Sokat lehet spórolni, drasztikusan estek az árak
2015. november 17.
A novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban akár 20 százalékkal olcsóbban is casco biztosításhoz juthatnak a váltók, de az akciók között ajándék „okosCASCO” feltöltést is találhatunk. Ez utóbbi olyan újfajta biztosítást takar, ahol percalapú elszámolás alapján az autóra leselkedő tényleges kockázat után kell fizetni. A standard casco változatokhoz képest itt 50 százalék is lehet a megtakarítás. Most érdemes körülnézni, hiszen az elmúlt években egyébként is nagyot csökkent a casco ára.
A november 1-jével indult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban több biztosítónál ismét találkozhatunk casco együttkötési kedvezménnyel. Ennek köszönhetően a normál díjnál akár 20 százalékkal olcsóbban is köthetünk cascot az autónkra – mondta portálunknak Cselovszki Zsolt, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjármű szekciójának vezetője. A helyzetet azonban nehezíti, hogy a casco és a kgfb évfordulója a legtöbb autósnál elválik egymástól, ráadásul éppen azoknál az autóknál, amelyek most a kampányban köthetnek kötelezőt (2010. előtt autót vásárlók). Erre a problémára pedig a biztosítók közül csak nagyon kevesen találtak megoldást. Ezért sokszor azoknak lehet alternatíva az együttkötés, akiknek jelenleg nincs casco biztosításuk.
Csakhogy az idősebb gépkocsikra nem szívesen kötnek az autósok cascot, annak ellenére, hogy – amennyiben másikat kellene venniük – nem tudnák pótolni az elveszett vagy összetört gépkocsit. Az elmúlt években – éppen az öregedő gépkocsipark miatt – sorra vezettek be a biztosítók a rész-casco biztosítást, ami csak egy-egy kockázatra (pl. törés, lopás vagy elemi kár) fizet. Ezek olcsóbbak a standard, minden kockázata kiterjedő terméknél, mégsem emelkedett a biztosítást kötők száma. Az autók mindössze 20 százalékának, körülbelül 810 ezer gépjárműnek van cascoja, ez a szám pedig évek óta stagnál vagy lassan csökken (2007-ben még 867 ezer volt).
Pedig az elmúlt években nagyot esett a casco biztosítások ára. Míg nyolc évvel ezelőtt 150 ezer forint körül alakult az éves átlagdíj, ez ma 80 ezer forint körül van. Sőt, egy közép- vagy kiskategóriás új autóra már 60-70 ezer forintért is lehet szerződni, míg korábban ez 100 ezer forint felett volt – mondta Cselovszki Zsolt. A szakember szerint elképzelhető, hogy az autósok nincsenek tisztában az árakkal, nem követték a casco piacán az áresést.
A casco árát csökkentheti az a legújabb „smartCASCO” vagy „okosCASCO” elnevezéssel futó biztosítás, amelynél az autós a pillanatnyi valós kockázatnak megfelelő díjat fizeti. Attól függően, hogy az autó forgalomban van, azaz mozog, vagy éppen parkol, más díjat számláz a biztosító (parkolóban álló autót nem tud összetörni a vezetője). Az ügyfél – egy mobiltelefonos alkalmazás és előre feltöltött (prepaid) egyenlege segítségével – annak megfelelően fizet, hogy miként használja az autóját. A szolgáltatás igényléséhez és használatához elegendő letölteni az ingyenes alkalmazást az okostelefonra (Androidra innen, IOS-re innen), és néhány lépésben megköthető a smartCASCO – mondta portálunknak Marosvölgyi Péter, az Aegon Biztosító online értékesítési igazgatója. Az ehhez szükséges szemlefotók elkészítése a keretalkalmazásban történik. A szerződés a sikeres díjfizetés után azonnal érvénybe lép. A biztosítónak emellett azonban rendelkezésre áll a szokásos 15 napos kockázatelbírálási idő.
A telefont menet közben mindig az autóban kell tartani bekapcsolva és engedélyezve a GPS-kapcsolatot. A telefon a mozgás alapján figyelmeztet, ha mozgó üzemmódba kell állítani a biztosítást. Ha valaki elfelejti, később is mozgó autó módra válthat, azonban ha már 500 méternél messzebb jár az utolsó parkolási helyértől, akkor egy 15 perces várakozási idő lép be a biztosító kockázatviselésében.
A smartCASCO-hoz kiegészítő szolgáltatások széles köre választható, amelyek szintén be- és kikapcsolhatók. Így például, ha poggyászbiztosítást vagy éppen kisállat biztosítást is szeretne valaki, azt sem kell a szerződés teljes tartamára igénybe venni, hanem elég csak akkor bekapcsolnia, amikor ténylegesen szükség van rá. Mindemellett az alkalmazás segítségével az ügyfél azt is pontosan nyomon követheti, hogy mennyit közlekedett az autóval.
Az Aegon Biztosító nyáron rukkolt elő az új szolgáltatással, a mostani kötelező kampányban pedig a náluk szerződő ügyfél 500 forintos bónusz feltöltést kap a smartCASCO befizetéséhez. Nem titkolt cél az új termék népszerűsítése. A biztosító modellszámításai azt mutatják, hogy a smartCASCOval elért árelőny akár több mint 50 százalékos is lehet a piacon elérhető standard változatokhoz képest. Egy Budapesten használt, ötéves, 1.4-es, benzines Opel Astránál – heti négy óra vezetést feltételezve – tíz százalékos, minimum ötvenezer forintos önrész mellett 53357 forint a smartCASCO díja egy évre, miközben az összehasonlító oldalak kalkulációi alapján a standard konstrukcióké évi kilencvenezer forinttól indul. Hasonló paramétereket feltételezve egy révfülöpi telephelyű, nyolc éves Skoda Octavia smartCASCO díja pedig harmincezer forint alatti, miközben a klasszikus konstrukciónál 50 ezer forint körül érhető el a legkedvezőbb ajánlat.
Az egyértelműen kimutatható, hogy akiknek sokat áll az autójuk (például csak hétvégén használják), a kockázatok kivédése érdekében érdemes ezt a cascot megkötni. Az eddigi tapasztalatok alapján olyan ügyfelek is megkötötték ezt a biztosítást, akiknek csak bizonyos ideig volt szükségük rá, például egy külföldi utazáshoz. De érdemes lett volna sokaknak szerződniük akár csak rövid ideig is akkor, amikor például bizonytalan volt, hogy ki mikor fizeti ki az Astra Biztosítónál kgfb-biztosítással rendelkezők által okozott károkat. Mint akkor megírtuk, izgulhattak az autósok, hogy astrással ne ütközzenek. (Ma már a MABISZ fogadja ezeket a kárbejelentéseket, és fizeti is a károkat.) Akinek volt/van cascoja, annak gyorsan rendezi a casco biztosítása a másik autós által okozott kárt is, ha probléma merül fel a másik kötelezőjével kapcsolatban.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: autó, casco, biztosítás, Aegon, smartCASCO, kgfb, kötelező felelősségbiztosítás, gépkocsi, casco együttkötés, okosCASCO
Most érdemes cascot kötni!
Fotó: Mihádák Zoltán, MTI

Tovább felezhető az ár

Rövid használatra is

Kapcsolódó anyagok
- 2017.11.06 - Kgfb: rekord díjemelés
- 2016.09.29 - Megint drágulhat a kötelező
- 2016.06.20 - Így védd a kocsidat a feltörés ellen!
- 2016.06.08 - Időzített bombák rohangálnak az utakon
- 2016.05.24 - Spéci cascót kínálnak a suzukisoknak
- 2016.02.18 - Sok kgfb-ügyfelet vert át a Groupama
- 2016.02.10 - Kgfb: vigyázat a díjfizetéssel!
- 2016.02.05 - Astra-károsult? Ha nem kgfb-kár, rohanjon a románokhoz!
- 2016.01.12 - Vigyázat! Még 16 ezer astrás rohangál az utakon, pedig elindult a felszámolás
- 2015.11.18 - Mégsem megy olyan jól az országnak
- 2015.11.15 - Lehullt a lepel: hatalmas díjemelések a kötelezőnél
- 2015.11.06 - Autósok figyelem! Fontos levél érkezik
- 2015.10.08 - Mától mindenki megszabadulhat az Astra Biztosítótól
- 2015.10.01 - Törvénymódosítással szabadulhat az Astra Biztosítótól
- 2015.09.28 - Szerdáig szabadulhat az Astra Biztosítótól
- 2015.09.15 - Amikor kelendő a drágább biztosítás is
- 2015.09.02 - Csak Astra Biztosítós autóval ne ütközzön!
- 2015.08.26 - Elbukott az Astra Biztosító
- 2015.08.19 - Itt a bizonyíték: drágább lett a kötelező
- 2015.08.06 - 76 milliós bírságot kapott az Uniqa Biztosító
- 2015.07.23 - Így csökkenthető felére a casco ára
- 2015.06.09 - Autóbiztosítás: horror díjak jöttek
- 2015.03.19 - Mi tegyünk, ha kátyúra futunk?
- 2015.02.20 - Ezt nem tudják az autósok a kötelezőről
- 2015.02.17 - Több százezer autósnak fontos határidő közeleg!
- 2015.01.29 - Drágul a casco, de nem mindenkinek
- 2014.11.28 - Kötelező: most lépjen, mert lejár a határidő!
További kapcsolódó anyagok