A zéró kamatok miatt 13 ezer milliárd forint hever parlagon

Moratórium nélkül nagy lenne a baj

2020. november 20. A nulla százalékos banki kamatoknak köszönhetően újabb rekordot dönt a lakosság készpénzállománya, és a lekötetlen betétek is csúcsra járnak. Emiatt már több mint 13 ezer milliárd forint hever parlagon. Bár első ránézésre szépen hízik a háztartások pénzügyi vagyona, a hitelfizetési moratórium nélkül nem lenne ilyen fényes a helyzet.

Hiába tűnik úgy a számok alapján, hogy a koronavírus-járvány nem érintette meg a megtakarításokat, hiszen szép ütemben hízik a lakosság pénzügyi vagyona, a valóság ennél sokkal rosszabb. A hitelfizetési moratórium ugyanis – a kormány állítása szerint is – kétezer-milliárd forintot hagy év végéig a családoknál és a vállalatoknál. Egyelőre nehéz lenne szétszálazni, hogy ebből mennyi marad a lakosságnál, mennyi a cégeknél, de ha nagyjából fele-fele arányról beszélünk, akkor ezermilliárdot jelenthet a lakosságnak.

Az MNB legfrissebb adatai szerint a második és a harmadik negyedévben (ezeket már érintette a koronavírus-járvány) a tranzakcióknak köszönhetően csaknem ugyanannyival (1854 milliárd forint) hízott a háztartások pénzügyi vagyona, mint 2019 hasonló időszakában. Csakhogy akkor törlesztették is a hiteleiket az emberek, míg idén ugyanebben az időszakban az adósok 60 százaléka már nem. Vagyis annak, akinek éppen nem kenyérre vagy más kiadásra kellett az így megspórolt pénz, ebből is növelhette megtakarítását. A háztartások pénzügyi vagyona az MNB adatai szerint 63804 milliárd forintra nőtt, míg a kötelezettségek 11130-ra, így a nettó pénzügyi vagyon 52674 milliárd forintra emelkedett szeptember végére. 

Sokan már felélik a megtakarítást

Közben pedig sokan nyúltak a már korábban félretett pénzükhöz. Az OTP Öngondoskodási Index 9 éves történetében soha nem volt ilyen kevés háztartásnak megtakarítása, mint amit a legutóbbi felmérés mutatott. Az elmúlt hónapokban a lakosság harmadának romlott a helyzete a koronavírus-járvány hatására. Közel 60 százalékuk a nadrágszíjat húzta meg, nagyjából a felük pedig arra kényszerült, hogy a megtakarításaihoz nyúljon. 

A készpénz az első számú megtakarítás, amihez az emberek nyúlnak. Így aki tud, ebben tesz félre, de a gyakorlatilag nulla százalékos banki kamatok sem segítik a készpénz leépítését. Szeptember végére 5713 milliárd forint készpénzt tartott a lakosság, ami 517 milliárddal több, mint az év elején.  A 9160 milliárd forint bankbetét döntő része 7514 milliárd forint lekötetlenül, folyószámlán hever a bankokban. Miközben 800 milliárd forinttal több forint bankbetétet tart a lakosság, mint év elején, ebből 700 milliárd a lekötetlen pénz mennyiségét növelte. Elmondhatjuk, hogy a készpénzzel együtt 13 ezer milliárd forintnyi pénz hever parlagon. Ezek a vagyonok lesznek az elsők, amelyek elpárolognak majd, ha a bajba jutottak felhasználják.

Az állampapírt még veszik

Egyelőre az állampapír-állomány is szépen hízik, bár messze nem olyan mértékben, mint 2019-ben. Mint korábban megírtuk, tavaly a kormány legmerészebb álmait is túlszárnyalta a szuperállampapír sikere: a tervezettnél csaknem háromszor több lakossági megtakarítást sikerült megszerezni, 2268 milliárd forinttal 8047 milliárd forintra nőtt a lakosság kezében lévő állampapír-állomány. Idén szeptember végéig ugyanakkor összesen csak 686 milliárd forinttal (a harmadik negyedévben 223 milliárddal) nőtt az állomány 8734 milliárd forintra. A népszerűség nem csoda, bár a növekvő infláció mellett már messze nem olyan látványos a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) 5 évre átlagosan évi 4,95 százalékot hozó hozama. Ugyanakkor a gyakorlatilag nullaközeli betéti kamatok mellett sokkal vonzóbb megtakarítás. Így nem csoda, hogy lekötött betétben már csak 1646 milliárd forintot tartanak az emberek.


A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.  

Nézze meg korábbi karikatúránkat is!

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!

 Top ajánlatok 5 millió forintra 

Bank 3 hónapraBank 4 hónapraBank6 hónapraBank12 hónapra
Budapest0,20%Budapest*0,90%Budapest0,10%Budapest0,50%
MKB0,10%Budapest 0,10%MKB0,10%MKB0,10%
Unicredit0,10%  CIB0,03%CIB0,03%
*A bankba érkező új pénzre   Forrás: Azénpénzem.hu kalkulátor a banki hirdetmények alapján
.                                

A lakossági állampapírok kamata

Állampapír neveFutamidőÉves kamatÉves kamat számítása
Prémium Euró Magyar Állampapír 2023/X3 év1,10% 
Prémium Euró Magyar Állampapír 2025/X5 év 1,25% 
Egyéves Magyar Állampapír1 év2,50%EHM* 2,47%
Prémium Magyar Állampapír 2023/L3 év4,40%Infláció + 1,0%  
Prémium Magyar Állampapír 2025/J5 év4,80%Infláció + 1,4% 
 
Kincstári Takarékjegy1 év2,25% 
Kincstári Takarékjegy II. 2 év2,75%EHM* 2,71%
Magyar Állampapír Plusz5 év 3,50-6,00%EHM* 4,95%
 (nyomdai is)első félévben3,50% 
 második félévben4,00% 
 2. évben4,50% 
 3. évben5,00% 
 4. évben5,50% 
 5. évben6,00% 
Babakötvény 2033-39/S 6,40%Infláció + 3,00%
Babakötvény 2032/S** 5,80%Infláció + 3,00%
Forrás: www.allampapir.hu 

*EHM: egységesített értékpapír hozam mutató; Lejáratig számított éves hozam
**kamatforduló december 2-án


Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok