az adalékanyagok jelenlétét is.
Élelmiszerbiztonsági szempontból megnyugtató, hogy a vizsgálatok egy esetben sem mutattak ki határértéket meghaladó növényvédőszer-maradékot, sőt a mustármag allergénvizsgálat során is mindent rendben találtak a szakemberek.
A vizsgálatok során ugyanakkor kiderült, hogy 2 termék töltőtömege kevesebb a csomagoláson feltüntetettnél. Egy a kategóriában nem megengedett édesítőszerrel, egy másik pedig a jelölése szerint tartósítószerrel készült. Utóbbi esetben a problémát az jelentette, hogy a csemegeuborkák előállításánál egyáltalán nem lehet tartósítószert használni. A külső megjelenéssel is akadt probléma: 1 termék a feltüntetett 6-9 cm-es uborkaméretet meghaladó, azaz 9 cm-nél nagyobb uborkákat is tarta
A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. A dobogó legfelső fokára a Szatmár aranya kicsi csemegeuborka 6-9 cm állhatott, második helyen az Aro csemegeuborka 6-9 cm végzett, míg a harmadik helyet az Auchan csemegeuborka 6-9 cm érdemelte ki.
Az összegzés szerint 5 esetben minőségi, illetve összetételi hiba miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki a hatósági felügyelők. Gond azonban ezeken felül is akadt. Az előírások értelmében a d-kámfor aromaanyag a savanyúságok készítéséhez nem használható. Ezzel szemben a tesztelt csemegeuborkák közül 11 esetben d-kámfort is tartalmazó „csemegeuborka aromát” használtak fel.A legtöbb „csemegeuborka aromát” ugyanaz az aromagyártó szállította az érintett feldolgozóknak. A megtévesztő és hiányos termékspecifikációt készítő aromagyártó céggel szemben hatósági eljárást indítottak a szakemberek, és élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: termékteszt, Nébih, szupermenta, csemegeuborka, savanyúság
Kapcsolódó anyagok
- 2021.04.21 - A paprika vetőmagok 40 százalékánál talált gondot a hatóság
- 2021.03.30 - Melyik a legjobb üveges torma?
- 2021.01.26 - Melyik a legjobb mogyorókrém?
- 2020.12.11 - Több felvizezett gesztenyepürét talált a hatóság
- 2020.11.25 - Nem árt tudni, ezek a hajszárítók életveszélyesek!
- 2020.11.22 - Hatékony mosóport akar? Kimutatták, mit érdemes venni
- 2020.11.18 - A cicakaják 40 százalékának kifogásolható a minősége
- 2020.09.23 - Kiderült, milyen előrecsomagolt kenyeret érdemes venni
- 2020.07.15 - Sok ál-őstermelőt buktattak le
- 2020.07.08 - Nagy a baj a plüssjátékokkal
- 2020.07.03 - Mindent vert a DM sajátmárkás mosogatója
- 2020.05.25 - Borból sem a legdrágább lehet a legjobb
- 2020.04.22 - Meglepően szórnak a mosogatógépek árai
- 2020.04.06 - Mutatjuk, melyik sonka túlsózott
- 2020.02.07 - Csepegő hipókra figyelmeztet a minisztérium
- 2019.12.27 - A Penny virslije zsírosabb a bevallottnál
- 2019.12.17 - Bukott a Metro margarinja, élen a Pennyben vett Líra
További kapcsolódó anyagok