A jegybank alelnöke szerint töretlen a bizalom a magyar fizetőeszközben
2022. március 9.
Az euró napokban bekövetkezett jókora drágulása a jegybank alelnöke szerint spekulációk miatt következett be. Az így felépített pozíciókat azonban le is kell zárni, ami – mint kifejtette – egyértelműen a forint erősödését hozza majd. Kérdés, mikor.
Elképesztő jelenségeket produkált a pénzpiac az elmúlt napokban. Az euró forintárfolyama még a szinte elképzelhetetlen 400-as szinte is bejárta. Persze nem csak az euró, hanem más valuták ára is az egekbe szállt. Több elemző is úgy vélte, hogy a jelentős forintgyengülés miatt az Magyar Nemzeti bank (MNB) rendkívüli kamatemelésre kényszerül. A Monetáris Tanács tegnap összeült, de – mint a jegybank alelnöke, Virág Barnabás ezt követő sajtótájékoztatóján (képünk) elmondta – az alapkamat módosításáról nem is tárgyaltak.
Egy teljes százalékponttal emelték viszont az egynapos fedezett hitel és az egyhetes fedezett hitel kamatát. Az új kamat mindkét esetben 6,4 százalék lett. A kamatfolyosó új felső széle és az egyhetes betét kamata (az alapkamat helyett már hónapok óta ez számít irányadónak) között így 105 bázispont a különbség, ami sokak szerint a csütörtöki aukción kihirdetendő kamatemelés felső határát jelenti. Virág azonban a tájékoztatón hangsúlyozta: ez nem korlátozza az MNB-t. Magyarán: semmi nem akadályozza, hogy a jegybank ennél nagyobb kamatemelést hajtson végre.
A stratégia – hangsúlyozta az alelnök – ugyanaz, mint ami tavaly november óta. Kitartó, folyamatos alapkamat-emelési pályán mozognak. Nyomatékosította (ha bárki bármi mást gondolna): a jegybank lépéseit kiszámíthatóság és rugalmasság jellemzi. Ismét elmondta azt is, hogy törekvésük szerint újra az alapkamat válik majd irányadóvá.
Az MNB alelnöke ezúttal kitért a forint bezuhanására is (korábban rendre azt hallgathattuk, hogy a jegybanknak semmi köze nemzeti devizánk értékének alakulásához, árfolyamcélja ugyanis nincs, csak inflációs célkitűzése – utóbbi sikerességét ki-ki maga is meg tudja ítélni például a drágulásról ma megjelenő KSH-jelentésből). Virág elmondta, rendkívüli geopolitikai helyzet (háború a szomszédban) logikusan hozza magával a térségi devizák, közte a forint elleni spekulációt.
Mint hangsúlyozta: a jelenlegihez hasonló mértékben korábban is volt forint elleni spekuláció, de az nem ilyen rövid idő alatt épült fel. Mindenkinek bíztatásul megjegyezte viszont, hogy ezek rövid távra szólnak. A nyitott pozíciókat – tette hozzá – le is kell zárni, ami a forint erősödését hozza. Kérdés, ez mikor történik meg.
A jegybank mindenestre mindent megtesz azért, hogy sokba kerüljön a forint elleni spekuláció. Az ilyen ügyleteket drágíthatja kamatemeléssel, de más – Virág által nem részletezett – eszközökkel is. Az alelnök szerint a külföldi befektetők és a lakosság is bízik a forintban. Erre bizonyítékul grafikonon is bemutatta, hogy a külföldiek állampapír-állománya az elmúlt hetek hozamemelkedése közepette is stabil maradt.
Virág Barnabás arról is beszélt, hogy a lakossági ügyfelek közül sokan az év első heteiben devizabetétet nyitottak, amit most forintra váltottak. A devizabetétek állománya határozottan csökkent. Ez azért meglepő, mert mi (mint nyilván a pénzügyekkel foglalkozók elsöprő többsége is) azt érzékeltük, hogy a háború kitörésére szinte reflexként váltottak át a tehetősebbek forintot valutára. Február végén a Napi.hu-nak Taraczky Andrej, a Magyar Pénzváltók Országos Egyesületének (MPOE) alelnöke azt nyilatkozta, hogy határozottan élénkült a kereslet a „klasszikus” valuták iránt.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: kamat, alapkamat, MNB, forint, infláció, növekedés, deviza
MNB: bármikor nagyot erősödhet a forint
Fotó: youtube.com

A különbség a meghirdetett csökkentés helyett nagyot nőtt
A stratégia – hangsúlyozta az alelnök – ugyanaz, mint ami tavaly november óta. Kitartó, folyamatos alapkamat-emelési pályán mozognak. Nyomatékosította (ha bárki bármi mást gondolna): a jegybank lépéseit kiszámíthatóság és rugalmasság jellemzi. Ismét elmondta azt is, hogy törekvésük szerint újra az alapkamat válik majd irányadóvá.
A környezet az alelnök szerint olyan gyorsan változik, hogy egyelőre még nagyságrendi mozgásokat is nehéz azonosítani. Az inflációs kockázatok tovább emelkedtek, miközben a gazdasági növekedés alacsonyabb lehet a vártnál.
A kettős kamatszint megszüntetéséről először az idén januárban, az alapkamat vártnál erőteljesebb emelésekor esett szó. Az alapkamatot februárban is 0,5 százalékponttal vitték feljebb. Az egyhetes betét kamatát közben (megszakításokkal, tehát nem minden héten) egészen márciusig kisebb mértékben, 0,3 százalékponttal emelték. Azután jött a háború. A helyzet pillanatnyilag az, hogy az alapkamat és az egyhetes betéti kamat közötti különbség a közelítési szándék elhatározása óta 1,4 százalékpontról 1,95 százalékpontra nőtt. Mindez ráadásul csak holnapig érvényes, amikor akár 3 százalékpontra (sőt Virág szavai alapján még a fölé is) ugorhat az eltérés.A lakosság nem vett, eladott devizát
Az MNB alelnöke ezúttal kitért a forint bezuhanására is (korábban rendre azt hallgathattuk, hogy a jegybanknak semmi köze nemzeti devizánk értékének alakulásához, árfolyamcélja ugyanis nincs, csak inflációs célkitűzése – utóbbi sikerességét ki-ki maga is meg tudja ítélni például a drágulásról ma megjelenő KSH-jelentésből). Virág elmondta, rendkívüli geopolitikai helyzet (háború a szomszédban) logikusan hozza magával a térségi devizák, közte a forint elleni spekulációt.
Mint hangsúlyozta: a jelenlegihez hasonló mértékben korábban is volt forint elleni spekuláció, de az nem ilyen rövid idő alatt épült fel. Mindenkinek bíztatásul megjegyezte viszont, hogy ezek rövid távra szólnak. A nyitott pozíciókat – tette hozzá – le is kell zárni, ami a forint erősödését hozza. Kérdés, ez mikor történik meg.
A jegybank mindenestre mindent megtesz azért, hogy sokba kerüljön a forint elleni spekuláció. Az ilyen ügyleteket drágíthatja kamatemeléssel, de más – Virág által nem részletezett – eszközökkel is. Az alelnök szerint a külföldi befektetők és a lakosság is bízik a forintban. Erre bizonyítékul grafikonon is bemutatta, hogy a külföldiek állampapír-állománya az elmúlt hetek hozamemelkedése közepette is stabil maradt.
Virág Barnabás arról is beszélt, hogy a lakossági ügyfelek közül sokan az év első heteiben devizabetétet nyitottak, amit most forintra váltottak. A devizabetétek állománya határozottan csökkent. Ez azért meglepő, mert mi (mint nyilván a pénzügyekkel foglalkozók elsöprő többsége is) azt érzékeltük, hogy a háború kitörésére szinte reflexként váltottak át a tehetősebbek forintot valutára. Február végén a Napi.hu-nak Taraczky Andrej, a Magyar Pénzváltók Országos Egyesületének (MPOE) alelnöke azt nyilatkozta, hogy határozottan élénkült a kereslet a „klasszikus” valuták iránt.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: kamat, alapkamat, MNB, forint, infláció, növekedés, deviza
Kapcsolódó anyagok
- 2022.07.06 - Tovább zuhant a forint, újabb mélypontot ért el
- 2022.07.05 - Zuhanórepülésben a forint
- 2022.03.09 - Az MKB nem ad semmilyen lakáshitelt
- 2022.03.09 - Bőven kétszámjegyű lett az élelmiszerek drágulása
- 2022.03.08 - Itt a pénzügyi armageddon?
- 2022.03.02 - Újabb elképesztő drágulási adatokat tett közzé a KSH
- 2022.03.01 - Mi lehet az legsötétebb forgatókönyv?
- 2022.02.28 - Most mit csináljak a pénzemmel?
- 2022.02.25 - Még sokba kerülhet nekünk az orosz-ukrán háború
- 2022.02.23 - Tartósabbá válhat az árak befagyasztása?
További kapcsolódó anyagok