Rossz a cipő? Átverés lehet a vizsgálat
2016. október 12.
Körülbelül egy éve megváltoztak a fogyasztóvédelmi rendelkezések, hogy zökkenőmentesebbé válhasson a panaszok ügyintézése. Hiába azonban a módosítás, ha a minőségi kifogásokat sokszor saját kézben levő „szakértői” véleményekkel utasítják el. Ezt tapasztalják a már több jogosítvánnyal rendelkező békéltetők a cipőknél, de a mobiltelefonoknál is.
A vállalkozások korábban maguk dönthettek arról, megjelennek-e a békéltető testület előtt. Tavaly szeptember 11-én azonban az alternatív vitarendezési eljárásban kötelező az együttműködés. Változás még, hogy jogvita esetén tájékoztatást kell adni a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületekhez való fordulás lehetőségéről, annak elérhetőségéről. Azt gondolnánk, ezzel szárnyakat kaphatott a békéltetés.
A megyei szervezetek tapasztalatai alapján azonban úgy tűnik, akad még gond. Például Baranya megyében az idén június végéig a kifogásolt termékek közül majdnem minden második cipő volt. Tavaly az egész évben még nem egészen egyharmados arányról lehetett beszélni. Somogyban a panaszok közel egyharmadát 2015-ben hibás sportcipők miatt nyújtották be.
A probléma persze nem az, hogy sokan panaszkodnak a megvett lábbelire, hanem az, hogy ezt meglehetősen reménytelenül teszik. A győri békéltetők szerint a kereskedések a jogszabály ismeretében minden esetben el is küldik szakértői vizsgálatra a kifogásolt cipőt, de valahogy szinte kivétel nélkül alaptalannak tartja a vizsgálat a panaszt. Mint megjegyzik: sajnos az eljáró tanácsnak csak rendkívül indokolt esetben van lehetősége ezeket a szakértői véleményeket felülbírálni. Azt javasolják tehát mindenkinek, hogy kérjen más intézettől szakértői véleményt.
A vállalkozások elfogult, sablonszerű szakértői véleményekre (Cipőkontroll Kft., Bimeo Kft., Kiss Béla) alapozva rutinszerűen utasítják el az egyébként megalapozott fogyasztói igényeket – állította a Nógrád megyei békéltető testület. Borsodban azt érzékelték, hogy a márkás cipők közül nagyon sok hibásodik meg hat hónapon belül, a fogyasztói panaszokat pedig rendre nem megfelelő használat miatt utasítják el. Másutt is úgy látják, hogy a vállalkozások igen gyakran bújnak ki kötelezettségeik teljesítése alól, amit a jogszabályi hiányosságok, vagyis az akkreditált minőségvizsgáló intézetek hiánya tesz lehetővé.
A megyei békéltetők jelentéseit olvasgatva jól látszik, hogy a cipők mellett nagy bosszúságot okoznak még a vevőknek a mobiltelefonok. Mint több megyei szervezet is megállapította: a vállalkozások sokszor a saját szakszervizük – elfogulatlannak nem tekinthető – megállapításaira alapozzák elutasító álláspontjaikat. Baranyában a híradástechnika terén a panaszok fő oka a mobiltelefonok, okostelefonok jótállási időn belüli meghibásodása és a javítás vagy csere elutasítása, illetve a jótállás megvonása. Az eljárások tapasztalatai Somogy megyében is azt mutatták, hogy mindhárom nagy szolgáltató a szakvéleményre hivatkozva ragaszkodik eredeti (elutasító) álláspontjához.
Borsodban a nagy mobilszolgáltatók, de a kisebb üzletek ellen is számos panasz érkezett. Ebben a megyében is azt állapították meg, hogy az eladók nem hajlandóak a jótállás alá eső termékek körében független szakvélemény beszerzésére, hanem a márkaszerviz javítási jegyzőkönyvére alapozva vonják meg a garanciát. A Győr-Moson-Sopron megyei testület külön kiemelte, hogy „nem tartja jónak” a Vodafone eljárásait az ilyen jellegű panaszok intézésében, válaszaik sok esetben sablonosak.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vásárlás, fogyasztóvédelem, békéltetés, cipők, mobilok, jótállás, szavatosság
Mobil: megvonhatják a jótállást

Az NFH-hoz is lehet fordulni
A vállalkozások elfogult, sablonszerű szakértői véleményekre (Cipőkontroll Kft., Bimeo Kft., Kiss Béla) alapozva rutinszerűen utasítják el az egyébként megalapozott fogyasztói igényeket – állította a Nógrád megyei békéltető testület. Borsodban azt érzékelték, hogy a márkás cipők közül nagyon sok hibásodik meg hat hónapon belül, a fogyasztói panaszokat pedig rendre nem megfelelő használat miatt utasítják el. Másutt is úgy látják, hogy a vállalkozások igen gyakran bújnak ki kötelezettségeik teljesítése alól, amit a jogszabályi hiányosságok, vagyis az akkreditált minőségvizsgáló intézetek hiánya tesz lehetővé.
Egyre több az interneten vásárolt termék. Ezek meghibásodása esetén pedig a tapasztalatok szerint nehézkes a garanciális javítás és csereigény érvényesítése.
Lábbeli vásárlása esetén – tette nemrégiben közzé a fogyasztóvédelmi hatóság (NFH) – 2 éves szavatossági jog illeti meg a fogyasztót. Ebben az időszakban akkor lehet reklamálni, ha a cipő a rendeltetésszerű használat és ápolás ellenére is meghibásodik. Az első 6 hónapban a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy a termék hibája fennállt-e már a vásárlás pillanatában is, vagy később – helytelen használat miatt – keletkezett. Fél év után ez azonban már a fogyasztó feladata. Jó tudni, hogy a vizsgálatokat az NFH-nál is lehet kezdeményezni. A hatóság emellett megemlíti (gondoljuk azért, mert ajánlja is őket), hogy lábbeli-bevizsgálást végez például a Bimeo Kft., a Hoffer Minőségügyi Szakértői Bt. (Az NFH teljes tájékoztatója itt található.)Lekezelőek lehetnek a nagy telefonos cégek
A megyei békéltetők jelentéseit olvasgatva jól látszik, hogy a cipők mellett nagy bosszúságot okoznak még a vevőknek a mobiltelefonok. Mint több megyei szervezet is megállapította: a vállalkozások sokszor a saját szakszervizük – elfogulatlannak nem tekinthető – megállapításaira alapozzák elutasító álláspontjaikat. Baranyában a híradástechnika terén a panaszok fő oka a mobiltelefonok, okostelefonok jótállási időn belüli meghibásodása és a javítás vagy csere elutasítása, illetve a jótállás megvonása. Az eljárások tapasztalatai Somogy megyében is azt mutatták, hogy mindhárom nagy szolgáltató a szakvéleményre hivatkozva ragaszkodik eredeti (elutasító) álláspontjához.
Borsodban a nagy mobilszolgáltatók, de a kisebb üzletek ellen is számos panasz érkezett. Ebben a megyében is azt állapították meg, hogy az eladók nem hajlandóak a jótállás alá eső termékek körében független szakvélemény beszerzésére, hanem a márkaszerviz javítási jegyzőkönyvére alapozva vonják meg a garanciát. A Győr-Moson-Sopron megyei testület külön kiemelte, hogy „nem tartja jónak” a Vodafone eljárásait az ilyen jellegű panaszok intézésében, válaszaik sok esetben sablonosak.
Olvassa el a háztartási berendezésekről szóló cikkünket is!
Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vásárlás, fogyasztóvédelem, békéltetés, cipők, mobilok, jótállás, szavatosság
Kapcsolódó anyagok
- 2020.06.15 - Drágább cikkre hosszabb lesz a jótállás
- 2020.02.12 - Nézze meg, milyen cégek miért kerültek szégyenpadra!
- 2018.04.23 - Szinte semmit sem tudunk a fogyasztóvédelemről
- 2017.06.04 - Tévévásárlási tanácsok
- 2017.05.08 - Észnél kell lenniük, akiknek nem számlás a mobilelőfizetése
- 2016.12.01 - Peren kívül sokkal könnyebb?
- 2016.10.04 - Ezért mennek hamar tönkre a háztartási berendezések
- 2016.09.04 - Így verhetnek át online vásárlásnál
- 2016.09.02 - Még árulják a problémás csúcsmobilokat
- 2016.07.12 - A tehetősebbek is veszik az olcsóbbat
- 2016.04.03 - Kertészkedsz? Lehet, hogy csak a pénzt dobod ki!
- 2015.12.27 - Így szabadulhat a rossz ajándéktól
- 2014.08.08 - Minden hatodik cipő egészségre veszélyes?
További kapcsolódó anyagok